Párkapcsolat felsőfokon - Rózsaszín köd vagy tudatos kapcsolat?

Számomra negatív jelentéssel bír a „rózsaszín köd" és a „szerelem vak" kifejezés. Negatív, mert azt feltételezi, sugallja, hogy a szerelem egy hormonális robbanás, egy kezdeti elvakult állapot, ami majd csitul, elmúlik, és ha a felek szeme felnyílik, jön a csalódottság, a kiábrándulás, ami majd átalakul meleg szeretetté vagy éppen szakítássá.

Abban hiszek, ez csak abban az esetben működik így, ha nem vagyunk tudatosak önmagunkkal a párkapcsolatunk terén, és nem vagyunk tisztában azzal, mit jelent valóban a szerelem. Ha az ember tanulja önmagát, ha képes arra, hogy felismerje, mi az ami folyton ugyanabba a negatív szituációba, helyzetbe, kapcsolatba sodorja, ha képes arra, hogy ezt tudatosítsa és változtasson rajta, akkor ebből az következik, hogy minél jobban ismeri önmagát, minél többet változott, az élete annál egyszerűbbé, teljesebbé válik.

Elkezd tisztán látni: önmagát, a mozgatórugóit, a mintáit, az erősségeit, és azt, amin változtatnia kell. Lehántja magáról az illúziókat, szembenéz a félelmeivel, a saját működésével és egyre jobban elkezd sallang mentesen élni, létezni, viselkedni.

Ha valaki tudatossá válik és mélyen ismeri önmagát, az a többi embert és a világot is egyre jobban érti, képessé válik arra, hogy megfogalmazza, mire van szüksége és mire nincs. Már nemcsak néz, látni kezd, és egyre jobban tapasztalja, hogy az érzései, a gondolatai, az aktuális lelkiállapota nem sodorja el, nem dobálja szerteszét, vagy ha mégis, nem süllyed olyan mélyre, mint előzőleg és kívülről tudja szemlélni a saját állapotát is, így elkerülve a hullámvasutazást.

Ha két - ilyen tekintetben is - tudatos ember találkozik, semmiképpen sem mondhatjuk, hogy a tisztánlátást kizáró köd ereszkedne rájuk. Éppen ellenkezőleg: a tudatosság éleslátást, tisztánlátást eredményez.

Ugyanolyan szemmel képesek a másikra is nézni, mint önmagukra, s nem egy vágyképet vetítenek ki a párjukra, nem egy illúzióhoz kezdenek vonzódni, és nem egy álomképbe szeretnek bele. Pontosan látják a másikat az első pillanattól kezdve, és megengedően hagyják egymást létezni teljes önvalójukban. Egy valódi, játszmáktól mentes párkapcsolatnak ez az egyik, talán, ha nem a legfontosabb feltétele.

Forrás: Shutterstock

Mi a helyzet a szerelemmel?

Rengeteg írás arról beszél, hogy a szerelem a kezdeti láz, a gyomorremegés, a pillangók a hasban, a hormonális tobzódás, az az állapot, amikor az ember nem önmaga, hiszen a szerelem elveszi az eszét, vakká teszi. Pedig a valódi szerelem, a maga lecsupaszított valójában látóvá tesz, s ha valóban megéljük a szerelmet, akkor vagyunk csak igazán önmagunk.

Azok a tanítások, melyek az emberi tudatosságot helyezik a fókuszukba, mind arról beszélnek, hogy a szerelem valódi jelentése egészen más, de ahhoz, hogy ezt megtapasztalhassuk - igen, jön az elcsépelt önismeret -, tudatossá kell válnunk, ismernünk kell magunkat és túl kell látnunk ezen a szintű megismerésen.

A valódi szerelem ugyanis egy mély megérkezés, önmagunk és a másik olyan szintű elfogadása, amelyben hagyjuk a másikat olyannak lenni, amilyen - de ezzel egyidőben a szeretetünkkel, a figyelmünkkel az állandó és folyamatos beszélgetéssel, interakcióval, játszmáktól mentes jelenléttel folyamatosan fejlesztjük, erősítjük és formáljuk egymást.

Olyan magától értetődő természetességgel zajlik ez a folyamat, hogy a felek szívesen, önként és szinte észrevétlenül változnak, finomodnak, csiszolódnak, s válnak összekovácsolódott, egymást értékelő, eltéphetetlen szövetségbe forrott társakká.

A szerelem megérkezés a valódi önmagunkhoz, a másikhoz, a Mi-hez, egy olyan nyugodt, békés állapot, ahol nincsenek vakítóan izzó hullámvasutak, ahol nincs egyszer fönt-egyszer lent libikóka, ahol az ember teljes önvalójában jelen van és a felek egymásban haza érnek, megnyugvást találnak, ahol azonos világlátás és értékek mentén néznek egy irányba.

Természetesen ez nem zárja ki a szenvedély jelenlétét, hiszen a szexualitás legmagasabb formája a testi-, lelki-, szellemi szinten való összekapcsolódás, két önmagát ismerő, - már megint ez a fogalom – tudatos ember kapcsolódása.

Ebben az esetben a szexualitás, a szenvedély nem alakul át valami meleg parázzsá, éppen ellenkezőleg.

Az idő múlásával egyre mélyebbé, egyre intimebbé, egyre teljesebbé válik, hiszen szeretet és szenvedély két különböző dolog, de egymás nélkül nem létezhetnek egy jól működő párkapcsolatban. Mielőtt azonban bárki azt gondolná, ez egyszerűen és magától működik, el kell, hogy szomorítsam.

A párkapcsolat olyan, mint egy virágoskert: folyamatosan gondozni, ápolni kell, figyelmet kell rá fordítani. Beszélgetni kell, egymásra figyelni, nem hagyni, hogy a hétköznapok és a gondok eltávolítsanak egymástól. Dolgozni kell rajta, értékelni kell, rá kell nevelni magunkat, hogy nemcsak a kezdeti időben, de az évek múlásával is tudatosan örüljünk egymásnak, és ne vegyük természetesnek a másik jelenlétét.

Van egy kedvenc idézetem Shcaffer Erzsébettől: „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk." Csodálkozzunk rá minden nap önmagunkra, a társunkra, a kapcsolatunkra, dolgozzunk önmagunkon, s biztosak lehetünk abban, hogy rátalálunk a szerelem valódi arcára és képessé válunk arra, hogy megérkezzünk ebbe az állapotba.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek