Nem hiszem el, hogy boldog szingli vagy!

Régen az egyedülálló nőket vénlányoknak nevezték. A regények és a filmek többnyire magánytól megkeseredett, lebiggyedt ajkú, sótlan teremtéseknek ábrázolták őket, akik féltékenyen próbálják megakadályozni mások szerelmének beteljesülését. Ez persze elég kegyetlen skatulya volt, és minden empátiát nélkülözött...

A modern idők beköszöntével aztán átestünk a ló túloldalára: a szingliség szinte "divattá" vált. A filmekben most leginkább életrevaló, vagány, menő csajoknak ábrázolják az egyedülálló nőket, akik büszkék rá, hogy pasi nélkül élnek. Mintha a szingliség eggyé vált volna az önálló, kemény, szexi nő képével, akinek - ha akarná - minden ujjára jutna férfi, ám eszében sincs feladni a függetlenségét.

A Szex és New York szereplője, Carrie még őszintén felvállalta, hogy - bár élvezi az életet - kitartóan keresi a Nagy Őt. Az utóbbi években azonban ez egyre kevésbé jellemző. A szinglik egy része azzal próbálja megvédeni magát a csalódásoktól, hogy fennen hirdeti: nem vágyik párkapcsolatra, szuperül megvan egyedül.

Mintha mindenáron azt akarnák közvetíteni a világ felé: "Erős vagyok, nekem ugyan nem kell hosszú távra férfi!" Szinte kétségbeesetten bizonygatják, milyen remekül érzik magukat egyedül - többségük életét mégis beteljesületlen párkapcsolati kísérletek és nagy szerelmi csalódások kísérik.

A "szerelem nélkül is minden klassz" hozzáállás a legtöbbször sajnos csak álca: egy rossz védekező mechanizmus. (A tévé minden évben nagy nézettség mellett ismétli az Igazából szerelmet és a Bridget Jones naplóját. Ugye nem gondolja senki, hogy ezt csak a párkapcsolatban élők nézik és sírják végig?)

Szerintem a világ még mindig ott tart, ahol rég: az emberek - nyíltan vagy titokban - ugyanúgy keresik a párjukat, és ugyanúgy a hagyományos értékek szerint szeretnének érni. Tény, hogy ezt valamiért nehezebb elérni, mint korábban. A megoldás mégsem abban rejlik, hogy letagadjuk a vágyainkat, mint egy csalódott gyerek, aki azt mondja: ha eddig nem kaptam csokit, most már nem is kell!

Sajnos ma már szinte szégyen, ha egy nő (vagy akár egy férfi) őszintén kimondja: "Párkapcsolatra vágyom. Szeretnék magam mellé valakit." Ehelyett mi megy? "Figyu, hagyjuk már ezt az ósdi szerelem dumát! Szingli vagyok, és minden oké: bulizom, élvezem az életet, sikeres vagyok, időnként szexelek, és ennyi."

Ráadásul, amit sokat mondogat az ember, azt előbb-utóbb elhiszik neki. Ha egy nő azt állítja, hogy nem vágyik komoly kapcsolatra, ne csodálkozzon, ha a férfiak csak felületes viszonyt terveznek vele. Valószínűleg elhiszik neki, hogy nem is akar többet ennél...

Annak, aki őszintén felvállalja az érzéseit és vágyait, szerintem sokkal nagyobb esélye van a szerelemre, mint tagadásban élő sorstársainak. Ha egy nő társra, családra és gyermekre vágyik, az a 21. században sem szégyen - inkább érték. A férfiak nagy része pedig még mindig az értéket keresi...

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock