Hashtag-világ: Egy hely, ahol bármennyit hazudhatsz magadról

Egy társa elkezdte sorolni, majd "rávésni" a testére azokat a borzalmakat, a többiek pedig folytatták és senki nem állította le őket. Ez volt a kötelező feladat. A forgatókönyv. A lány pedig csak csendben tűrte, én pedig a könnyeimmel küzdöttem. Hogy lehet ezt megengedni? Hogy lehet igény ilyesmire ebben a világban? Szinte éreztem, ahogy a szövegek örökre beleégnek az emlékezetébe. A bőréről le fogja tudni mosni, de a lelkéből valószínűleg sosem fog kikopni...

Hashtag-világban élünk

Az emberek folyamatosan felcímkézik a másikat, anélkül, hogy ismernék. Minden a látszat, a megjátszás, az álca köré épül. A szomszéd Marika néni #akadékoskodó, mert állandóan elhúzgálja a lábtörlőt az ajtó elől. Pedig, ha beszélgetnénk vele, kiderülne, hogy a gyerekei külföldön élnek, a férje régen meghalt, ezért próbálja magát mindenfélével elfoglalni.

Erikát is biztosan azért csalta meg a férje, mert #igénytelen és #unalmas. Mindeközben ő három gyereket nevel, hordja őket edzésre, különórákra, otthon minden nap meleg étel van, rend és tisztaság, míg a kedves párja túlóra címszó alatt a haverjaival kosarazik és a kolléganőivel flörtöl.

Istvánnak meg azért nincs évek óta barátnője, mert #kapcsolatfóbiás, fél az elköteleződéstől. Holott ő igazán szeretne már egy társat, egy tartós kapcsolatot, de attól fél, hogy a mai világban nem tud megadni mindent majd a gyerekének. Arról nem is beszélve, hogy normális értékrendű nőt is nehéz találni, nem csak férfit...

Ezek sajnos nem új keletű dolgok. Mikor én gyerek voltam, akkor is ment az ítélkezés, a csúfolódás, a kiközösítés. Volt egy srác az osztályban, kicsit #kívülálló, minden szempontból. A szülei egyszerű emberek voltak, nem álltak jól anyagilag, így Laci a testvérei levetett ruháit hordta, a nadrágokból folyton kilátszott a bokája, az ingei kifakultak. Nem igazán beszélgetett senkivel, mert a többiek nem fogadták be a társaságba. Én voltam az egyetlen, aki barátkozott, törődött vele. Nem szánalomból.

Kiderült, hogy a srác hihetetlen koponya. Sosem tanult otthon semmit, anélkül is megjegyzett mindent hallás után. Ha matekórán egy feladathoz nem tudta a megoldóképletet, akkor kitalált egy újat, ami működött. Mindemellett nagyon jó volt vele beszélgetni, mindenről volt véleménye. Ki akart törni a szegénységből, a kirekesztettségből, és ezért meg is tett mindent. Saját erejéből elismert orvos lett belőle, külföldön dolgozik a feleségével, akivel 2 gyerkőcöt nevelnek. Hiszem, hogy ehhez kellett neki egy #barát, aki anno nem hagyta elsüllyedni.

Az ismerkedési szokások megváltoztak, a párkeresés is egyre inkább az online térben zajlik, egyre kevesebb esély van a dolgok mögé látni, igazán megismerni valakit. Az emberek szűrőkkel válogatnak a potenciális jelöltek közül, mint egy piacon.

Tehát már nem csak mások címkéznek minket, hanem mi is magunkat, önszántunkból. Így még gyorsabb, még egyszerűbb. Még valótlanabb. Mert ha igazán beszélgetnénk valakivel, valószínűleg kiderülne, hogy a kirándulás azt jelenti neki, hogy kocsival felmegy a közeli hegyekbe, eszik-iszik valamit, lő pár egyedi szelfit és autózik is haza...

Az #olvasás meg kimerül a Facebook-posztok görgetésében. A #szerelem pedig azt jelenti, hogy fogalma sincs, mit akar, ezért több társkereső alkalmazásba is regisztrál, és mindenkire azonnal rátapad, aki hozzá szól, mert nem mer egyedül lenni. Ebben élünk most. Egy igazi hashtag-világban. #elkeserítő

Szabó Beáta

Nyitókép: Shutterstock