Én csak szabadidőpartnerre vágytam, de halálos szerelmet kaptam

Talán minden nő életében van egy olyan életszakasz, amikor nem gondolkodik komoly kapcsolatban. Ezt sok minden kiválthatja, de még ekkor is szükségét érezzük egy olyan partnernek, akivel lehet programokat szervezni, no meg persze hancúrozni is, ha úgy adódna. Van azonban, amikor a sors közbeszól.

Épp egy hosszabb kapcsolatom ért véget, elég fájdalmasan. Megcsalt, amit egy barátjától kellett megtudnom, pedig már az összeköltözést terveztük. Úgy éreztem, nekem soha többé nem kell férfi az életembe, de legalább egy évig egészen biztosan csak magammal akarok foglalkozni.

Munkahelyet váltottam, a közös nyaralásra félretett pénzemet pedig az otthonom csinosítására költöttem. Elmentem fodrászhoz is, hogy az addigi hosszú, természetes barna hajamból legyen egy világosabb, bubi frizurám. Nem regisztráltam semmilyen társkereső alkalmazásra sem, egyszerűen csak próbáltam magamra fókuszálni.

Sok időt töltöttem a barátnőimmel, lett egy új hobbim is, a görkorcsolya, ami nem csupán remek kikapcsolódást jelentett, de az alakomon is sokat javított. Nyár végére már bátran vettem fel forró nadrágokat, térdzoknit, és mentem gurulni a Városligetbe. Azon a napon meleg volt nagyon, ezért úgy döntöttem, beülök az ott lévő kiülős helyre meginni egy limonádét. Ahogy ott üldögéltem és iszogattam a jeges italomat, észrevettem, hogy egy tőlem kissé távolabb lévő asztaltól egy srác túl gyakran néz az irányomba. Ekkor már túl voltam azon, hogy keseregjek a saját sorsomon, csinosnak és vonzónak éreztem magam. Bevallom, hiányzott egy férfi figyelme, érintése, így elkezdtem vele flörtölni, csak úgy szerényen, a köztünk lévő távolság biztonságába burkolózva. Ő azonban tettre készebb volt nálam, amikor észrevettem, hogy felállt és elindult felém, hirtelen megrémültem.

Jesszus Léna, nem vagy normális. Most idejön. Mit fogsz neki mondani? Miért  szemeztél vele?  

A gondolataim még nem értek véget, amikor illedelmesen megkérdezte, egyedül vagyok-e, és, hogy leülne mellém, ha nem bánom. Zavaromban igent mondtam, oh, de milyen jól is tettem!

Órákon át beszélgettünk, rettentően élveztem, a végén pedig felajánlotta, hogy hazakísér. Ebből az lett, hogy nálam aludt. Az éjszaka fantasztikus volt, annyira érzéki és gyengéd ölelésekben részesített, melyeket már nagyon-nagyon rég éltem át. Reggel azonban úgy éreztem, tálalnom kell, hogy nincs szándékomban komoly kapcsolatban lenni, ő erre kissé meglepődött, de felhozta, hogy időnként azért találkozhatnánk. Hm, gondoltam csak szexre azért nem szeretnék senkit, kissé megalázónak éreztem volna, de rábólintottam, számot cseréltünk, és ő elment.

Pár nappal később felhívott, hogy nincs-e kedvem megint kimenni a ligetbe, jöjjek görkorival, ő pedig hozza a rollerét. Meglepett, hogy nem csak fel akart jönni, de örültem a társaságnak.

Forrás: Shutterstock

Ebből kerekedett egy szabadidő partnerség, ami átlagosan heti két együtt töltött délután, vagy épp napot foglalt magában. Pár héttel később azonban észrevettem magamon, hogy hiányzik, ha nincs velem, amikor pedig találkoztunk, repkedtek a pillangók a gyomromban. Be kellett ismernem magamnak, hogy szerelmes lettem. Oh, pedig nem akartam, nekem most magamra kellene koncentrálnom, nem pedig egy kapcsolatra.

Elég erősnek éreztem magam ahhoz, hogy színt valljak neki, titkon pedig abban bíztam, hogy ő majd helyreráz, és véget vet ennek a dolognak. Akkor úgy éreztem, könnyebb lenne, nem voltam biztos abban, hogy a lelkem valóban készen áll egy új társra. Amikor kimondtam, hogy szerelmes lettem belé, hosszú másodpercekig nézett a szemembe, olyan tekintettel, amit nehéz lenne szavakkal kifejezni. 

Ennek már négy éve, azóta együtt élünk, és a közös babánkat hordom a szívem alatt. Sose gondoltam volna, hogy így fog az életembe érkezni az a bizonyos halálos szerelem, amiben minden együtt töltött perc csak erősíti az egymás iránti érzéseket. A sors azonban kiszámíthatatlan.

Zombori Léna

Nyitókép: shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek