Karma: Ha nem hiszel benne, akkor is utolér - sőt...

Mind tudjuk, hogyan keletkezik az árnyék: amikor a fény megfelelő szögben ér minket, kirajzolódik a talajra egy sötét sziluett. Azonban létezik olyan árnyék is, amit senki sem lát, csak érez. Amit mi befolyásolunk, mi irányítunk.

Talán tudatosan, de az is lehet, hogy csak az utóhatását érezzük. Sokan nem hisznek benne, hogy létezik, mégis tapasztalják, hogy igenis ott van... Csak néha akkor mutatkozik, amikor nem várnánk.
A hit abban, hogy minden okkal történik, talán csak egy saját magunk számára vigaszt nyújtó magyarázat. Segít elviselni a negatívabb momentumokat az életben, a jókat pedig el is felejtjük „megkérdőjelezni", hogy miért is történnek...

De vannak olyanok, akik elfogadják a saját árnyékukat - ilyen például az egyik barátnőm, Léna is, akivel sokat beszélgetünk erről. Léna tudatosan van jóban az „árnyékával". Amikor pár éve mélypontra került az élete, számot vetett, hogy pontosan mit tett, és mik történtek vele. Muszáj volt ráébrednie, hogy nem volt elég körültekintő, sem cselekedeteiben, sem viselkedésében. Ezért az „árnyék" előbújt és jól megleckéztette, hogy figyelmeztesse. Léna utólag arra is rájött, hogy voltak kisebb előszelei minden egyes dolognak, de ő fittyet hányt rá és élte tovább az életét.

Emiatt sokszor megfordul a fejében, hogy vajon az emberek azért cselekszenek és élnek tudatosan, mert számolnak a Karmájukkal? Vagy egyáltalán nem is érdekli őket ilyen mélységben az élet, csak teszik, amit jónak látnak? Léna egy ideig az utóbbi csoportba tartozott.

Forrás: Shutterstock

Aztán, amikor sokat panaszkodott a munkahelyére, akkor egyszer csak megszűnt az állása. Ezután jött a párkapcsolat: 1,5 év jegyben járás után elhagyta a vőlegénye, mert Léna siettetni akart mindent.  

Arról nem beszélve, amikor ledőlt a lábáról, mert túlhajszolta magát, és nem volt megállj. Ezek mind olyan események voltak amelyek után azt érezte, hogy valami nem jó, és változtatnia kell.

Érezte maga körül a saját árnyékát. Még a legborongósabb napokon is látta a betonon, hogy nem egyedül sétál. Érezte, hogy valami a nyakába mászik és addig fogja nyomni teljes súlyával, míg rá nem jön, hogy változtatnia kell. Tudta, hogy a Karma pofonja volt minden – valamelyik pozitív, valamelyik negatív célzatú. Mivel nem akart több pofont, inkább simogatásra vágyott, elkezdte kicsit átrendezni a gondolkodását és a hozzáállását az életéhez.

Az új állásához már teljesen másképp állt hozzá. Mindent beleadott a munkájába, de amikor úgy érezte, kezd kicsit sok lenni, fogta magát, hazament, és otthonról folytatta. Persze, ehhez olyan munkahelyre volt szükség, ahol ezt megteheti - de korábban ezzel a lehetőséggel nem tudott volna élni. Akkor még nem tudta, mekkora jelentősége van annak, hogyan bán saját magával.

Azóta odafigyel a mozgásra, illetve a megfelelő táplálkozásra is. Nem odázza el, nem keres kibúvót, hogy nincs ideje enni. Az új párkapcsolatában pedig hagyja, hogy a férfi ritmusában haladjanak. Nem siettet semmit, sőt, kicsit még meg is könnyebbült, hogy most nem az ő kezében van a gyeplő.

Lassacskán egyre jobban érezni kezdte maga körül a Karma simogatását. A munkahelyén elégedettek vele, folyton kapja a dicséreteket, a teste és a lelke pedig hálás a több odafigyelésért - a párjával pedig akkora volt a boldogság, hogy félév múlva megtörtént a lánykérés (nem Léna unszolására). Ma pedig, ahogy szedi a lépteit a villamoshoz, halvány mosollyal konstatálja, hogy a verőfényes napsütés ellenére, az ő árnyéka közel sem olyan borús és sötét, mint azelőtt...

Pokk Brigitta

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?