Plasztika - Szépség vagy szörnyeteg?

Mondhatjuk, hogy ma nagyobb a nyomás a nőkön, mint valaha. Legyenek okosak, sikeresek, remek társak, anyák és persze csinosak, szépek. Az utóbbi kritériumokat azonban nem a modern kor aggatta ránk, ugyanakkor manapság már sokkal több eszköz van a kezünkben ahhoz, hogy elérjük a vágyott szépségideált.

Szép vagy, szép vagy, szebb a Napnál...

A szépség hatalom, mindig is az volt, amióta az emberiség létezik, de még az állatvilágban is azok a példányok érvényesülnek jobban, amelyek a saját fajtájukon belül a legkívánatosabbak. Gondoljunk csak a pávák vagy vadkacsák színes tollára, amellyel felhívják magukra az ellenkező nem képviselőinek figyelmet vagy a szarvasok agancsára, amely bizonyos információkkal látja el a nőstényeket a bika nemzőképességét illetően. Igaz, az állatvilágban inkább a hímek a cicomásabbak...

Évezredek óta taktikáznak a nők, hogy minél szebbnek és kívánatosabbnak tűnjenek. Ennek érdekében már az ókorban is használtak sminket, parókát, de a fűző abroncsainak szorítását is azért viselték el olyan sokáig, hogy elérjék a kívánatos homokóra alakot.
Egy szó, mint száz az ideáloknak való megfelelés, a vágyott külső hajszolása mondhatni a vérünkben van, manapság azonban sokkal több eszköz áll a rendelkezésünkre, hogy elérjük az áhított megjelenést, mint valaha.

A legegyszerűbb egy képmódosító applikáció használata, amelyről nem is olyan rég írtunk. Kissé kifinomultabb, ha megtanulunk szépen sminkelni, hiszen ma már olyan profi anyagokkal dolgozhatunk, hogy kellő rutin – na meg jó sok festékréteg alkalmazása - mellett szinte új arcot varázsolhatunk magunknak. Persze ezek hátránya, hogy bár távolról, a képeken jól mutat az eredmény, élőben azért hamar kiderül a turpisság, ami lássuk be, elég kellemetlen. Ám akad még egy fegyver, amelyet be lehet vetni, s amely – ilyen mértékben és minőségben - valóban a modern kor vívmánya, ez pedig a plasztika.

Minden plasztik műanyag?

A plasztikáztatás valójában nem teljesen új keletű dolog, orrműtétet például már az ókori Egyiptomban is végeztek, ám az, ami mostanában folyik, össze sem hasonlítható a régi idők – leginkább helyreállítás céljából végzett - beavatkozásaival.
Míg húsz évvel ezelőtt, még összesúgtunk a középiskolában, ha valakinek megoperálták az elálló füleit, ma már a szemünk sem rebben, ha egy régi osztálytársunkra rá sem ismerünk a sok beavatkozás miatt. Orrműtét? Mellműtét? Ugyan ezek már rutin dolgok. Botox? Hialuronsav? Akár az ebédszünetben is beadathatod. Itt már nincs lehetetlen, azok számára, akik hajlandóak súlyos százezreket áldozni a szépség oltárán.

Forrás: Shutterstock


Nekem magával a plasztikai sebészettel vagy a szépészeti iparággal egyébként semmi bajom. Teljesen megértem azokat a lányokat, akiknek például eláll a fülük, túl karakteres az orruk vagy épp pici a cicijük. Ha nekik ez lelki problémát okoz, és jobban fogják magukat érezni egy műtét után, nosza. Ki vagyok én, hogy azt mondjam, ejnye-bejnye.
Tudom, mindenki fogadja el magát olyannak, amilyen. Meg a szépség belülről fakad. És a kedvencem: dolgozz magadon és az önértékeléseden.
Szerintem ez nem ilyen egyszerű. Bevallom, hogy én nagyon hiú vagyokés talán pont emiatt tudom megérteni azokat, akik nincsenek kibékülve a külsejükkel. Természetesen azt is tudom – hiszen nő vagyok -, hogy a legtöbben szívesen változtatnák magunkon. Ám egészen más azt érezni, hogy jaj, kicsit nagy a fenekem vagy lehetne fitosabb az orrom, de azért csini vagyok, mint minden nap úgy nézni a tükörbe, hogy elsírod magad.


