Rettegek attól, hogy nem leszek elég jó és nem fognak szeretni

Azt hiszem, joggal mondhatom, hogy hajlamosak vagyunk mindannyian az önostorozásra. Sokkal előbb észrevesszük a hibáinkat, mint azt, mi az, ami szerethető bennünk. Könnyen kicsúszik a szánkon a „Jaj, de hülye vagyok!", míg önmagunkat szeretni és elfogadni óriási kihívás. Közben pedig folyamatosan félünk valamitől.

Íme 5 kínzó gondolat, ami megkeseríti a legtöbb ember életét, lehet, hogy a tiédet is.

1. „Nem vagyok elég jó"

A legnagyobb félelem, ami valószínűleg téged is érint, hogy attól félsz, nem leszel elég jó a munkahelyeden, a szüleidnek, a párodnak, a barátaidnak. Kényszeresen próbálsz sokszor megfelelni, mert azt hiszed, ahhoz mindenképpen le kell valamit rakni az asztalra, ahhoz teljesíteni kell, hogy elnyerd mások szeretetét és figyelmét. Rettegsz a kudarctól és attól, hogy rájönnek, mégsem vagy elég értékes. Pedig bármit megtennél, akár önmagadat is hajlandó lennél feladni, csak hogy mások elismerjék, igen, szuper jó vagy. Függesz a külvilág visszajelzéseitől, attól, mit gondol a szomszéd, a kollégák, a srác a sarki boltban. Pedig valójában semmit sem kellene tenned, hisz minden ember úgy csodálatos, ahogy van. Ha te elhiszed, a külvilág is ezt fogja sugározni feléd.

2. „Azt szeretném, ha mindenki szeretne"

Lássuk be, hiába lenne csodálatos, ha a Földön az összes emberi lény szeretetben és békében élné le az életét, ez tulajdonképpen lehetetlen. Mint ahogy az is, hogy mindenki szeressen téged. Bármennyire is szeretnél mindenkivel jóban lenni és mindenkinek megfelelni, ez egy hiábavaló és felesleges törekvés. Itt az idő elfogadni, hogy normális, hogy az emberek másképp működnek és az is normális, hogy vannak, akiknek nem vagy szimpatikus. Ez így van jól. Ha ezt elfogadod, az már egy fontos első lépés a lelki békéd felé.

3. „Félek, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretném"

A mai emberek egyik legnagyobb problémája, hogy mindent ésszel akarnak irányítani, nem a szívükkel. Talán te is eltávolodtál önmagadtól, nehezen bízol már a gondviselésben és mindent te akarsz irányítani az életedben, mert az a biztonságos a számodra. Azonnal kiver a víz, ha valami nem úgy alakul, ahogy elképzelted, ha nem tudsz mindent kontrollálni. Már pedig nem tudsz és ilyenkor rád tör a pánik, a szorongás és a kétségbeesés. Érdemes lenne tudatosítani magadban, hogy ha megszakadsz, akkor sem fogod tudni befolyásolni azt, mit érez irántad a párod, mit gondol a főnököd és milyen idő lesz hétvégén. Ha belenyugszol abba, hogy képtelenség mindent irányítani és hajlandó vagy bízni a sorsodban, kevesebbet fogsz szenvedni.

Forrás: Shutterstock

4. „Mi lesz, ha elveszítem a páromat, a szüleimet, a vagyonomat"

Biztos a te fejedben is megfordult már, mi lesz, ha elveszíted mindazt, ami körülvesz és azokat az embereket, akiket szeretsz, akikhez ragaszkodsz. Nincs az ember számára félelmetesebb, mint amikor megérinti a halál szele vagy elveszít egy hozzátartozót. Bár azt sosem tudhatod, meddig lesz egy ember az életed része, az csak rajtad múlik, hogy úgy szeresd, mintha az a nap lenne az utolsó.

5. „Ki vagyok én valójában?"

Talán te is ismered azt az érzést, amikor felébredsz reggel és úgy érzed, hogy céltalan az életed, valójában azt sem tudod, ki vagy te és mit is szeretnél valójában. Csak telnek a napok egymás után, te gépiesen teszed a dolgod és bele sem gondolsz, hogy másképp is lehetne élni. Halovány emlékként él benned az az éned, aki egyszer felszabadult volt és boldog, annyira maga alá temettek a szürke hétköznapok. Egyszer aztán kigyullad a fény és elindulsz önmagad irányába. S akkor tudod, most már minden rendben lesz.

Kezdőkép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek