Nem adhattam nagyobb ajándékot a lányomnak, mint a testvérét

A lányom körülbelül másfél éves lehetett, amikor azt kezdtem el érezni, hogy talán mégis kellene egy tesó. Eszembe jutott, hogy én mennyire felnéztem kicsiként a nővéremre, milyen jó volt, hogy hozzá bármikor fordulhattam, mennyit segített nekem, és most felnőttként is milyen megnyugtató, amikor leülünk egy jó kávé mellé, és teljesen fesztelenül beszélgethetünk. Hiszen ő az, aki a legrégebben ismer, és ő az, aki maradt nekem a családomból, a szüleim ugyanis már nem élnek.

Én már érlelgettem magamban egy második baba lehetőségét, amikor elmentem az éves nőgyógyászati vizsgálatra, ahol az orvosom gratulált a 6 hetes kis magzathoz. Először azt hittem leesek a vizsgáló ágyról, de pár perccel később már úgy éreztem, ez a baba egyszerűen jönni akart. A második gyermekem is lány lett, és ami az elején jócskán megnehezítette az életemet, az pár évvel később igen szerencsés fordulatnak bizonyult. A kis korkülönbség miatt hamar összenőttek a tesók, és igazi család lettek a családon belül.

Emlékszem, a tévében látott a nagyobb egy reklámot, valami beszélő delfinről, és egyből jelezte abbéli szándékát, hogy ő bizony olyat kér karácsonyra. Néztem ezt a delfint, majd odafordulva csak ennyit mondtam neki:

Ez volt az a pont, ahol abszolút megfogalmazódott bennem, hogy a gyerekeimnek bármilyen szuper ajándékot is vegyek az elkövetkezendő sok-sok évben, a legszebbet és a legfontosabbat már megkapták: egymást.

Mostanában mindkettőnél téma a halál, ki, mikor fog meghalni, mi lesz utána... stb. Én sosem intézem el a kérdéseiket egy „még kicsi vagy hozzá" kifogással, mindig megpróbálok az életkoruknak megfelelő magyarázattal szolgálni. Beszélgettünk hát arról, hogy minden emberek meg fog egyszer halni, ezt nem lehet elkerülni, de én azon leszek, hogy apával együtt sokáig éljünk. Persze megijedtek, hogy mi lesz velük, ha mi meghalunk.

Szerencsére nagyon szoros a kapcsolatuk, bár külön ágyuk van, de éjszaka mindig egymás mellett találom őket. Gyakran összevesznek, de olyan hamar ki is békülnek. A nagyobb imád a kicsinek segíteni, a kicsi pedig lényegében mindenét megosztja a naggyal. Már vannak belsős poénjaik is, amiket csak ők értenek, sőt, fantasztikusan el tudnak játszani a saját fantáziavilágukban is. Imádom, hogy bár teljesen más az alapszemélyiségük, mégis remek köztük az összhang.

Mindenemmel azon vagyok, hogy ez így is maradjon, hiszen a saját bőrömön tapasztaltam meg, mit is jelent egy testvér igazán, akit életem legnagyobb ajándékának tartok. Szeretlek nővérkém!

A cikket írta: Nagy Emese

Nyitókép: shutterstock