Te mindent megadtál, de ő nem a te mindenedre vágyott

Amikor először rádöbbensz, hogy becsaptak, nagyon fáj. Nem azért, mert egy másik nő élvezi a figyelmét - bár ennek az ellenkezőjében sem lehetsz biztos - hanem, mert neked csak a közönye jut.

Számvetést tartasz, hogy vajon hol rontottad el? Aztán azon töprengsz, hogy tudnál-e változtatni rajta? Még az is megfordul a fejedben, hogy most az egyszer harcolni fogsz - bár nem tudod még, hogy hogyan –, hiszen az nem lehet, hogy hiába tettél bele ennyi évet - és azt a sok könnyet.

Aztán lassan gyűlölni kezded, meg kicsit magadat is, hogy hagytad, hogy így megalázzanak, pedig te igazán igyekeztél. Aztán ez az érzés is elmúlik, csak a közöny marad. Rájössz, hogy a fájdalmad semmit sem változtat meg a világban, minden ugyanúgy, ugyanabban a mederben folyik tovább. Már csak néha kúszik be a tudatodba az a nyomasztó gondolat, amivel sokáig emésztetted magad - hogy semmivel nem jár neked kevesebb, mint másoknak. Hiszen mindent ugyanúgy csináltál, mint a szomszédod, a kolleganőd, vagy az anyád.

Dolgoztál, mostál, főztél és gondoskodtál. Mások milyen boldogok, hallod a szellőzőn át a kacagásukat. Ebből a lakásból bezzeg sosem halhatott senki hangos érzelemnyilvánítást. Hangos szóváltások - melyekben nemcsak csendben hallgatok -, csak a képzeletemben peregnek le. Mi itt csendben vagyunk.

Forrás: Shutterstock

Múlt héten, amikor ugyanilyen fáradtan lerogytam a konyhai székbe, kiderült, hogy nem vettem erős paprikát. Pedig igazán megtanulhattam volna 20 év alatt, hogy anélkül az ízetlen főztöm senki nem fogyasztja szívesen - mondta. Elsírtam magam. 

Visszagondolva, ilyesmi azelőtt soha nem fordult elő, de akkor megállíthatatlanul zokogtam a paprikaszagú konyhában."Vénasszony létedre leszel hisztis liba, nálunk őszinteség van, mindenki elmondja, ha valami gondja van" - dörmögte az orra alatt. Majd két napig nem szólt hozzám.

Most is ugyanott ülök, a szobából csak a TV-reklámok indokolatlanul hangos elharapott szövegfoszlányait hallom. Bemehetnék, de tudom, hogy ő már rég elaludt. Jó itt, a kis birodalmamban, ide csak akkor jön, ha éhes. Milyen sokáig szerettem volna ide is egy TV-t, hogy ne maradjak le a sorozatokról, amikről a munkatársaim beszélgetnek. De már az is elmúlt.

Ahogy ezeken gondolkodkom, hirtelen valami mélységes magány szakad rám. Milyen jó is, hogy végül holnap be kell menni dolgozni - állapítom meg magamban. Felveszem a kabátom és elindulok az éjjel-nappaliba, veszek valami finomságot, hogy ne nehezteljen rám. Hiszen szüksége van egy erős nőre, aki méltó társa, aki nem a legfontosabb pillanatban hagyja cserben. A kapun kilépve a hűvös és csendes város hangulata megnyugtat. Csak egy halk hang nem hagy nyugodni: te mindent megadtál, de úgy tűnik, hogy nem a te mindenedre vágyott.

Tábori Emma

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?