Leszögezem, hogy soha nem volt plasztikai műtétem, sem egyéb beavatkozásom, nálam a géllakk és a műszempilla volt a szépészeti módosítások csúcsa, mégsem tudok pálcát törni afölött a lány fölött, aki megnagyobbíttatja a melleit. Miért? Mert engem szép idomokkal áldott meg az ég, éppen ezért pontosan tudom, hogy ez mekkora ajándék és biztosan én is vágynék rá, ha nem ezt dobta volna a gép. Sőt azt sem tudom elítélni, aki feltölteti az ajkát vagy injekciós kezeléssel simíttatja ki a mély barázdákat a homlokán.

Nem buzdítok senkit arra, hogy megműtesse magát, ám azt gondolom, nem minden plasztikműanyag. Nem minden beavatkozás ordít már kilométerekről és igenis van olyan, hogy valaki kiegyensúlyozottabb és „szebb" lesz általa.

A kulcsszó: mértékletesség

Az már egy másik kérdés, hogy én magam kés vagy tű alá feküdnék-e. Annak ellenére, hogy nincs bajom azzal, aki így tesz, mindig azt gondoltam, hogy méltósággal kell megöregedni és büszkén kell viselni az elmúlt évek nyomait a külsőnkön. A ráncokat a homlokunkon, a megereszkedett bőrünket a szülés után, a foltos kezeinket. Fiatalon, amikor olyan messze van még tőlünk mindez, könnyű ilyeneket mondani és gondolni, aztán negyven környékén hirtelen észrevesszük az első mélyebb barázdát a homlokunkon, az apró szarkalábakat a szemünk körül és jönnek az ősz hajszálak, a gyerekek születése utáni cseppet sem feszes bőr pedig kiderül, hogy igenis zavar. Lehet, hogy nem mindenkit, de sokakat igen. Ilyenkor pedig átvillan a fejünkön, hogy jaj, csak egy szúrás, csak egy rutinműtét. Csak egy kicsike...

Én is eljátszottam már a gondolattal, hogy megszabadulok a szemem alatti karikáktól. Egy gyors, ambuláns feltöltés és már mehetek is. Volt, nincs karika. De valahogy nem merem. Mindig is utáltam az orromat, de sosem annyira, hogy komolyan megfoganjon bennem egy orrműtét gondolata, mert rettegek a késtől, a vágásoktól, attól, hogy elrontják és rosszabb lesz, mint az eredeti. A különféle feltöltések azonban csak kis szúrások... Ennek ellenére itt is van mitől félni, méghozzá a mértéktelenségtől.

Fentebb azt írtam, nem török pálcát afölött, aki plasztikáztatásra adja a fejét, ha valamivel nem elégedett, de pálcát török afelett, aki mindig talál magán olyasmit, amelyen műtéti úton kell változtatni. Így vagyok a különféle botox, hialauronsav és egyéb kezelésekkel is. Csak egy szúrás, csak egy kis töltés. Először csak egy kicsi, ám ennek nem végleges a hatása, néhány hónap múlva ismételni kell és akkor már általában több töltőanyag kerül a fecskendőbe, sőt ha már ott vagy, akkor menjen egy kevés a szájba is, kontúrozzuk az állat, meg a járomcsontot is emeljük ki. Azt pedig szerintem mindannyian látjuk, hogy milyen könnyű túlzásba esni. Tanú rá sok-sok híres ember itthon és külföldön is.

Tehát az a kérdés, plasztikáztatnék-e? Én nagyjából elégedett vagyok magammal, legalábbis semmivel nem vagyok – jelenleg – annyira elégedetlen, hogy kés alá feküdnék miatta. A különféle töltőanyagoktól pedig azért tartok, mert szerintem ezeknél nagyon gyorsan függőség alakulhat ki, hiszen csak beülsz a bőrgyógyász/kozmetológus székébe, és hipp-hopp kész az eredmény – egy időre.
Indokolt esetben nem tartom – s ez az indok lehet pszichés is – ördögtől valónak a plasztikáztatást vagy a töltetéseket, lehet, hogy egy nap én is beülök abba a székbe vagy felfekszem a műtőasztalra, ki tudja...

Egy azonban biztos, ha egyszer komolyan megfordul a fejemben bármelyik, onnantól kezdve résen leszek, mert szempillantás alatt a tökéletesség illúziójának rabjaivá válhatunk, ez az út azonban általában nagyon ingoványos és csak hajszál választja el a plasztikázott szépséget, a plasztikázott szörnyetegtől.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

 Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek