Gyermeket hazudva teszi magát meddővé a testem

Mára viszont egészen profi szinten tájékozott vagyok a témába. Hiszen együtt élünk, vele ébredek és vele alszom el. A neve hiperprolaktinémia.

Kezdem az elején. Körülbelül 3 éve, hogy van rajtam plusz öt, hat kiló, ami az istennek se akar lemenni. A gimiben, és még a húszas éveim elején sem volt ezzel soha semmi gond, ha azt akartam, hogy szuperlapos legyen a hasam a hétvégi buliba, akkor elég volt egy egész hetes koplalás, hogy leszaladjon rólam legalább három kiló. Tavaly előtt nyáron viszont már annyira gyűlöltem magam, amiért nem vagyok a versenysúlyomban, hogy eldöntöttem, mindent megteszek a fogyás érdekében. A sikertelen hónapok utolsó periódusában már egy személyi edzővel edzettem és betartottam a személyre szabott diétát is. Majd a soron következő mérésnél négy kilóval voltam több edzések kezdetekor. Ettől aztán totálisan kiakadtam. Kövérnek és csúnyának éreztem magam, és egyre biztosabb voltam benne, hogy a testemben valami nagy gubanc lehet.

Ráadásul ekkorra már megjelentek a borzalmas hangulat ingadozások, az egyre erősödő menstruációs panaszok, a bőrszárazság, és a számomra legfélelmetesebb a rohamos látásromlás. Egy átguglizott éjszaka után időpontot kértem egy endokrinológiai vizsgálatra, ami után minden napra jutott néhány óra orvosi váróteremben való idegeskedés. A prolaktin terhelés után jött a három pontos cukor, majd az MR és a ciklustól függő olykor heti vérvételek. Rövid időn belül kiderült, hogy nagyobb a baj, mint amire számítottam. A diagnózisom: hiperprolaktinémia. Ami annyit tesz, hogy az egekben van a prolaktin szintem.

Én sem értettem, hogy mit is jelent ez, ezért elmagyarázom.

A prolaktin hormont az agyalapi mirigy termeli. Ez az a hormon, ami azért felel, hogy a kismamák szoptatni tudják a csecsemőjüket, hiszen beindítja a tejelválasztást. Valamit, megakadályozza, hogy amíg szopik a baba az anyukája ne tudjon teherbe esni. Egyfajta természetes fogamzásgátlás. Na de mi van akkor, ha az emberlánya nem terhes, és nem is a szülés utáni gyermekágyi időket tölti, hanem csak egy huszonkilenc éves fiatal nő, akinek még eszébe sem jut gyereket szülni? Jó kérdés tudom, és már több mint egy éve nem találom rá a választ én sem.

Őszintén szólva hetekbe telt mire felfogtam, hogy a testem azt hiszi, hogy gyereket nevelek és emiatt gyakorlatilag meddő vagyok. Milyen szép kis ellentmondás. A csodaszer amitől tényleg a csodát vártam (várom azóta is) egy apró, Bromoctiptinnek keresztelt pirula, ami annyira durván erős, hogy negyedekkel kellett rászoknom. Az elején csak ágyban fekve mertem bevenni, mert azonnali szédülés és hányinger fogott el, amint a gyomromba került. Mára megbarátkoztunk egymással, de a leleteim szerint még mindig nem hatott annyira amennyire vártuk, (én meg a dokinőm). Szóval szedem és várom, hogy minden visszaálljon a rendes kerékvgásba, bár úgy fest, hogy ha más nem is a kis üvegfiolába rejtett gyógyszer életem végéig kísér majd. Soha többé nem hagyhatom abba a szedését.

Mint minden betegség, (főleg a hormonális gondok) ez is alapvetően lelki eredetű. Így nem volt más választásom, szembe kellett néznem magammal, ha akartam, ha nem. Ezzel együtt azzal is, hogy én valahol ott legbelül saját magamat blokkolom le. Gyermeket hazudva teszi magát meddővé a testem, mert talán ennyire félek a gyerekvállalástól, még akkor is, ha a lelkem vágyik rá.

Ezzel nagyon nehéz szembenézni, de talán megfejteni, hogy miért építek magamban ekkora blokkokat még nehezebb. Ez volt az elmúlt évek legnagyobb villogó stop táblája, amit már nem hagyhattam figyelmen kívül. El kellett kezdenem magamra és befelé figyelni, ezen a területen még hosszú út áll előttem a célig, de tudom, hogy a magam tempójában, de folyamatosan haladok. Már attól sem félek, hogy nem leszek édesanya, mert tudom, hogy minden helyzet azért jön az életembe, hogy tanuljak belőle, és hogy mindennek rendelt ideje van. Hogy is tudnék teljes figyelmet és biztonságot adni egy kisbabának, ha magam számára sem tudom ezeket megadni?!

Ha régóta próbálkozol és nem jön össze a baba, vagy csak nem érzed magad jól a bőrödben keress fel egy szakembert, mert a hiperprolaktinémia sokkal gyakoribb mint gondolnánk, csak sokan nem beszélnek róla, vagy nem is tudják, hogy ebben szenvednek.

Nyitókép: Shutterstock