A gonosz hálójában, akit úgy hívnak: anya...

Képek peregnek a virtuális vetítővásznon, könnyedén, lágyan, ködben úsznak. Csak az anyja arca éles folyton, mint a sav, elméjébe mar, az izzó, átkot szóró barna szemek, a penge-vékony száj. Felébredne, de valami fogva tartja és a film csak pereg.

Kilenc éves, az apja jön érte, elviszi hétvégére. Repesve várja, boldog, hogy vele lehet. De az anyja sír, zokog, hogy mit tett az apja, elhagyta őt. Szíve sajog, szegény anya! Gyermeki lelke önfeledten menne, de megérti: ha ő örül ennek, az anyja még szomorúbb lesz, így ezt nem teheti, egyszerűen nem örülhet! Öleli a zokogó nőt, mond valami csúnyát az apjára. Az anyja könnyáztatta arca kissé felderül:

- Jó fiú vagy! – mondja az anyja, miközben megsimogatja a haját.

Az apja megérkezik és ő nem akar már menni, de az anyja sírva kituszkolja az ajtón, mondván, muszáj, láthatás van, ha nem megy, őt bíróságra viszik.

Itt a konyhaasztalnál, még így közel negyven év után is érzi, milyen nehéz a szíve, szinte megszakad, ahogy a lépcsőn sétál az apja felé. Pocsék hétvége lett belőle. Aztán mindegyikből. Nagyon szeretett az apjánál lenni, de akkor az anyja még rosszabb állapotba került, megtanulta hát utálni az apját, és akkor az anyja jobban volt, és megdicsérte őt.

Megrázza magát. Újabb képkockák jelennek meg előtte: már tizenkét éves, születésnapjára megkapta apjától a vágyott biciklit és nagy örömmel vitte haza, mutatta az anyjának. Aztán meglátta a szemében a végeláthatatlan fájdalmat és a szavak:

- Direkt... direkt csinálja... én ezt nem engedhetem meg magamnak, ő bezzeg igen... és így édesget magához, aztán majd elhajít újra! Pénzen, drága ajándékon nem lehet szeretet venni!

Csak állt ott a bicikli mellett és hirtelen utálni kezdte. Fellobbant benne a gyűlölet és addig csapkodta földhöz a biciklit, amíg lepattogzott róla a fényes, gyönyörű festék, behorpadt a váza. Sírva fakadt. Félrehajította. Úgy vágyott rá, de jaj, megint fájdalmat okozott az anyjának. Felnézett. Látta anyja boldog mosolyát. Lám, jóvátette. Zsebpénzt is kapott.

A filmrészlet elfolyik, de már jön is a következő: tizenhárom éves. Éppen hazaér a suliból, készül, mert az apja nyaralni viszi. Látja az anyját a nappali padlóján zokogva. Rohan hozzá, mellé térdel. Az anyja sírva mondja, hogy az apja megfenyegette, elveszi tőle és azt ő nem élné túl! Felsegíti a földről a zokogó nőt, majd órákig vigasztalja. Nem ment el akkor nyaralni az apjával. Azok a napok cseppfolyóssá váltak. Az anyja megfőzte a kedvenc ételeit és sok zsebpénzt adott neki. Ő pedig felfedezte a bárszekrényt.

Újabb kisfilm. Az apjával ül és beszélgetnek, olyan jó és olyan komoly, érzi, ahogy átjárja az érzés, mennyire szereti az apját. Aztán hazaér és elmeséli az anyjának, hogy milyen jó, mert az apja segít neki a házi dolgozatban. Estére az anyja nagyon rosszul van, orvost kell hívnia hozzá. Hosszas faggatózására elmondja, hogy az apja zaklatja és ő halálosan retteg. Emlékszik, akkor teljesen összezavarodott. Az apja vele mindig olyan kedves, segítőkész és szereti. Az anyja azt mondta, az csak színészkedés, az apjának az a célja, hogy elvegye tőle és aztán tönkretegye - abba pedig belehalna, mert, hogy is élhetne egy anya a gyermeke nélkül? Persze mindig a fiú lelkére kötötte, hogy sosem mondhatja el az apjának, amiket ők ketten beszélnek, mert akkor őt bíróságra viszik és elveszik tőle. Halálosan rettegett, hogy valami olyat tesz, ami helytelen, és akkor az anyja bajba kerül. Közben szikrákat vetett a szívében, hogy ő másként érez, hiszen szereti az apját. De hát nem szabad. Az apja jó ember. Frászt! És a bárszekrényhez ment. És az segített.

A film elhomályosul, kattanás, újabb film. A pszichiáternél ül, gyújtogatás. Az apja mellette ül. Érzi, segíteni akarnak neki. Megnyugszik. Jó ott. Az apja meg-megsimogatja a kezét, a pszichiáter megnyugtató. Hallja a szavakat, de alig jut el valami hozzá. Arról van szó, hogy korlátozni kellene az anyjával való kapcsolattartást, mert az anyja beteg. Volt valami szó, de nem emlékszik. Azt beszélték, hogy az apja magához veszi, de találkozhat az anyjával is.

Aztán az anyja sokáig nem jön. Hetekig minden olyan jó. Béke van és nyugalom. És ital sincs. Aztán végre eljön az anyja, repes a szíve, hogy láthatja. Étterembe viszi őt. Aztán látja, hogy a nő összetört teljesen. Haldoklik. Mert ő nincs vele. Ő borzasztóan aggódik és fél. Megöli az anyját ezzel! Mit tehetne? De az anyja már mondja is, közben pedig pénzt ad neki - ő mielőtt hazamenne az apjához, betér a boltba és italt vesz. Bátorságot gyűjt, mert cselekednie kell. Csak ő segíthet az anyján.

A következő hónapok homályba vesznek, aztán a következő emlék, hogy az iskolaigazgató irodájában állnak. Az apja dühös rá. Értetlen. Veszekszik vele. Sokszor. Lám, az anyjának igaza van, az apja gonosz és utálja őt! Az anyja egyre rosszabbul van nélküle és további terveket sző. Ő meg cselekszik.

Snitt. Újabb film, az apjával külföldön vannak, egyetemet néznek és ő olyan lelkes, hogy oda fog járni. De aztán az anyja elmondja neki, hogy ott teljesen egyedül lenne, idegen helyen, a családja nélkül, és egyébként is, hát itt hagyná őt, egyedül? Nyilván, a nő szerint az apjának ezzel az egésszel csak az a célja, hogy elválassza őt a családjától. És az anyja sírt. Sírt érte, ő meg persze maradt, mert az anyjának igaza van.

Elvégezte az egyetemet - egy másikat - , itthon. Megnősült. Milyen boldog is volt akkor, de aztán a felesége és az anyja nem jöttek ki egymással. A felesége szerint az anyja egy zsarnok, önző boszorkány. Hogy mondhatott ilyet rá? Az anyja persze jól látta a felesége hibáit, hogy basáskodott felette, uralkodott rajta, hogy meg akarta mondani, mit tegyen. Ő két tűz közt őrlődött, de a feleség elhagyta végül. Fájt. De fel is lélegzett kicsit. Akkor sokat ivott - akkor is. Az anyjához költözött és az anyja mellette állt. Főzött és mosott rá.

Nem lett pénzügyi szakember. Ma meg már alig volt, aki a könyvelését rábízná. A barátai is elkoptak és... éles, fémes hangra riad. Az anyja kanállal veri a radiátort. Beletúr gyérülő hajába, feláll a székről. Fel kell vinnie neki a teát. De előbb tölt magának még egy kupica italt.

Bucsi Mariann

Nyitókép: Shutterstock