Az összes bántalmazó személyiségzavarban szenved?

Manapság talán nincs is olyan cikk, hír, ahol ne találkoznánk a nárcisztikus, szociopata, pszichopata, bántalmazó fogalmakkal és az ezekhez kapcsolódó írásokkal.

Általánossá vált, hogyha valaki egy kapcsolaton belül működve hibát vét, nem elfogadhatóan viselkedik, nagyon könnyen rásütik valamelyik jelzőt. Holott az igazság az, hogy nem mindenki szenved személyiségzavarban, és nem mindenki válik bántalmazóvá, akinek kifogásolható a működése.

Nagyon fontos, hogy tisztázzuk a pszichés zavarok és a negatív vagy romboló viselkedési minták közötti különbséget, valamint azt, hogy tisztában legyünk azzal, laikusként, szaktudás nélkül, bármennyit is olvastunk már a témáról, senkiről nem állíthatunk fel diagnózist.

Alapvetően elmondható, hogy azoknál, akiket gyermekkorukban – főként a szüleik részéről - abúzus, érzelmi elhanyagolás ért, ha nem fogadták el és nem reagáltak az igényeire, vagy „csak" tanúja volt annak, hogy a szülei bántják egymást, ha egészségtelen és káros kötődési mintákat látott otthon, nagyobb eséllyel alakulnak ki pszichés torzulások és személyiségzavarok.

Ettől függetlenül, a történtek ellenére nem mindenki ragad bele ebbe a működésbe, hiszen egy idő után, aki reflektál önmagára, felismeri a káros mintákat, a saját kóros viselkedését és a megfelelő terápia segítségével képessé válik arra, hogy változtasson, hogy új viselkedés- és kapcsolati mintát alakítson ki.

Bár a bántalmazók és a veszélyes személyiségek között sok átfedés található, vannak olyan jellemző különbségek, amik egyértelművé teszik, mivel állunk szemben.
A bántalmazók pontosan tisztában vannak azzal, hogy amit tesznek, az a másiknak fájdalmat okoz, és pontosan érzik belül, hogy a cselekedeteik nem elfogadhatóak. Ez a tény egyszerűen nem érdekli őket és minden esetben ők maguk adnak engedélyt arra, hogy bizonyos dolgokat megtegyenek.
Viselkedésük háttere – a gyermekkori traumák mellett – mindig a saját szorongásaikra és az ebből fakadó bizonytalanságérzetükre, hatalomvágyukra, kényszeres kontrollmániájukra adott válaszreakció, ami természetesen a sérüléseik tekintetében sem elfogadható reakciók.

Forrás: Shutterstock

Ezzel szemben a kóros személyiségzavar nem egy konkrét betegség, hiszen több csoportba lehet sorolni ezeket (skizoid, paranoid; antiszociális, borderline, nárcisztikus; szocio- és pszichopátiás; kényszeres, függő, elkerülő típusok), s legfőbb jellemzőjük, hogy az ilyen típusú egyének egyáltalán nem szenvednek ebben a működésben, hiszen teljességgel hiányzik belőlük az empátia, a saját kóros viselkedésüket nem képesek felismerni, ahogyan azt sem, hogy a környezetüknek rengeteg kárt és fájdalmat, traumát okoznak, mindezt a lelkiismeretfurdalás legcsekélyebb jele nélkül.

Bántalmazók esetében megfigyelhető bizonyos ciklikusság, viselkedésük, reakcióik ugyanazt a sémát követik: a mézeshetek alatt mindig figyelmesek, udvarolnak és fogadkoznak, hiszen pontosan tisztában vannak azzal, áldozatuk fölött minél előbb vissza kell szerezniük a kontrollt. Ahogyan ez az időszak telik, frusztrációjuk úgy növekszik, mindenben hibát keresnek, majd olyan helyzetet generálnak, ahol újra bekövetkezik az erőszak és abban önmagukat és tetteiket igazolva látják.

A bántalmazás megtörténte után erős bűntudatot éreznek, de nem az elkövetett tett, hanem a lebukás veszélye miatt, hiszen ezek az emberek mindent elkövetnek, hogy csak a közvetlen környezetük lássa valódi arcukat. Mentegetik magukat és tetteiket, a felelősséget az áldozatra hárítják, majd újra kezdődik az édesgetés és minden folytatódik a megszokott menetrend szerint.

Ezzel szemben a személyiségzavaros személyek, - bár szintén több arccal rendelkeznek, és ideig-óráig képesek elbűvölően viselkedni -, mégis ugyanazt a sémát követik: folyamatosan konfliktusokat generálnak maguk körül, önmagukra nézve nem tartják betartandónak a törvényeket, mindig másokat okolnak a problémáik miatt. Velük az élet megállás nélküli hullámvasutazás, soha nem lehet tudni, mikor melyik énjük kerül előtérbe. Nem rendelkeznek önmagukra rálátással, semmilyen betegségtudatuk nincsen, gyakran – belső ürességük és szorongásaik ellenére – megalomániásak és önimádók. Viselkedésük, kapcsolódásuk egyértelműen kóros és beteges, amit a családjuk, környezetük szenved meg. Személyiségük és közelségük romboló, fizikai, pszichés és érzelmi szempontból egyaránt.

Sok esetben jellemző rájuk valamilyen függőség, alkohol és drogproblémák, egyes esetekben öngyilkossági-, vagy mások bántalmazásával, megölésével kapcsolatos, visszatérő gondolatok. Személyiségzavar jelentős arányban diagnosztizálható bűncselekmények elkövetői között is.

Összességében elmondható, hogy a bántalmazás soha, semmilyen formában nem elfogadható, függetlenül attól, hogy valaki sérüléseket szenvedett el, aminek a következményeként ilyenné vált, s a hiedelemmel ellentétben nem az áldozatról, hanem az erőszaktevő káros működéséről szól.

 

 Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek