Húszévesen szembesültem azzal, hogy gyógyíthatatlan betegségem van

„Colitise van, egy autoimmun bélgyulladás, ami az ön végbelében egy 25 centiméteres szakaszt érint" - ez volt az a mondat, amiről nem is gondoltam volna, ennyire megváltoztatja az életem. Ekkor jöttem rá, mit tud művelni az emberrel a nem megfelelő táplálkozás és a stressz. 

Megijedtem. Megnyugtattak. Azt mondták, könnyen kezelhető gyógyszerekkel, ennek azonban ára van, hiszen mindezt életem végéig kell csinálnom. Az utolsó leheletemig szednem kell a fura bogyóimat.

Tegyük tisztába a dolgokat: Mégis mi a fene az a colitis ulcerosa?
A fekélyes vastagbélgyulladás (colitis ulcerosa) a végbelet csaknem mindig érintő, a vastagbél-nyálkahártyát megbetegítő, véres hasmenéssel járó betegség. Pontos kiváltó oka mai napig ismeretlen, a legáltalánosabban elfogadott álláspont szerint hátterében az immunrendszer kóros működése áll. Ez abban nyilvánul meg, hogy az immunrendszer betolakodó kórokozónak tekinti a bélfalban élő, az emésztést segítő ártalmatlan baktériumokat is, és igyekszik elpusztítani őket.

Röviden egy autoimmun betegség, melynek jelentése, hogy a szervezetem "megtámadta" saját magát. Sokszor gondolkodtam, hogy mi okozhatta, vagy mégis miért történhetett ez velem. Genetika? A feledésbe merülő ételérzékenységeim? Stressz? A válasz mindenre az, hogy: talán.

Mindig is voltak emésztési problémáim, vagy ahogyén mondom: kényes a pocakom. Egészen kicsi voltam, amikor különféle ételérzékenységeket állapították meg nálam. Banán, narancs, tojás és később a laktózzal (tejcukor) is problémáim akadtak. Emlékszem az iskolában mindig mást ettem, mint a többiek. Rettenetesen szégyelltem, hogy különbözöm és nem a menzán lévő ételt kapom. Mindig megnéztek a társaim, én voltam az egyetlen, aki különfélét evett. Visszagondolva nem értem, miért volt az olyan szörnyű, de a lényeg, hogy már ekkor is figyelnem kellett az étkezésre.

12-13 éves koromra pedig az összes intoleranciát "kinőttem", így ekkor már fogyaszthattam olyan ételeket és italokat, amiknek az összetevői közt szerepelt a tojás vagy a tej. Egészen az egyetemig nem tapasztaltam semmi különöset, ahhoz pedig, hogy alkalomadtán hasmenésem volt, már teljesen hozzászoktam. Amikor viszont 20 éves voltam, súlyossá vált a helyzet.

Vékony lány vagyok, így az ötkilós fogyásomat mindenki szóvá tette, de még ekkor sem gyanakodtam súlyos betegségre. Életem addigi legstresszesebb időszakát éltem akkor. Távol voltam a családomtól az egyetem miatt, egy mérgező párkapcsolatban éltem és közben kerestem az utam. Elfáradtam lelkileg, bár mindig is idegeskedős típus voltam. Nem meglepő, hogy ekkor is mindent kissé felnagyítottam saját magamnak, és szenvedtem benne.

Pont emiatt döntöttem úgy, hogy elutazom Berlinbe egy barátnőmmel kicsit lazítani. Pár napra elutaztunk, de nem voltam valami jól. Folyamatosan görcsölt a hasam. Ha megnéztünk egy múzeumot, azonnal futhattunk wc-t keresni, ugyanis semmi nem maradt meg bennem. Kiakadtam. Nagyon keveset, szinte semmit nem ettem az utazás ideje alatt. Jó kis kikapcsolódás mi? Pedig a hab tortán még csak most jön!

Forrás: Shutterstock

A harmadik napon is rettenetesen fájt a hasam, ez már akkor menetrendszerű volt. Röstelltem az egész helyzetet, hiszen a barátnőm akart nekem jót és ő lepett meg az úttal. Napközben megint elmentem mosdóba és megnyugodtam. Észrevettem, hogy véres lett a papír."Végre, hát ezért voltam mindvégig rosszul, megjött" - gondoltam magamban. Ám, amikor alaposan megtisztítottam magam, rájöttem a lesújtó igazságra: egyáltalán nem a havi vérzésről volt szó, közel sem. Valami sokkal rosszabbról. A barátnőm majdnem elsírta magát, amikor elmondtam neki, de megnyugtattam, hogy, amint hazaérünk elmegyek orvoshoz.

Így is tettem, akkor pedig nem volt más választás, mint alávetni magamat a legrosszabbnak, de egy ilyen súlyos helyzetben az ember már bármit bevállal, csak legyen jobban. Ekkor már napi több, mint hétszer jártam mosdóba, ezért nem kerülhettem el a béltükrözést.

Az eljárás előtt kerek egy napig nem ehettem, csak szűrt leveket és vizet fogyaszthattam, illetve hashajtó port is kaptam, ami a beöntéshez kellett. Nem mondom, hogy élveztem, és nem ettem volna meg legszívesebben akár egy fonnyadt almát is, de ki kellett bírnom. A tükrözést nem részletezném. Nem hazudok, valóban nem kellemes, de ennyit megtesz az ember az egészségéért. Túléltem, és megtudtam mi a bajom.

„Colitise van, egy autoimmun fekélyes bélgyulladás, ami az ön végbelében egy 25 centiméteres szakaszt érint" – mondta az orvosom.

Persze ekkor én majdnem elájultam a hír hallatán, de megnyugtatott. Gyógyszerekkel teljes életet élhetek, sőt különös speciális diétát sem kell tartanom. Egyek egészségesen, ahogy elvégre mindenkinek kéne. Kerüljem a zsíros, csípős és ízfokozós ételeket. Egyedül a tejtermékekre hívta fel külön a figyelmem, amik ellenségei a gyulladásos betegségeknek. Azt javasolta, ne vigyem túlzásba, és próbáljak ki más alternatívákat. Ezért azóta csak növényi tejeket iszom, nyáron pedig vegán fagyikat fogyasztok. Az alkoholra is fokozottan figyelnem kell, de pár havonta egy kis buli még nem ártott.

Két éve tart mindez. Teljes életet élek, de örökre figyelnem kell a testem jelzéseire.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

 Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek