Mi ütött belém, hogy féltékeny vagyok a saját testvéremre?

Vajon miért érzem ezt? A testem már egy ideje jelzéseket küld, hogy ez így nem jó, és ez az egész lassan, de biztosan megfullaszt. 

Nagyon fáj és sajnálom, hogy egy levélben tudod majd meg, hogy mindig féltékeny voltam rád. Nemcsak azért, mert te vagy a szüleink kedvence, de amiatt is, mert felnőttként sokkal több fény vetült rád, mint rám. Mindig én voltam a legkisebb a családban, akinek harcolnia kellett a figyelemért. Neked ez mind megvolt. Elsőszülöttként te ezt nem is értheted. Te voltál az úttörő mindenben, akinek sosem volt gondja semmivel, minden automatikusan megilletett.

Nem tudod milyen második gyerekként folyton sóvárogni a szüleink figyelmére. Az állandó bizonyítási vágy felnőttként sem lankad. Tudod mennyire utáltam, mikor mindig mindenben te voltál a példa? A kisvárosból rögtön messzire mentél, és meg sem álltál Budapestig. Én meg csak sóhajtoztam nagyokat, arra gondolván, vajon én majd utánad megyek-e, vagy sem. Egy általánosba játunk, ugyanabba a gimibe követtelek téged, és most már én is Budapesten vagyok. Mintha árnyékként követnélek téged. Sosem érezted megterhelőnek, hogy mindig ott voltam mögötted és koloncként loholtam utánad?

Most, hogy férjhez mentél, és Gáborral babát vártok, nekem is követnem kéne téged, mégsem tartok még mindig ott, ahol te, és talán sosem fogok.

Be kell vallanom, hogy ez a megfelelési kényszer kezd egyre terhesebbé válni, mintha nem is lenne saját életem, hiszen állandóan azzal vagyok elfoglalva, hogyan érlek utol. Pedig ez nem egy gyorsulási verseny és nem kell pontosan oda, és akkor célba érnem, ahol te is célt értél.

Sosem felejtem el, hogy gyerekként mennyit verekedtünk, mindezt már akkor is féltékenységből. Lehet, hogy sosem akartam a nyomdokaidba lépni, de úgy éreztem, az a helyes, ha mindenben követlek, így kevesebb lehetőségem lesz a hibázásra.

Vajon miért vagyok rád ennyire féltékeny mindenben? Hiszen egyáltalán nem lenne rá okom. Mindenkinek megvan a saját útja, ahol az események pont egy előre elrendelt sorrend szerint haladnak.

Forrás: Shutterstock

Miért akartam mégis mindig ennyire rád hasonlítani?

A köztünk lévő hét év korkülönbség ellenére úgy érzem, mintha mindig a kislányodként kezeltél volna, nem pedig a húgodként. Folyton anyáskodni akartál felettem, amitől én kifejezetten kellemetlenül éreztem magam. Ez az érzés annyira elhatalmasodott fölöttem, hogy szinte átvette a hatalmat. Kényszer üzemmódba kapcsoltam. Pedig te sosem adtál rá okot. Ez benne a legfájóbb, hogy ez az érzés annak ellenére hatalmasodott el rajtam, hogy még csak igazán okot sem adtál rá.

Nem tudom miért vágytam ennyire betegesen arra, hogy olyan legyek, mint te. Az ember életében a legtovább tartó és legszorosabb kötelék a testvérkapcsolat kell legyen. Egy olyan érték, ami másoknak lehet sosem adatott meg, én mégis kemény aknamunkával szépen lassan elérem, hogy egyre csak nőjön köztünk az a bizonyos szakadék. De az én hibám, a görcsös akarásom miatt viselkedem így.

Mindig te voltál számomra a példakép, akit képtelen voltam nem utánozni. Mindig felnéztem rád, mindig olyan akartam lenni, mint te. Csak épp megtámadott a féltékenység zöld szemű szörnye. A démonok, amikkel évek óta küzdöm. Szeretném, ha kapcsolatunk új fordulatot venne, és én is kiirtanám magamból ezeket a bántó gondolatokat.

Gréta történetét Szabó Andrea jegyezte le. 

Kezdőkép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek