szerelem kibeszélő magazin párkapcsolat Első szerelem
A kislányok általában arról álmodoznak, hogy amikor felnőnek, jön a szőke herceg a fehér lovon, felkapja őket, elvágtat velük a naplementébe és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Egyeseknél kifejezetten jó, hogy nem így történt!

Ismerek olyan párokat, akik tizenévesen jöttek össze és most, negyven felé ballagva is boldogan élnek együtt. Ők voltak az elsők egymás életében és arra törekednek, hogy az első egyben az egyetlen is maradjon. Nekik így jó, megtalálták egymást, nincs hiányérzetük, ám akadnak olyanok is, akik jobban tették, hogy nem horgonyoztak le az első szerelem mellett. Evelin az utóbbi tábort erősíti.

Nincs az a nyolcéves, aki arról ábrándozna, hogy harmincévesen szingliként tengeti a napjait és még mindig várja azt a bizonyos herceget. Már nem is kell, hogy herceg legyen, a fehér ló sem feltétel, elég egy épkézláb férfi, akinek kivan az összes kereke. Mégis, ha visszagondolok az első komoly kapcsolatomra – amely majdnem 5 évig tartott és igazi, nagy szerelem volt – jobb, hogy most inkább szingli vagyok – meséli.

Kései romantika

Elég későn talált rám a nagybetűs szerelem, már elmúltam húsz is, mire az utamba akadt egy olyan férfi, akinek végül örömmel nyitottam meg a szívemet. Hosszas ostromlás után adtam csak be a derekamat, mert féltem, hogy megsebeznek, ez a férfi, azonban küzdött értem, hónapokig udvarolt, így elmentem vele egy vacsorára, ahol úgy dózerolt le, akár egy úthenger. Leginkább érzelmileg. Én, aki mindig hűvösen viselkedtem, tartottam a távolságot, egyetlen randevú leforgása alatt halálos szerelembe estem. Magam sem értem...
Az első találkát követte a második, a harmadik, a tízedik, egy hónapon belül pedig az összeköltözés. Felnőttem minden szempontból és

a rózsaszín köd úgy lepte el az agyamat, mintha valamilyen drog hatása alá kerültem volna.


Annak ellenére, hogy – a mostani eszemmel már látom - a kezdeti időszakban is akadtak furcsaságok, én rendületlenül hittem a kapcsolatunkban. Megértettem, hogy neki térre van szüksége, így a hétvégékre általában hazamentem a szüleimhez, hadd tomboljon. Nem láttam ebben semmi kivetnivalót, hiszen én is szükségét éreztem annak, hogy kicsit visszamenjek a családi fészekbe.

Azt is megértettem, ha néha kioktatott az élet dolgairól, hiszen tíz évvel idősebb volt nálam,

tapasztaltabb minden téren, így elhittem, hogy az én meglátásaim gyerekesek, míg az övék egy felnőtt gondolkodását tükrözik. Például, hogy semmi nincs abban, ha más lányokkal kávézik. Igaz, otthon sosem ivott kávét.
Emlékszem, amikor az első ilyen alkalommal, megkérdeztem, hogy valóban láthatta-e a barátnőm egy szőke lánnyal valamelyik étteremben... Ő meg teljesen fel volt háborodva, hogy mi azzal a gondom, ha megiszik a régi kollégájával egy feketét. És hát belegondolva húszévesen... mi gondom van vele? Azért így tíz évvel később, már lenne néhány keresztkérdésem – mondjuk, hogy miért nem tőle tudtam meg a kávézást, ha ennyire természetes és miért csak egy héttel később került szóba, amikor összeszedtem a bátorságomat, hogy rákérdezzek. De valahogy

olyan magától értetődően tudta tálalni a dolgokat - sőt még ő sértődött meg -, hogy eszembe sem jutott megkérdőjelezni a szavát.

Ahogyan azt sem mertem firtatni, hogy miért megy a barátaival síelni egy hétre, amikor nekem azt szajkózza, hogy ne egyek már meg egyszerre négy szelet sonkát, hiszen az pazarlás. Közös nyaralásra meg végképp nem futja.

Forrás: Shutterstock

Ráeszmélés

Csak évekkel később eszméltem rá, micsoda tekintélyelvűség uralkodott ebben a kapcsolatban és mennyire nem voltunk egyenrangúak. Ő hozta a szabályokat, ő döntött mindenben, én pedig önként és dalolva mondtam le minden jogomról a szerelem elsöprő erejére hivatkozva. Eleinte nyilvánvalónak tűnt, hogy az ő akarta érvényesül, de egy idő után nyomasztóvá vált, hogy lassan a legapróbb dolgokban sem hallathattam a szavam. Hova menjünk, mit csináljunk, milyen filmet nézzünk, mire költsünk, mit viseljek...

Szépen lassan szinte rabigába hajtottam a fejemet, méghozzá mosolyogva.

Mivel ő volt az első kapcsolatom, fogalmam sem volt arról, hogy mi számít „normálisnak", neki pedig hihetetlen tehetsége volta ahhoz, hogy meggyőzzön bármiről.

Egy nap azonban túllőtt a célon és onnantól kezdve, mintha félrecsúszott volna a szemellenzőm. Kezdtem lassan meglátni a valóság darabkáit, az ő magabiztos páncélján pedig apró repedések keletkeztek. Már nem hatott rám úgy a szava... Talán azért sem, mert eltelt négy év és ezalatt az idő alatt kinőttem a naiv kislány szerepéből. Gyanakvó lettem, szemfüles és már nem tudott a felháborodásával, gyenge magyarázataival félrevezetni.
Ekkor bevetette a nagyágyút: megkérte a kezem. A gyermekkori álmodozások ismét a felszínre törtek és a nyolcéves önmagam ujjongva tapsolt a lelkem legmélyén, hogy íme, itt az igaz szerelem, az első férfi lesz az egyetlen az életemben... különben is, ha nem szeretne szívből – ahogyan csak a fehér lovon érkező hercegek tudnak -, miért akarna holtomiglan-holtodiglan velem lenni.

Még szerencse, hogy akkor, a gyűrűt nézve a másodperc töredéke alatt – mint egy vízió - lepergett a szemeim előtt a jövőm, és amikor vége lett, úgy ráztam meg a lelkemben ujjongó kislányt, hogy azóta sem hallottam felőle. Akkor is sejtettem, de ma – hosszú évek távlatából – már pontosan tudom, hogy mi várt volna rám, ha akkor engedem felhúzni az ujjamra azt a gyűrűt. De nem engedtem. Helyette időt kértem, amit nem kaptam, beszélgetéseket kértem, amikre nem volt hajlandó, kérdéseket tettem fel, amelyekre nem válaszolt. Neki csak egy IGEN kellett, egy engedelmes feleség, én azonban már nem akartam az lenni. Így hát itt vagyok, harminc felett, szingliként. Mondhatnám, hogy elpazaroltam majdnem öt évet az életemből... De ezt az időt nem dobtam ki az ablakon, hiszen rengeteget tanultam közben a férfiakról, az életről és leginkább önmagamról. Most már pontosan tudom, mit nem akarok, s talán ezért is vagyok még egyedül...

Evelin történetét Szépvölgyi Izabella jegyezte le.

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.