gyermekmolesztálás kibeszélő felnőtt Jancsó Ladányi Piroska magazin nekrofilia a törökszentmiklósi rém
A második világháború során felfoghatatlan károkat szenvedett a gazdaság, emberek százezrei vesztették életüket vagy tűntek el, a pusztítás nyomai pedig még ma is velünk élnek. A háború emlékét őrzik budapesti homlokzatok, Dunába veszett roncsok és az a sok-sok seb, amiket az emberekben és a lelkekben okozott

A társadalom perifériájára szorult rétegek mindent megtett az életben maradásért. A mindennapi kenyérért küzdöttek, úgy érezhették, hogy magukra maradtak és kétségbeesésükben sokakból előtörtek iszonytató, már-már állatias vágyaik. Ugyanis élni kellett, bármi áron.

Jancsó Ladányi Piroska a második világégés előtt, 1934. januárjában látta meg a napvilágot. Édesapja egy törökszentmiklósi, 40 holdas birtokkal rendelkező, ám iszákos gazda volt, aki nem akart tudomást venni balkézről született gyerekéről. Hatósági felszólításra volt csak hajlandó némi tartásdíjjal támogatni Piroskát és anyját, Borbálát, de amikor erre sor került, a lány már 15 éves volt. Piroska gyermekkorát a folyamatos nélkülözés jellemezte, mivel édesanyja sem tudott kitörni a szegénységből.

A II. világháború alatt Piroska az anyjával, 1942-ben született fiútestvérével, valamint elszegényedett, nyomorgó anyai nagymamájával cselédszállásokon, kamrákban, mellékhelyiségekben húzták meg magukat. A családfői szerepet betöltő Borbála ekkor már rendszeresen a testéből élt, de nem csak pénzért, hanem ételért is hajlandó volt lefeküdni bárkivel. Ennek köszönhette végül is a szerencséjét, ugyanis fiának apjától megörökölték annak törökszentmiklósi házát, ahova beköltözhettek.

Piroska édesanyja az új otthonukban a gyermekei szeme láttára folytatott szexuális viszonyt a férfiakkal. Anyja iskolát nem végzett, és Piroska sem tudta befejezni az elemit. Ennek ellenére úgy tartották róla, hogy bár szerény értelmi képességekkel áldotta meg a sors, mégsem volt buta. Rengeteget olvasott, verseket írt, sőt komoly tervei voltak. Tanulni, utazni szeretett volna.

Mégis, talán kényszerűségből, de anyja példáját követve a testéből próbált megélni. Törökszentmiklós közelében, a Czégény-tanyán állomásozó kis létszámú szovjet helyőrség katonáinak szeretőjévé vált. Piroska jól beszélt oroszul, saját bevallása szerint szerelmes is volt a szovjet férfiakba. Azt terjesztette magáról a faluban, hogy bármit megtehet, mert sérthetetlen. Rendszeresen bántalmazott másokat, és anyja elmondása szerint már kisgyerekként is örömet lelt abban, ha társait megüthette, fellökhette.

Piroska az anyjához hasonló nagyon fiatalon teherbe esett és gyermeket szült egy szovjet katonának. A férfit ezután elnyelte a föld, hiába kutatta egész életében, nem talált rá az apára. Eltökélte, hogy bármibe is kerül, kijut a Szovjetúnióba, megkeresi a férfit és ott boldog családként élnek majd együtt. A törökszentmiklósi katonák pedig lelkiismeret-fordulás nélkül hitegették a lányt. Úgy hitte, ha segít nekik, és kielégíti a vágyaikat, akkor kijuttatják őt orosz földre.

Ez vezethette Piroskát odáig, hogy bármit képes volt megtenni az ott állomásozó katonák kérésére. Habár Jancsó Ladányi Piroska, a törökszentmiklósi rém, mint az egyik leghírhedtebb magyar pedofil sorozatgyilkos vált ismertté, történetében rengeteg a megválaszolatlan kérdés. Elsőre úgy tűnhet, hogy nem motiválta más, csak hogy kiélje saját perverz kéjvágyait, és ezért ölt és erőszakolt.

Azt senki sem vitatja, hogy kegyetlen gyilkos volt, az indíték azonban lehet, hogy nem a testi örömökben keresendő.

Piroska ugyan beismerte, hogy ő követte el a kegyetlen gyilkosságokat, ám a legelső kihallgatáson még szó sem esett perverz, nekrofil vágyairól. Saját bevallása szerint szégyellte beismerni, hogy engedett beteges ösztöneinek. Mindenesetre egészen más megvilágításba helyezi az ügyet, ha Piroska is áldozata volt az eseményeknek. Az első tanúvallomásában ugyanis azt mondta a rendőröknek, hogy egy szovjet katona kérésére csábította el a kislányokat.

Annak reményében, hogy kiszöktetik a Szovjetúnióba, Piroska szűz kislányokat rabolt el, hogy a Törökszentmiklóson állomásozó néhány szovjet katona kiélhesse nemi vágyait.

Az első áldozatot 1953-ban csábította a házába, ahol már várt rá egy orosz tiszt, aki megerőszakolta a gyermeket. Miután a katona végzett és faképnél hagyta Piroskáékat, a kislány azzal fenyegetőzött, hogy mindent elmond a szüleinek. Jancsó Ladányi ekkor nem látott más megoldást, megfojtotta és a holttestet a ház melletti fedett kútba dobta. Másfél év alatt még további négy áldozata volt.

A rendőrség akkoriban nem volt a helyzet magaslatán, legalábbis az 1950-es években és a később született beszámolók is mind erről tanúskodnak. Lehet azonban, hogy a kényes szovjet szál miatt igyekeztek elhallgatni néhány részleteket. Ennek köszönhető, hogy Jancsó Ladányi Piroska kegyetlen, nekrofil gyermekmolesztálóként vonult be a kriminalisztika történetébe.

Habár a valós indíték örökre homályban marad, semmi kétség afelől, hogy Jancsó Ladányi Piroska rettegésben tartotta Törökszentmiklós lakóit, és hidegvérrel megfojtott öt fiatal lányt. 1954-ben, húszéves korában akasztás általi halálra ítélték.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.