magazin másság kibeszélő hiperaktivitás iskolarendszer pedagógia gyereknevelés ADHD
Gyerekkoromban rengeteget szenvedtem az iskolában. Jól tanultam, fegyelmezett voltam, de szorongással, önértékelési zavarokkal és állandó emésztési problémákkal fizettem a jó jegyeimért.

Végtelenül untatott a sok fölösleges információ, a lassú tempó, kínlódtam a számomra felfoghatatlan tanítási módszerekkel, a behatárolt megoldási lehetőségekkel és megőrültem a hosszú órákon át tartó egy helyben üléstől. Egy idő után egyre kezelhetetlenebbé váltam, végül a tanulmányi eredményem is leromlott. A tanáraim nevelési tanácsadóba irányítottak, mondván, nem vagyok a normális gyerekek közé való. Rengeteg szakember keze alatt átfutottam, voltak közöttük pszichológusok, pszichiáterek, terapeuták, sorolhatnám, de valódi segítséget sehol sem kaptam. Mindig, mindenhol azt éreztem, bele akarnak gyömöszölni egy általuk ismert skatulyába, és saját meggyőződéseik alapján elhitették velem, nem vagyok rendben. Próbáltak mindenféle diagnózisokat rám húzni, ezek között szerepelt az autizmus, a hiperaktivitás, az ADHD, hogy csak a legenyhébbeket említsem.

Kapcsolódó cikk: Erre figyelj, ha ADHD-s a gyereked!

Felnőtt koromig, - amíg nem ismertem meg önmagam -, én is elhittem, hogy gond van velem. Holott, csak más voltam. A hagyományos rendszerekben valóban nem tudtam működni és annyira erős belső ellenállást váltottak ki belőlem, hogy nem is akartam. Egyenes út vezetett ahhoz, hogy rájöjjek, miféle csudabogár vagyok és mit lehet ebből az egészből kihozni, hogy képes legyek normális életet élni. Általában azok a gyerekek, akik megkapják a figyelemhiányos zavar, a hiperaktivitás, az adhd és az autista címkét, gyakran kiemelkedő intelligenciával és kreativitással rendelkeznek (közéjük tartozott Einstein, Newton, Tesla), de mivel nehézséget okoz számukra a folyamatos, egy dologra való koncentráció, a szabályok betartása, ez nem mutatkozik meg a képességeik terén. Számos esetben kezelhetetlennek, gyakran egyenesen deviánsnak tekintették őket. Ma már valamennyit javult a helyzet, de sok esetben még mindig nem a megfelelő módon közelítenek a szakemberek ezekhez a gyerekekhez, pedig rengeteg könyv látott napvilágot, amik más megvilágításba helyezik őket.

Tény, egy osztályban nehéz elviselni egy folyton izgő-mozgó, beszélő, türelmetlen, unatkozó, az órákon bekiabáló gyermeket, de érdemes elgondolkodni azon, vajon tényleg a gyerekkel van-e a probléma Anno volt szerencsém találkozni egy pedagógussal, aki korát meghaladva felismerte, más vagyok ugyan, mint a többiek, de ez egyáltalán nem jelentett gondot, sőt. A támogatásával elkezdtem kiaknázni a bennem rejlő lehetőségeket és kitapasztalni, hogyan tudok úgy létezni a társadalomban, hogy nekem és a környezetemnek is jó legyen. Ennek a történetnek az lett a vége, hogy pedagógusoknak tartottam előadásokat a másfajta gyerekekkel való foglalkozásról, és a működésükről, ma pedig már szülőkkel és gyerekekkel is foglalkozom.

Forrás: Shutterstock

Fontos hozzátenni, nem minden esetben igaz, hogy egy gyerek más és képtelen a régi, merev struktúrák szerint létezni. Előfordul, hogy tényleg komoly genetikai vagy egyéb zavarral állunk szemben, s ennek kezelése minden esetben a megfelelő szakember feladata. Ám az is tény, sok esetben kapnak téves diagnózist azok a gyerekek, akiket ma zebrának, hiperérzékenynek, szuperszenzitívnek, indigónak, kristály- vagy éppen szivárványgyereknek hívunk. Ezek a gyermekek pontosan azért érkeztek és azért mások, mint az átlag, hogy rámutassanak a nem jól működő struktúrákra és megértessék, a másság nem jelent egyet azzal, hogy valaki nincs rendben. Egyszerűen csak más, ezért másfajta irányelvek, szabályok, tanulási módszerek alapján képes csak harmonikusan működni. Ez, véleményem szerint óriási fejlődési lehetőség az őket nevelő és tanító szülőknek, pedagógusoknak egyaránt.

Ezek a gyerekek extrém módon érzékenyek mindenre, ami hat az energia mezejükre, mert születésüktől kezdve magasabb frekvencián rezegnek, mint az előző generációk. Az agyuk villámgyorsan jár, egyszerre képesek akár 5-6 dolgot észlelni és feldolgozni, egybekötve rettentő erős emocionális és fizikai érzetekkel. Képtelenek lineárisan gondolkodni, ehelyett a sokkal összetettebb információ feldolgozást és észlelést lehetővé tevő ciklikus módon észlelik a környezetüket. Érzékelik mások energiáit, érzelmeit, testi érzeteit, minden nap annyi energiát és információt fogadnak be, amit egy idő után képtelenek feldolgozni. Az állandó mozgáskényszerrel például ezt a rettentő mennyiségű energiát próbálják levezetni. Ha segíteni szeretnénk nekik, nem az a megoldás, hogy megpróbáljuk őket belekényszeríteni a megszokott rendszerekbe, hanem meg kell őket értenünk és el kell fogadni, máshogyan működnek.

Kapcsolódó cikk: Nem vagyok rossz szülő, csak ADHD-s a gyerekem!

Mit tehet egy szülő, ha azt tapasztalja, gyermeke ilyen formában más? Abban tud segíteni, hogy támogatja gyermekét abban, hogy vele együtt megismerje a saját működését: kitapasztalja, mennyi alvásra, egyedüllétre, ingerre, tanulási technikára, energetikai gyakorlatra van szüksége, mit kell ennie, mozognia, milyen módszerek állnak a rendelkezésére ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan legyen képes létezni.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.