Nem baj, ha néha fájsz, elfáradsz, rossz kedved van

Egyetlen ember sem lehet teljes akkor, ha önmagában az egyik részéről nem vesz tudomást, elfojtja, ha nem néz szembe a „sötét oldalával".

Önmagunk minden részének, minden érzésnek van létjogosultsága, ezek életünk részei, s meg kell tanulnunk őket elfogadni, helyesen, építő módon kifejezni, levezetni.
Ezért nem baj, ha néha összetörnek a tükreid.Nem baj, ha időnként megkérdőjelezed magadat. Nem baj, ha néha minden összeomlik, amit magadról gondolsz.

Nem baj, ha alkalmanként fájsz, elfáradsz, rossz kedved van, nem probléma, ha összeomlasz. Lehetnek ilyen napjaid. Lehetsz rosszul. Ezek az élet velejárói.Csak arra figyelj, hogy ne ragadj bele!    

Éld át ezeket a hangulatokat, érzéseket, merülj el önmagadban, aztán végy egy nagy levegőt, állj fel és haladj tovább.

Mindenkinek szüksége van arra, hogy rendszeresen meglátogassa saját benső szentélyeit, titkos helyeit. Azokat a csöndes, időtlen és szent helyeket, ahol kapcsolódhat önmagával, ahol töltődhet, ahol csoda dolgokat képes megalkotni, ahol megpihenhet, ahol válaszok születnek. Hogyan lehet ezekre a helyekre merülni?

Dolgozni kell önmagunkon, s ez olyan, mint lehántani egy hagyma rétegeit, haladni egyre beljebb és beljebb, egyre mélyebb, finomabb összefüggéseket meglátva. Egészen addig kell a mélybe haladunk, amíg el nem jutunk mintázataink gyökérokához, energetikai lenyomatához, hogy ott megértve, rálátva a legfinomabb részletre is, el tudjuk engedni őket.
Az utazás során megélünk sok kis halált és újjászületést: megtapasztaljuk, hogy énünk egyes részei minden lépcsőfoknál meghalnak, és újak születnek, melyek által teljesebbé és önmagunkhoz képest egyre jobbak, egyre letisztultabbak leszünk.
Az út eleje félelmetes és gyötrelmes. De ahogy haladunk, ezek a folyamatok a megértés által egyre könnyebbé válnak, s képesek leszünk saját magunkat is figyelőként kívülről nézni.
Ennek az egyik feltétele, hogy tudjunk, merjünk kettesben maradni lecsupaszított valónkkal.
Te tudod, mit rejt Lelked titkos ajtaja? Mertél már úgy igazán kettesben, csöndben maradni önmagaddal?

Forrás: Shutterstock

Az önismeret  egyik sarkalatos pontja, amikor elvonulunk a külvilágtól, kizárunk minden befolyásoló tényezőt: tévét, rádiót, zenét, híreket, telefonálást, facebookolást, egyáltalán, minden külső ingert és lecsöndesedve elkezdünk igazán ismerkedni magunkkal. Nem beszélünk senkivel, nem csinálunk semmit, csak létezünk, csak vagyunk.
Első alkalommal, - annak, aki először merészkedik külső behatások nélkül a saját világába -, ez az önismereti gyakorlat általában frusztráló, rémítő, pánikszerű menekülési reflexet vált ki. Szembesülni ugyanis nem könnyű.
Annyira hozzászokott a mai társadalom embere a folyamatos zajhoz, hogy fel sem tűnik, szinte soha nincs valódi csönd.Az a fajta, amikor még a levegőt is hallod, és szinte súlyosan nehezedik rád a zajtalanság, nyomasztani kezd, a gondolataid összevissza csaponganak, az egód próbálja fenntartani a megszokott rendet.
Többnyire nem kellemes gondolatok törnek ilyenkor a felszínre, de ha kitartasz, a csönd egyszer csak a barátoddá válik. Puha takaróként borul rád, mélységei ellazítanak, belekerülsz a középpontodba, s ekkor kezdődik az újabb utazás.
Először lassan, majd robbanásszerűen a felszínre tör mindaz, amivel addig nem szembesültél, amit nem fogadtál el, amit magad elől is titkolnál. Szörnyen fogod érezni magad.
Önmagunkkal, valódi énünkkel szembesülni az egyik legnehezebb feladat: fel kell adni önbecsapásainkat, önhazugságainkat, mindent, amit hinni szerettünk volna magunkról, de máshogy van, beismerni a legmélyebb félelmeinket, majd elengedni azokat, fel kell ismerni és el kell engedni a berögzült érzelmi-, gondolati-, cselekvési mintáinkat, sémáinkat. S valahogy ilyenkor nem a pozitív dolgok jutnak eszünkbe.

A jó hír az, minél többször ismétled ezt a lelkigyakorlatot, minél több dolgot hozol a felszínre és dolgozod meg, minél több dologban változol és válsz elfogadóvá, ez a fajta elvonulás egy idő után olyan lesz számodra, mint egy pohár frissítő víz a kánikulában.Igényeddé válik, hogy rendszeresen önmagaddal légy: egyre többször azon kapod majd magad, hogy bármit csinálsz is, csöndben, magadba mélyülve tevékenykedsz és egyre többször, hosszabb ideig maradsz a középpontodban. Egyre kevesebb dolog billent majd ki, egyre rövidebb ideig, s ha mégis megtörténik, hamar rendezni tudod.

Ez a folyamatos meditáció állapota, ez a valódi, önáltatás nélküli önismeret, az Arany Középút: látod és elfogadod a valóságot, szembenézel a gondokkal, problémákkal, felméred a lehetőségeidet, majd a legjobbat hozod ki belőlük.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek