Levél a bennem élő, érzékeny kicsi lánynak

Tudod, arra jöttem rá, hogy az a legnagyobb baj, hogy nem tudom, hogyan csináljam. Az ember megtanulja az iskolában a különböző tárgyakat, megtanulunk helyesen viselkedni és szabályokat betartani, de azt sehol sem tanítják, hogyan kell igazán jól szeretni. Szeretni téged, ahogy neked jó. Azt hiszem belecsúsztam a szüleim hibájába, akik mindent megtettek értem és azt hitték, ez elég egy gyerek boldogságához. Én is sok mindent megtettem érted, csak közben arra nem volt időm, ami a legfontosabb, feléd fordulni és rád figyelni.

Az ember sokat dolgozik azon, hogy legyen elég pénze, meg akarja valósítani önmagát, hogy beteljesítse az álmait. Aztán este már csak arra van energiája, hogy bekapcsoljon egy Netflix sorozatot és bámuljon ki a fejéből. Egészségesen táplálkozunk, mert az trendi, divatosan öltözködünk, mert fontos, hogy mit gondolnak rólunk mások, de a lelkünket sokszor elhanyagoljuk. Arra már nincs időnk, nincs energiánk és ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, nem is tudjuk, hogyan csináljuk.

Melós foglalkozni veled, szembenézni a fájdalmaiddal, a téged ért sérülésekkel. Fáj azt látni, hogy valójában nem vagy boldog, hogy bár mindent megteszek, nem elég illetve neked nem ez számít. Arra vágysz, hogy veled legyek, hogy gondolatban sokszor átöleljelek, de én csak rohanok és nincs időm megállni, nincs időm veled kapcsolódni. Egy csalódott kicsi lány lettél, aki sokszor kétségbeesik, én pedig nem vagyok ott, hogy megnyugtassalak. Türelmetlen vagyok veled és dühös, hogy neked semmi sem elég. Bár ha jobban belegondolok, valójában magamra haragszom, mert nem tudlak téged boldoggá tenni.

Nagyon sok mindenért tartozom bocsánatkéréssel feléd. Az egy dolog, hogy sokszor elhanyagoltak, de sokszor hoztalak méltatlan helyzetbe is. Olyan férfiakkal álltam le, akik nem szerettek igazán, akik ignoráltak és csak magukkal foglalkoztak. Megengedtem nekik, hogy rosszul bánjanak velem és nem hallgattam rád, aki üvöltött a mélyből, hogy „hagyd ott, fordíts hátat és menekülj!". Sokszor elhallgattattalak, amikor kérted, hogy mondjak nemet, húzzak végre határokat és ne engedjek be bárkit az életünkbe.

Könyörögtél a szeretetemért, de azt hittem, hogy ezt én nem tudom neked megadni, csakis egy másik ember. Úgyhogy kétségbeesetten kerestem a másik felemet, hogy neked megfeleljek. De bárkit találtam, valójában sosem kaptam meg tőle azt, amire vágytam. Szidtam magam, hogy nem sikerül, hogy kudarcot vallottam. Nem láttam a fától az erdőt, hogy igazából rám van szükséged, hogy megnyugtassalak, hogy megtaláld a lelki békéd. Mindig kívülről kerestem a megnyugvást, pedig mindvégig ott volt a kulcs a kezemben – te. Csak én adhatom meg neked azt, amire vágysz.

Most már itt vagyok és próbállak jól szeretni. Még mindig döcögős a dolog, még mindig bizonytalan vagyok, hogyan csináljam, de tudnod kell, hogy próbálkozom. Kérlek légy velem türelmes. Ez nekem is egy tanulási folyamat, melyben lépésről-lépésre haladok, mint amikor egy kisgyermek megtanul járni. De azt tudnod kell, lehet, hogy néha hibázok, talán sokszor nem úgy csinálom a dolgokat, ahogy kellene, de bármi is történjék – nagyon szeretlek.

Kezdőkép: Shutterstock