Problémás gyerek vagy problémás szülő? - A kicsik a család tükrei

Szülőként a fiam egészen pici korától kezdve megtapasztaltam, hogy ő minden kézzel fogható és láthatatlan rezdülésemre tűpontosan reagált. Személy szerint abban hiszek, szülőként, emberként akkor vagyok hiteles, ha a problémáimról, a rossz kedvemről, a szomorúságomról is beszélek a gyerekemnek, a saját korának megfelelő módon és módszerekkel, hiszen a kicsik, nagyok, kamaszok mindent éreznek, mindent levesznek a környezetükből.

A gyerekek a külvilágból érkező érzéseket sokszor a sajátjukként érzékelik, ezért, ha a szüleik feszültek, idegesek, problémával küzdenek, s ezt nem kommunikálják a megfelelő módon, a gyerekek szorongani kezdenek és viselkedésbeli jellegzetességekkel jelzik, hogy nem érzik magukat komfortosan, nem tudnak mit kezdeni a gondokkal.

Persze ettől függetlenül mindenkinek joga van ahhoz, hogy időnként szomorú, feszült, dühös legyen, vagy hogy egy kis időt kérjen. Ha szülőként ezt elmagyarázom a gyerekemnek, mi bánt, mi a gond, hogyan kezelem, azzal két dologra is megtanítom: hogy a megfelelő módon kifejezze a negatív érzéseit is, valamint az erőszakmentes kommunikációra, probléma megoldásra nevelem, eszközt adok a kezébe.

Szülőként szintén tapasztalom ennek a jótékony, hosszútávú hatását: a fiam 18 éves, és felnőtteket meghazudtoló bölcsességgel kezeli önmagát és a konfliktusokat.

De hogyan vehetjük észre, ha gond van egy családban, hogyan jelez a gyermek?

Azokban a családokban, ahol harmóniában élnek, ahol megbeszélik az örömöket és a gondokat egyaránt, ahol mindenki lehet időnként rosszkedvű, ahol közös megoldást találnak a problémákra, a gyereknek nincs szüksége arra, hogy viselkedésbeli változásokkal jelezzen. Minél több a gond, amelyről nem beszélnek, a gyerek annál kezelhetetlenebbé válik. Minél kisebb egy gyermek, az életkori sajátosságaiból fakadóan annál kevésbé képes megfogalmazni, mi az, ami bántja, amitől szorong, amivel nem tud mit kezdeni.

Ha azt tapasztaljuk, vagy ilyen fajta visszajelzést kapunk, hogy a gyermekünk viselkedése megváltozott: hirtelen hisztis, dacos, akaratos lesz, ellenáll minden apróságnak, csak azért is mást csinál, mint amit kérnek tőle, visszahúzódóvá vagy éppen harsánnyá, agresszívvé válik, látszólag minden ok nélkül, joggal következtethetünk arra, otthon, a családban van probléma.

Természetesen nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, időszakosan felmerülő munkahelyi stressz, anyagi gondok, kapcsolati problémák és konfliktus helyzetek is okoznak feszültséget.

Mivel a gyermek akkor érzi magát harmóniában, ha érzelmileg biztonságosan kötődhet, figyelnek rá, megélheti a hangulatait, érzelmeit, ha beszélgetnek vele, ha beavatják a családi dolgokba az életkorának megfelelően, ha ez a bástya megroggyan alatta, könnyen „elkanászodhat".

Ebben az esetben egy odaforduló, meghitt, bizalmas beszélgetés sokat segíthet a gyermek állapotán, ahogyan az is, ha a szülő ebben az időszakban - bármilyen nehéz is számára a gondok mellett – időt és figyelmet szán rá, hogy minőségi időt töltsenek együtt.

Hosszan tartó szorongás esetén, amikor súlyosabb tünetek jelentkeznek, jellemzően a gyermek rágja a körmét, a köröm melletti bőrt szaggatja, tépkedi a haját, étkezési- és alvás zavarok merülnek fel, esetleg bántani kezdi magát vagy másokat, érdemes szakember segítségét kérni. Ma már nem szégyen, ha valaki pszichológushoz jár, nem azonosítják a lelki problémákat az „őrülettel".

Egy jó szakember csodákra képes: játékos formában, rajzolva, mesélve segíti a gyerekeket abban, hogy a művészet, az alkotás segítségével szabaduljanak meg az őket kínzó feszültségtől.
Szülőként – szintén saját tapasztalat alapján – mi is megtapasztaltuk egy súlyos trauma után, milyen áldásos segítség egy jó terapeuta.

Bár beszélgettünk itthon a történtekről és számos módszert, technikát alkalmaztunk, egy külsős szakember segítsége felbecsülhetetlen löketet adott: három találkozás után a fiam a régi önmaga lett, szárnyalt, látszott, hogy letette a terheit. Mindezt úgy, hogy a traumáról egyetlen szót sem kellett beszélnie, csak rajzolt, játszott, támogatva volt.

Végül, ami mellett nem mehetünk el az az, hogy ahhoz, hogy a gyermekünk harmóniában legyen, jól érezze magát, emberként és szülőként saját magunknak kell, hogy rendben legyünk, s ha kibillentünk, dolgoznunk kell magunkon, a fizikai és a lelki okok feltárásán, megoldásán. Ha a szülő jól van, a gyermek is jól van.

Nyitókép: Shutterstock