A mínuszok és a rézfarkincás bagoly: Kösz nagyi, gyerekkorom legnagyobb félelmeit!

A legtöbb kisgyerek félt a sötéttől, a kutyáktól, az idegenektől, esetleg egy-egy idősebb szomszédtól. Ezeket a félelmeket elsősorban az ösztönök táplálják, de vannak, amiket a rokonoknak köszönhetünk.

Bevallom, én jóval túl a harmadik X-en is félek a teljesen sötét lakásban. Emlékszem, 3-4 évesen még egy kis műanyag puskát is kaptam apukámtól, hogy le tudjam lőni a szörnyeket. Miattuk alszom csak a matracon ágykeret nélkül, így nem tudnak alá bújni. De, gyakorlatilag a félős kislányból csupán ennyi maradt meg, a többi félelmet sikerült idővel elhagynom.

A nagymamám és a belém ültetett parák

Ő alapvetően egy igen szigorú és mogorva asszony volt, nem igazán vesződött a dolgok magyarázatával, a szabályok megértetésével. Eszköze minden esetben a megfélemlítés volt.

Második osztályos voltam, nála tanultam délután, de őszintén semmi kedvem se volt hozzá. Ültem a matematika füzetem felett már vagy két órája, de azon túl, hogy a radíromat porrá őröltem, befontam a hajamat apró tincsekbe és néztem ki az ablakon, semmit se csináltam. Amikor nagyanyám ezt meglátta, csúnyán rám förmedt, és azt mondta, ha nem tanulok, utcaseprő leszek. Ez akkor nem igazán ért el hozzám, de másnap az iskolában, amikor nem sikerült megoldanom egy feladatot, elbőgtem magam. A tanítónő megkérdezte az okát, én pedig rávágtam – mindenféle magyarázat nélkül -, hogy nem akarok utcaseprő lenni. Akkor valóban azt hittem, hogyha ezt a feladatot nem tudom elvégezni, ennyi volt, utcaseprő leszek. Ettől pedig megijedtem, és hiába vigasztaltak meg, több hétig szorongásban éltem.

Gyermekkori félelmeink idővel elmúlnakForrás: shutterstock.com

A mínuszoktól való félelmemet is nagyanyámnak köszönhetem. Még kicsiként, amikor a nagyszüleimnél aludtam télen, ő minden este lefekvés előtt kiszellőztetett. Azért, hogy addig ne takarózzak ki és ne fázzak meg, azt mondta, hogy vigyázzak, mert bejönnek a mínuszok. Én hosszú időn keresztül azt hittem, hogy a mínuszok apró, fekete bundás szörnyek, amiknek fehéren világít a szemük, és, ha kitakarózva találnak, akkor megesznek. Ez így felnőtt fejjel hatalmas butaságnak tűnhet, de párévesen igen reális félelmem volt, hiszen nem tudtam, hogy mit jelent az a szó, hogy mínusz.

A rézf*szú bagollyal is gyakran voltam fenyegetve, aki, ha rossz leszek, jön és magával visz. Bevallom, én ezt a lényt egy hatalmas barna bagolyként képzeltem el, fején egy rézedénnyel. Addig sosem jutottam el, hogy végig gondoljam, vajon mit is kezdene velem, de rendesen féltem, hogy elvisz.

Ebből egyrészt látszik, hogy az én családom legnagyobb mumusa számomra a nagymamám volt. Én sosem fenyegetem a gyerekeimet a zsákos emberrel, szörnyekkel vagy más egyéb dologgal, helyette inkább elmagyarázom, hogy mit miért kérek, mit miért nem szabad, vagy épp úgy szabad.

A gyermekkori félelmeinket könnyedén átvihetjük a felnőtt életünkbe akár úgy, hogy nem is vagyunk tudatában, csak szorongást és/ vagy bizonyos helyzetektől, tárgyaktól való indokolatlan félelmet érzünk. Ezeket egy szakember – például pszichológus – segítségével hátra hagyhatjuk.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

 Nyitókép: Shutterstock.com

 

    Ezt olvastad már?