Engedd el a fájdalmat - de csak, ha itt az ideje!

Felgyorsult világban élünk, mindenre sokkal gyorsabb megoldást szeretnénk, mint régen. Persze, ennek előnyei is vannak - ugyanakkor hátrányai is. Változott az orvostudomány: a legtöbb fájdalomra akad valami szupergyors gyógyszer. Nincs idő rájuk... De mi van a lelki fájdalmakkal? Vajon a mai világban az érzelmi megrázkódtatásokat is sokkal gyorsabban fel tudjuk dolgozni, mint a szüleink vagy a nagyszüleink generációja? Elég, ha azt mondják (vagy én azt mondom magamnak): el kell engedni? Én nem hiszem...

Régen, ha meghalt valakinek egy közeli hozzátartozója, egy évig gyászolta. Szó szerint is, hiszen fekete ruhában járt. Ezt ma már nagyon kevesen teszik meg - pedig volt értelme. Mert így a gyászolón kívülről is látszott, hogy elvesztett valakit, aki közel állt hozzá. Így mások ezt figyelembe vették: nem várták el tőle, hogy magába zárja a bánatát, és mosolyogjon, vagy, hogy legyen már túl rajta. És ez sokszor bizony segít könnyebben feldolgozni a veszteséget...

Mégis elvárjuk, hogy a "gyászoló" ugyanúgy teljesítsen a munkahelyén, legyen olyan vicces, mint korábban, és mosolyogjon. Lehetőleg ne is terheljen minket a bánatával, tegye túl magát rajta minél hamarabb...

Pedig a fel nem dolgozott gyász nagyon káros tud lenni. Megpróbálhatunk elfeledkezni róla - talán még sikerül is -, de ez nem jelenti azt, hogy a lelkünket nem rombolja tovább az elfojtott fájdalom. És a legváratlanabb pillanatokban fog előtörni - vagy ami még rosszabb, valamilyen betegség formájában jelentkezik. Ne akarj mindig megfelelni a felgyorsult világnak!

Ha épp nem érzed jól magad, mert történt valami rossz az életedben, akkor éld meg! Éld meg a dühöt, a fájdalmat, a csalódást, a veszteséget! Mert ezek mind kellenek ahhoz, hogy le tudj zárni magadban valamit, fel tudd dolgozni megfelelően, ahelyett, hogy elfojtanád.

Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy nem kell feldolgozni a veszteséget, hogy aztán egy ponton túl elengedd, és továbblépj. De nagyon nem mindegy, hogy mikor! Mint annyi másban, ebben is az arany középút a jó: éld meg, dolgozd fel, AZTÁN lépj tovább... Nyilván az sem jó, ha 5 évvel a szakítás után még azon rugózol, hogy ti milyen álompár voltatok (miközben a másik már megházasodott, esetleg gyereke is született).

Hogy mikor van itt az ideje? Ezt sajnos nehéz megmondani: mindenkinek magának kell érezni. De azt hiszem, akkor, amikor már nincs benned harag, sem indulat, sem mélységes lehangoltság. Csak egyszerűen hálás vagy az együtt töltött időért, és mindazért, amit adtatok egymásnak. Amikor őszintén tudod kívánni, hogy boldog legyen a másik - nélküled is.

Nyitókép: Shutterstock