Felejts el egy életre, ha semmit sem adsz, de mindent akarsz!

Picit unom azokat a tanításokat, amelyek arra ösztönzik az embert, hogy ne törődjön vele, ha mások csak akkor keresik, ha valamire szükségük van, ha segíteni kell, ha meg kell őket hallgatni. Sőt, legyünk ettől  boldogok, hiszen az bizonyára jelent valamit, ha mi jutunk először az illető eszébe.... Nos, szerintem két okból is sántít a történet.

A Világegyetemben minden energia a kilégzés-belégzés, az adok-kapok egyensúlyára épül, így alakul ki harmónia, együttműködés, kölcsönösség, melyek hiányában minden kibillen a szakrális rendből. A folyamatos oda-vissza áramlás tartja életben, mozgásban a világ összes dolgát. Nincs ez másképpen az emberi kapcsolatokkal sem.

Bármilyen emberi kapcsolatról is beszéljünk, mindet a kölcsönösség tartja életben, és ez így teljesen természetes. Adunk és kapunk, megy a körforgás, a kiegyenlítettség.  

Amikor az egyik oldal kilép ebből a folyamatból, annak mindig elmocsarasodás a vége, hiszen, aki mindig csak ad, elfárad viszonzás nélkül - és ebbe semmi álspirituális dolgot nem kell belemagyarázni. Teljesen rendben lévő emberi érzés, hogy szeretnénk visszafelé is kapni jó szót, mosolyt, meghallgatást, ölelést, viszonzást, bármit, ettől nem leszünk kevesebbek, sőt.

Ezek a fajta áltanítások azt üzenik: légy gyönge, érezd magad rosszul, ha kölcsönösségen alapuló kapcsolatokra vágysz, legyél ott mindig mártírként mindenkinek, saját magad és a szükségleteidet szorítsd háttérbe, felejtsd el a határaidat.

Forrás: Shutterstock

Természetesen van olyan, hogy az egyik fél időnként többet tesz a kapcsolatért, a másikért, de ez rendben van, ha aztán cserélődik a szerep, vagy éppen kiegyenlítődik az áramlat.  

Az is rendben van, hogy viszonzás nélkül, önzetlenül is segítek, amiben tudok, de vállalni kell, hogy határt húzok, meddig megyek el, mert mások pontosan azt fogják cselekedni velem, amit magam közlök, hogy lehet. Ha nem húzok határokat, nem tisztelem magamat és az időmet, a döntéseimet, az érzéseimet, más sem fogja.

Ha valaki mindig csak azért és akkor keres, ha valamire szüksége van, ha csak kipanaszkodná magát, ha folyamatosan lehúz, akkor az számomra miért lenne jó és követendő? Nyugodtan levághatjuk magunkról a mérgező-, az érdek-, a manipulátor-, a lehúzó embereket, helyzeteket.

Azt kell megtanulnunk, én magam vagyok a legelső helyen: ha én jól vagyok, rendben vagyok, a környezetem is rendben van. Ebben az esetben, ha tudok nemet mondani, kapcsolatokra, emberekre, helyzetekre és megszüntetem az egyoldalú vagy éppen negatív kontaktot, visszanyerem az erőmet és képes leszek kölcsönösségen, tiszteleten, megbecsülésen alapuló kapcsolatokat építeni.

Egy ilyen fajta kapcsolódásban teljes mellszélességgel, önfeledten, játszmák nélkül vállalhatjuk magunkat, hiszen megosztjuk egymással az örömeinket, a bánatunkat, tereferélünk vagy éppen világmegváltó beszélgetéseket folytatunk. Biztonsági hálót tart alánk, mert pontosan tudjuk, nem kell kételkednünk a másikban, nem kell attól tartanunk, hogy egyoldalúvá válik a történet, mert mindkét fél pontosan tudja, életben tartani bármit – kapcsolatot, barátságot, családot – csak a kölcsönösségre, a bizalomra alapozva lehet.

Akkor tudunk jól működni kapcsolatainkban, ha pontosan tudjuk, lehetnek időszakos kilengések, finom áramlatok, egyszer az egyik kíván több törődést, figyelmet, bármit, máskor a másik félnek van szüksége több együttlétre, hallgatásra, segítségre, de ez az egyensúly soha nem tolódik el véglegesen, mindig sor kerül a kiegyenlítődésre és a kölcsönösségre.

Ebben a megtartó, adok-kapok áramlatban képesek leszünk kezelni, ha bármelyik fél nemet mond, nem állítunk fel egymás számára korlátozó, bántó, kihasználó szabályokat, egyszerűen csak önmagunkat, és a másikat ismerve, tisztelve létezünk egy, a világ természetes rendjéhez igazodó kapcsolódásban.

Ez is érdekelhet: Az előző kapcsolataidban hülye voltál, a következőben már nem leszel az?

Nyitókép: Shutterstock 

Ezek is érdekelhetnek