“Egy kapcsolatban nem kell mindig mindent kimondani” - Biztos?

- Fogj egy tányért és törd össze! - Kész. - Eltört? - Igen. - Most kérj tőle bocsánatot! - Bocsánat! - Ugyanolyan lett, mint volt? - Nem...

A bizalom a kapcsolatok alapköve. Ha egyszer megrendül, összetörik, meg lehet ragasztani, de a pókháló vékony, vagy éppen ujjnyi vastag repedés nyomok örökké ott maradnak. Nehéz kivívni, megszerezni, időt kell adni neki, de egyetlen pillanat alatt képes törött kavicsokká szétesni, s aki bizalmat vesztett, összetörve, üresen marad. Nyilvánvalóan van különbség a szintek között, hiszen egy „apró" baki és egy óriási fájdalom között százféle színárnyalat létezik. Van, hogy valaki nem tudatosan árulja el a bizalmunkat? lehet elhallgatni, hazudni félelemből és szégyenből dolgokat és lehet tudatosan rombolni másokat.

Egy hazugságokkal kapcsolatos kutatás során a tudósok megállapították, hogy a hazugság a stresszhormonok szintjének megemelkedésével jár, ami miatt a szervezetben magasabb lesz a vérnyomás, és gyorsabban ver a szív. A stressz csökkenti a fehérvérsejtek számát, és gyengíti az immunrendszert, így gyakoribbá válnak a megbetegedések. A hosszú időn át tartó hazudozás különféle pszichés problémák kialakulását is eredményezi, ami végül személyiség torzuláshoz vezet.

De vajon miért hazudunk a párkapcsolatunkban, annak az embernek, akivel megosztjuk az életünket, ágyunkat? Biztosan mindenki ismeri ezt a már-már szállóigévé vált mondatot: nem kell mindig mindent kimondani. Akadnak olyan szituációk, amikor tudatosan tartjuk vissza a sértő, bántó szavakat, amiket egy-egy vita hevében könnyen odavághatnánk, de nem tesszük, pontosan tudva, csak a harag, a félelem beszél belőlünk és jóvátehetetlent mondanánk. Sokan összekeverik ezt azzal, hogy apró füllentéseket, kicsi elhallgatásokat is teljesen elfogadottnak tekintenek, arra hivatkozva, hogy féltésből, szeretetből, félelemből teszik, természetesen mindig a másik fél érdekében. Ezek valóban nem tűnnek égbekiáltó bűnnek és nem is azok, mégis, vizsgáljuk meg kicsit jobban, mi zajlik ezekben a szituációkban a felszín alatt.

Amikor egy ember füllent, onnantól kezdve – a lebukást megelőzendő - nagyon pontosan emlékeznie kell minden apró részletre, hogyan és mit mondott, ügyelnie kell arra, nehogy elszólja magát, s ez rengeteg energiát emészt fel. Vannak megrögzött hazudozók, akik profi szintem művelik a sumákolást, de a legtöbben egy idő után frusztrálttá válnak, s lebuktatják magukat. Az, akinek füllentenek, hazudnak, szenzoraival pontosan érzékeli a valós történetet, de a másik fél következetes tagadása miatt meghasonul és elbizonytalanodik saját érzéseiben. Összességében elmondható, legyen szó bármilyen apró elhallgatásról, szépítésről, előbb vagy utóbb mindig kiderülnek, fájó sebeket hagyva maguk után: egy felmérés során a résztvevők szinte kivétel nélkül azt mondták, nem az fájt a legjobban, amit a párjuk tett, hanem a hazugság ténye, ami bizalomvesztéshez és a kapcsolat megromlásához vezetett.

Forrás: Shutterstock

Vannak azonban ennél komolyabb szintjei is a hazugságnak. Ha egy ember gyermekkorában azt tanulta meg, hogy a saját érzéseinek, igényeinek, szükségleteinek nincsen létjogosultsága, akkor elsajátította, hogy pontosan azt mutassa és játssza el, amit elvárnak tőle, így gyakorlatilag egy folyamatos hazugság hálóba gabalyodva éli az életét, óhatatlanul maszkot kezd hordani, egyfajta védekező mechanizmusként, hogy mások ne lássák esendőségét, sebezhetőségét, tudattalanul is óvni szeretné magát attól, hogy esetleg elutasítják, nem fogadják el, elhagyják.

Megfelelő önismereti munka nélkül ez az állapot nem változik meg és több lábon álló problémát generál: aki folyamatosan álarcot visel, soha nem önazonos. Szerepet játszik. Hogy ezt kényszerből vagy félelemből teszi, igazából mindegy. A hangsúly a megtévesztésen van. Azon, hogy nemcsak a környezetét csapja be, de önmagának is hazudik. Ezt folyamatosan fenntartani óriási energia veszteséggel jár. Egy idő után az álarc ránő az emberre, az elfojtásai olyan profin kezdenek működni, hogy már maga is elhiszi, amit mutatni akár magáról, másoknak. Ez viszont folyamatos félelemmel jár együtt, hogy valahogy mégis kiderül az igazság. Ezzel a viselkedéssel a körötte, vele élőket is tönkreteszi, akik egy idő után szorongóvá, érzelmileg labilissá, folyton gyanakvóvá válnak.

Ha átlátjuk a hazugság pszichológiáját, megértjük, hogy egyformán romboló módon hat arra, aki műveli és arra is, aki elszenvedi. A helyzet következtében kialakult bizalomvesztés hosszú ideig megmarad és nehéz visszaállítani, hiszen tisztázó beszélgetések, a fájdalom megélése és rengeteg érzelmi, pszichés támogatás, bizonyítás kell ahhoz, hogy a törött darabokat újra össze lehessen ragasztani és egy újfajta hozzáállással, viselkedéssel új alapot lehessen építeni a kapcsolatban.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek