Egy szociopata nem betegként születik, hanem az élete teszi azzá

Az antiszociális személyiségzavarok egyik típusa a szociopátia.

Ahogyan egyik előző cikkemben már írtam róla, most is nagyon fontos megemlíteni, hogy bár ma felkapott címkék ezek a nagyon is valóságos problémák, elbagatellizálni sem szeretném, mégsem buzdítanék senkit arra, hogy amatőrként bárkit is diagnosztizáljon.

Ennek két fő oka van: az egyik, hogy kellő szakmai ismeret nélkül nehéz beazonosítani egy személyiségzavart, hiszen egyes működések között sokszor csak halvány különbség található, sok átfedéssel, ami számos esetben még azon szakemberek számára sem beazonosítható, akik nem erre a témára specializálódtak.

A másik tényező, hogy amíg mi magunk nem ismerjük a működésünket, a saját szorongásainkat, negatív működési mintáinkat könnyen másra háríthatjuk, arról nem is beszélve, hogy óriási különbség van például egy bántalmazó-, egy szociopata-, egy pszichopata vagy akár egy nárcisztikus emberi működés között, vagyis: nem minden párkapcsolati probléma bántalmazás vagy személyiségzavar következménye.

A kutatási eredmények szerint, míg a pszichopátia esetében az ilyen típus genetikailag hordozza magában ezt az elváltozást, s ezt felerősítik a traumatikus gyermekkori élmények, addig a szociopaták nem így születnek, őket a körülményeik, az elhanyagoló szülői magatartás, a családon belüli traumák alakítják ilyenné. A szociopátia egyike azon személyiségzavaroknak, amelyek a legnagyobb veszélyt jelenthetik a társadalomra és a környezetükre nézve, ennek ellenére a szakemberek szerint gyógyulásuk esélye szinte reménytelen.

Miért számítanak veszélyesnek a szociopaták, hogyan lehet időben felismerni a jeleket?

Legfőbb ismertetőjük, hogy nem szeretnek, nem szoronganak, nem tanulnak, saját káros működésüket egyáltalán nem ismerik fel és nem látják be, éppen ezért semmilyen terápia hatására nem változnak meg. Legnagyobb gyengeségük, hogy képtelenek magukat mások érzelmeibe beleélni, nem éreznek empátiát, sem szégyent a tetteik miatt, azokat nem bánják meg, a többi embert pedig a saját céljaik érdekében mindig manipulálják, kihasználják.

Veszélyességük abban rejlik, hogy első látásra elbűvölő, vonzó, sikeres és megnyerő személyiségek, kitűnően értenek ahhoz, hogy mások gyanakvását elaltassák, valódi szándékaikat tökéletesen titkolják, ezért gyakran csak a családjuk tapasztalja ijesztő s valódi arcukat. A külvilág szemében ők azok az emberek, akiket a többiek így jellemeznek: soha nem gondoltam volna róla, hogy ilyesmire képes, olyan rendes ember, példás apa és férj volt.

Forrás: Shutterstock

Megfigyelhető, hogy nem bírják a monotóniát, folyton szükségük van erőteljes impulzusokra, gyakran veszélyes szituációkat teremtenek saját maguk számára –túl gyorsan, szabálytalanul, agresszíven vezetnek, szándékosan áthágják a társadalmi törvényeket, magukra nézve nem tartják betartandónak a törvényeket -, s mindez abból fakad, hogy saját benső ürességüket próbálják kompenzálni.

A környezetükben élüknek okozott lelki sérülések, a bűntudat okozása mellett, jellemző rájuk a tettlegesség, agresszívok, egy idő után szinte mindig a fizikai erőszakig fajul a viselkedésük.
Valódi arcukat csak ideig-óráig képesek elrejteni, hiszen állandó rettegésük attól, hogy valaki fölébük kerekedhet, többet tud náluk, a félelem, hogy bárki meglátja gyengeségüket, sebezhetőségüket, folyamatos frusztrációt okoz a számukra, amely miatt állandóan konfliktusba kerülnek másokkal.

Erőszakosak, agressziójuk könnyen robban, kegyetlenek, lelkiismeretfurdalás nélkül okoznak másoknak kárt, fájdalmat és a saját viselkedésükért mindig másokat hibáztatnak, illetve saját működésüket szinte tökéletesen képesek racionalizálni, jogosnak beállítani. Éppen ezért a kritikát nem tűrik, jobb esetben elengedik a fülük mellett, rosszabb esetben dühromot kapnak, s megtorláshoz folyamodnak.
Egész életük hazugságokra épül, állandó barátaik és családjuk gyakran nincs, hiszen egy idő után mindenki felismeri a valódi arcukat, s ha sokan nem is tudják, mivel állnak szemben, ösztönösen kikopnak mellőle. Természetesen előfordul, a traumatikus kötődés kapcsán, hogy párjuk, házastársuk hosszú időn át nem képesek tőlük elszakadni, ebben az esetben a viselkedésük még inkább felmentést és önigazolást eredményez saját maguk számára.

A szociopaták szempontjából azonban az, hogy ki van mellettük, gyakorlatilag mindegy: a lényeg, hogy a saját jól bejáratott színházuk zavartalanul működhessen tovább, akár a szereplők folyamatos lecserélése árán is. Szexuális életük kezdetben lehengerlő, partnerüknek mindent megadnak, de hamar kiderül, hogy valójában csak a saját nagyszerűségük hajtja őket, nem a vágy, hogy a partnerüknek örömöt okozzanak. A szexualitást hatalom gyakorlásnak és önigazolásnak tekintik, a hűségre képtelenek.

Életükben egy folyamatos ciklikusság figyelhető meg: állandóan váltakozó fent és lent, kirobbanó, nagyszerű állapotok váltják egymást a sötét és romboló hangulatokkal. Jellemző, hogy mind az anyagi helyzetük, a pozíciójuk, mind az emberi kapcsolataik kezdetben csúcsra járatva működnek, melyet törvényszerűen követ egy zuhanás, szétesés, melyet éppen önmaguk generálnak, a fentebb említett viselkedési mintázatuk alapján.

Mit tehetünk, ha szociopatával találkozunk?Semmiképpen se akarjunk Teréz anyát játszani, ne akarjuk megmenteni, megváltoztatni, ne kerüljünk hozzá közel. Megérthetjük az állapotának kiváltó gyermekkori okait, együttérezhetünk vele azért, ami miatt ilyenné vált, de tudatosítsuk: lehetősége lenne ezen változtatni, de nem teszi, s bennünket, mindenképpen le fog rombolni.

A megoldás tehát: meneküljünk jó messzire.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek