„Azt éreztem, megcsonkítottak, és kidobtak az utcára” – Rossz fogorvos, gyanútlan páciens

A fogorvosnál jobban nem igazán vagy kiszolgáltatva senkinek sem. Nem látod, mi történik, nem tudsz közben beszélni. Tanulj az én esetemből, és állj ki jobban magadért, ha fogorvosnál jársz!

Beülsz a székbe, nagyra nyitod a szád, és magadban próbálsz egy megnyugtató helyre kerülni, hogy túléld a fogorvost. Természetes félelem az, amit már a fogászati rendelőben ülve érzünk, hiszen ritka az, amikor panasz hiányában, csupán egy állapotfelmérés miatt látogatjuk meg a fogorvost.

Én ha lehet, nem élek az érzéstelenítés lehetőségével, mivel a zsibbadás és az injekció helyén fellépő több napos kellemetlen érzés számomra rosszabb, mint a pár perces, elviselhető fájdalom. Természetesen egy gyökérkezelést vagy foghúzást én se vállalok be szuri nélkül, de jó ideje nem tölt el félelem, ha beülök a fogorvosi székbe. Volt azonban egy nagyon rossz élményem, még korábban, amikor fogszabályozás miatt mind a négy bölcsességfogamtól el kellett búcsúznom.

Az elsőnél úgy gondoltam, nem fogok magánorvoshoz menni, miért fizessek valamiért, amit elveszítek alapon. Ezt igencsak megbántam. Az orvos kedves volt, a nővérke is, bár tény, hogy nem volt a legmegnyugtatóbb a hangulat, hiszen mellettünk volt még négy szék, melyekben, a hangokból ítélve, épp valamilyen hasonlóan drasztikus kezelés volt folyamatban. Megkaptam az érzéstelenítő injekciót, de az orvos nem várt sokat, megkért, hogy tegyek úgy, mintha rágóznék, hogy gyorsabban hasson a szer, majd mikor kissé elkezdett zsibbadni a szám, hozzá is látott. Nem mondta, hogy mit fogok érezni, mi számít normálisnak egy foghúzás során és mi nem, csak annyit, ha fáj, emeljem fel az egyik kezemet. Húzta, vonta a fogamat, miközben a nővérke olyan erősen fogta oda a homlokomat a fejtámlához, hogy azt hittem be fog törni a koponyám. Nem szóltak hozzám közben, csak egymással beszélgettek, én meg passzív félként olyan fájdalmat éltem át, hogy elkezdtek potyogni a könnyeim. Féltem azonban attól, ha felemelem a kezem, abbahagyjuk, és tovább tart majd a dolog, sőt, azt hittem, hogy én vagyok kényes, ez a kín a foghúzás velejárója.

Forrás: Shutterstock

Szerencsére a fogat egyben ki tudta szedni a doki, majd kaptam egy „erre most erősen harapjon rá, fél óra múlva kiveheti a gézt, egy hétig ne egyen-igyon tejes, rostos dolgokat", és már kint is voltam az ajtón. Én csak álltam ott, és azt éreztem, megcsonkítottak, és kidobtak az utcára egy ismeretlen környéken. Tudom, ez a hasonlat furán hangzik, de akkor rajtam valóban ilyen érzés hatalmasodott el. Az épületből kilépve bőgni kezdtem, és csak akkor nyugodtam meg, amikor hazaértem.

Két nappal később kívül az arcom a foghúzás helyén elkezdett besárgulni, és nagyon fájt. Felhívtam az orvost, hogy ez normális-e, erre mondta nekem, hogy persze, csak szedjem tovább a gyógyszert, amit felírt. Mondom milyen gyógyszert, nekem aztán nem adott semmilyen receptet. Kiderült, hogy mivel cseppet be volt gyulladva – amit nekem senki sem mondott -, antibiotikumot kellett volna szednem. Mivel ezt a doki elfelejtette, így egy héten át, minden reggel nála kezdtem, hogy gyógyszeres kötést tömködjön a fogam helyére, ami nagyon fájt. Ezzel pedig a gyógyulási idő is kitolódott, mivel a kezelés után újra felkaparta a fog helyét, hogy vérezni kezdjen, és így ki tudjon benne alakulni a vérdugó, ami lezárja és „megcsontosítja" a sebet.

Ezután talán nem meglepő, hogy a másik három húzást már magánorvosra bíztam,  se közben, se utána nem éreztem fájdalmat.

Ugyan vannak kezelések, amiket mostanában is csak "fizetős" dokival végeztetek el, de sikerült találnom a kerületemben egy olyan fogorvost, aki a TB-mért cserébe mindig kedves, és profi munkát végez.

    Ezt olvastad már?