magazin kibeszélő megfelelési kényszer megfelelés Szabó Kíra vélemény
Egész életemben mindig másoknak akartam megfelelni, azt akartam, hogy mindenki a jót, a szépet lássa bennem, hogy senkit ne bántsak vagy sértsek meg azzal, ahogyan viselkedem. De mostanra belefáradtam ebbe.

Lelkiismeretes ember vagyok, akiről sajnos nem peregnek le mások véleményei és az, ahogyan vélekednek rólam. Az állandó véleménynyilvánításhoz már egészen pici koromban is hozzászokhattam volna, ugyanis abban a pici faluban, ahol felnőttem, mindenki ismer mindenkit és természetesen, mindenkinek meg is van a véleménye mindenről, aminek a legtöbbször hangot is adnak. De ezt már akkor is nagyon rosszul viseltem. Igyekeztem mindig úgy viselkedni, hogy ne találjanak hibát vagy támadható felületet rajtam. Mondanom sem kell, ez nem mindig sikerült. Azóta én is megtanultam, hogy bizony, nem lehet mindenkinek megfelelni. Pedig én nagyon szorgalmasan igyekeztem az elmúlt években, de most már tudom, hogy jó nagy hülyeség volt.

Mindig nagyon irigyeltem azokat az embereket, akikről lepereg mások véleménye, akik úgy élik az életüket, hogy közben nem görcsölnek azon, hogy a következő lépésükhöz vagy döntésükhöz mit fog szólni Marika vagy Gizike.

Én ennek sajnos teljesen az ellentéte vagyok. Van bennem egy folyamatos, görcsös megfelelési kényszer és félelem attól, hogy mit gondolnak rólam mások. A negatív kritikák és az okoskodó megjegyzések rettenetesen tudnak fájni és sajnos nem tudom őket ignorálni az életemből. Ennek pedig súlyos következményei voltak az elmúlt években. Sokkal kevésbé hittem magamban, mint kellett volna, csak azért mert a többség elbizonytalanított. Csak azért nem döntöttem néhány helyzetben határozottabban vagy bátrabban, vagy úgy, ahogy valójában a szívem diktálta, mert a többség nem úgy tett volna. Utólag persze minden alkalommal megbántam, hogy nem a saját fejem után mentem és cselekedtem.

Forrás: Shutterstock

Azonban, amikor eddig nekifutottam annak, hogy akkor most én innentől kezdve lesz*rom mit mondanak, és mit gondolnak rólam mások, valahogy a tudatalattim nem engedte ezt az óriási szabadságot adó életérzést felszínre törni. Egészen idáig.

Mostanra lett elegem és úgy érzem, hogy nem akarom már mások megítélése alapján élni az életemet. Elég volt abból, hogy hagyom magamat befolyásolni rosszindulatú és kétszínű emberek által, akik alig bírják levakarni az arcukról az örömöt, amikor azt látják, hogy sikerült elérni a céljukat.

Nem lesz egyszerű csak így magam mögött hagyni a sok bizonytalanságot, frusztrációt és a véleményvezéreket, akik 0-24-ben készenlétben várják, hogy mikor kibe tudnak belerúgni és a föld alá döngölni az ambícióikat, de küzdeni fogok, mert csak így élhetek olyan életet, amilyet valójában szeretnék. Így tudom megvalósítani a céljaimat, a vágyaimat anélkül, hogy már az elején bárki szétrombolná azokat. Nem szabad engedni, hogy mások éljék helyettem az életemet, mert akkor biztosan nem úgy fogom, ahogyan én szeretném. Az utolsó pillanatban úgysem az fog számítani, hogy mit gondoltak mások, hanem, hogy én hogyan éreztem magamat. Ez mindennél fontosabb, ezt kell mindenkor szem előtt tartani.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.