Bántalmazó volt az apám, bántalmazó férj lettem én is...

-Hol a fröccsöm?! -kérdi olyan természetességgel, mintha csak egy pohár vizet kérne.

A felesége unottan forgatja a szemeit, és kisétál a konyhából. A gyerekek már tudják, mi következik, így inkább elbújnak a szobájukban. Bunkerként használják, ahol egy számukra biztonságos világot építhetnek ki maguknak. Ahol nincs agresszió, ahol nincs vitatkozás, ahol nincs ott apa...

Sándor morcosan feltápászkodik, és belátja: ha inni akar, saját magának kell kitöltenie a bort. Kevesebb mint fél óra alatt a fenekére néz a napi adagjának. Bormámoros fejjel dülöngél a lakásban. Kutat, keres, és azon gondolkodik, vajon ma mibe köthet bele. Vajon ma mivel enyhítheti a saját belső feszültségét? És bizony talál! Minden nap mást, valami apróságot, valami semmitmondó dolgot.

Az évek csak telnek a változatlan napok szörnyű poklában. Anyuka mindennap egy kicsit jobban belehal ebbe, de nem tesz semmit. Néha megfenyegeti férjét, hogy ha még egyszer kezet emel a fiukra, megöli. De Sándor tudja, hogy csak üres fenyegetés az egész. Valóban az. Egy nap Sanyika megelégeli ezt a fajta életet. Mikor apja elindul felé, maga elé emeli kezét - most először megvédi magát. Miután apját kellőképpen helyre teszi, összepakolja a cuccait, és becsukja maga mögött az ajtót. Új életet fog kezdeni - gondolja.

10 év távlatában már halványodnak az emlékek, de el sosem tűnnek el. Az a rengeteg frusztráció és gyűlölet azóta is ott dolgozik ebben a fiúban. Senkinek nem mesél sötét múltjáról - em akarja, hogy bárki is sajnálja. Ám az értékrendje nem normális keretek között alakult ki: nem volt senki, aki példát mutatott volna számára. Rosszul kezeli a konfliktushelyzeteket és teljesen torz képe van a világról. Ennek ellenére feleségül veszi Mircit, aki minden béna hibájával együtt szereti a férfit. Aki nem törődik azzal, mi volt régen. Aki szentül hiszi, hogy mellette jobb élete lehet a férjének.

Az első nagyobb veszekedésnél azonban összedől a kártyavár! Sanyi nem tud mit kezdeni az ilyen helyzetekkel - teljesen bepánikol. A felgyülemlett stressz, az évekig elfojtott düh a felszínre tör. Elcsattan egy pofon. Mirci könnyes szemmel szalad a szobába. Sanyi pedig térden állva könyörög, megesküszik, hogy többé nem fordul elő ilyen. De mind tudjuk, hogy ez hazugság. Még Mirci is tudja, mégis marad. Mégis gyermeket szül neki. Egy nap Sanyi fáradtan hazaér a munkából, leül a konyhaszékre és csak annyit kérdez: "Hol a fröccsöm?!"

Bármennyire tagadjuk, bármennyire ellenkezünk - a gyerekkorunk bizony hatással van a felnőtt létünkre is! Ha pedig nem vagyunk elég erősek, ugyanabba a hibába eshetünk, mint a szüleink. Tudjuk, érezzük és életünk végéig magunkkal cipeljük ennek a súlyát. Megnyomorítottak minket lelkileg, néhányunkat testileg is. Valóban azt akarjuk, hogy a mi gyerekeink is átéljék ezt a poklot?

Nyitókép: Shutterstock