Még mindig ott tartunk, hogy ciki pszichológushoz fordulni?

Kiönteni a lelkünket nehéz, még a barátainknak, vagy családtagjainknak is, ami azért is érdekes, mert általában ők szoktak legközelebb állni hozzánk, ők azok, akikre bármikor számíthatunk. Ám valószínűleg néha pont ez a baj: túl jól ismernek bennünket, és bár ez sokszor az egyik legjobb érzés a világon, néha mégis csak visszatartó erő a megnyíláshoz.

Nekem személy szerint legalább 3 „terapeuta" áll rendelkezésemre a baráti körömben, akikre bármikor számíthatok és mindig őszintén megmondják a véleményüket nekem. Mégis az esetek kb. 95%-ban egyedül vészelem át, ha valami bajom van, ha nem vagyok éppen a toppon lelkileg. Nem mártírkodásból teszem, csupán nem vagyok biztos benne, hogy megéri őket terhelnem az egyébként újra és újra visszatérő gondjaimmal. Ja, és hát barátok lévén, gyanítom, akad bennük némi elfogultság irányomba, ami pedig befolyásolhatja a tanácsaikat, vagy a reakcióikat.

Jómagam soha nem jártam még szakembernél (pszichológusnál, kineziológusnál), de abszolút nyitott lennék rá. Pár éve volt, hogy nagyon egyensúlyoztam a megtörés szélén, és csak egy hajszál választott el attól, hogy az egyik barátnőm által ajánlott kineziológust felkeressem. Végül aztán valahogy magamtól másztam vissza a gödörből és azóta sem éltem ezzel a lehetőséggel. Vicceskedve szoktam itthon feldobni a labdát, hogy ha ez vagy az így folytatódik, akkor állhatják a szakember számláját, mert muszáj lesz felkeresnem egyet. De valójában, ez csak félig vicceskedés a részemről.

Az igazság az, hogy bár itthon lelki problémákkal orvoshoz fordulni „ciki", én szívesen kipróbálnám, milyen érzés egy olyan embernek beszélni magamról, aki abszolút nem tud rólam semmit. Például, a betegségemből fakadó nehézkes önelfogadásomról, arról, hogy teljesen más képem van magamról, mint ami a valóság (erről ebben az írásomban olvashatsz). Vagy arról, hogy mennyire lemaradva érzem magam az Élethez képest, és, hogy milyen hatással van ez a tény és tudat a lelkemre.

Forrás: Shutterstock

Szóval én abszolút támogatom, hogy igenis forduljunk szakemberhez, ha úgy érezzük, hogy szükségünk van valakire, aki objektívebb, mint a környezetünk. Valószínűleg anyagilag picit megterhelőbb a dolog, de a lelki és mentális egészségünkért megéri.Ne várjuk meg, míg komolyabbra fordul a helyzetünk, és mondjuk depressziósak leszünk az elfojtott érzelmeink miatt.

A megoldatlan lelki problémák bombaként kegyegnek az ember lelkében
A WHO adatai szerint ugyanis a depresszió gyakorisága 1990 és 2013 között több mint másfélszeresére nőtt, az itthoni számok pedig valamivel rosszabbak az EU-s átlagnál; hazai viszonylatban a harmadik leggyakoribb okká vált a tartós munkaképesség csökkenésében a depresszió.

A terápiára egyébként főként a városokban élő fiatalok (kábé 20-30 év között) a nyitottabbak és szerintük, ha a pszichológus vagy kineziológus a megfelelő kérdéseket teszi fel, akkor egyértelműen van értelme járni valamelyik szakemberhez.

Ennek ellenére itthon még sokan tabuként kezelik ezt a témát, szerencsére azonban már láthatóak a fejlődés jelei - de nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy ez a fejlődés ne álljon meg. Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek