A mellrák nem játék, és te sem vagy halhatatlan titán

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, és bár mindenki azt gondolja, hogy vele ez nem történhet meg, elárulom, mindenkinek: téved! Ahogyan én is tévedtem...

Érdekes, hogy azt hisszük magunkról, sebezhetetlen, sőt halhatatlan titánok vagyunk, akiken nem fog sem idő, sem semmilyen kórság. Aztán egyik napról a másikra jön valami és

úgy szakad ránk a halandóság nyomasztó tudata, mint egy hegyoldalról legördülő, mindent letaroló lavina. Jön és elsodor, rémületet és pánikot keltve, mert hát úgy gondoltuk, hogy velünk ez nem történhet meg. Elárulom, megtörténhet bármikor, bárkivel... És akkor a titánokból a lét peremén billegve egyensúlyozó emberek lesznek, akik rettegnek.

Emberré leszünk

Én is titán voltam. Magabiztos, legyőzhetetlen, akinek sosem jutott eszébe, hogy vele is megtörténhet. Együttérző távolságtartással hallgattam, ha a tévében mellrákról volt szó és csóváltam a fejemet, hogy nahát, de borzasztó. Bólogattam, ha arról beszélt valaki, mennyire fontos az önvizsgálat, mégsem szenteltem neki figyelmet, hiszen ez velem úgysem történhet meg.

Jó néhány évvel ezelőtt interjút készítettem egy lánnyal. Fiatal volt, gyönyörű, életvidám, nagyjából annyi idős, mint én. Rengeteget beszélgettünk, míg forgott a diktafon és azután is, magánemberekként. Sok dologban hasonlítottunk egymásra, talán ezért is alakult ki közöttünk szimpátia. Telt-múlt az idő, repültek az esztendők, láttam a képeit a közösségi médiában és úgy véltem, még mindig akadnak párhuzamok közöttünk. Ám hirtelen eltűnt. Mikor hónapokkal később újra feldobta az üzenőfal az egyik bejegyzését, egy sokkoló hírt osztott meg az ismerőseivel. Mellrákja van. Hidegzuhanyként ért a beismerése, és akkor éreztem először, hogy ha vele megtörténhetett, akkor akár velem is megeshet.

Aznap délután megnéztem az interneten, hogyan is érdemes megvizsgálni magunkat, este pedig a zuhany alatt a gyakorlatba is átültettem a frissen szerzett tudásomat. Lépésről lépésre haladtam, ám ahelyett, hogy megkönnyebbülten felsóhajthattam volna, és áttértem volna a másik mellemre, sokáig időztem egy ponton. Ott, ahol egy borsónyi göböt fedeztem fel.

Hirtelen úgy éreztem, hogy a kabinban túl sok a gőz, hogy nem kapok levegőt. Egyetlen ideges mozdulattal elzártam a vizet és feltéptem a zuhanyzó ajtaját. Megcsapott a kinnrekedt hideg, de tudomást sem vettem róla. Ismét felemeltem a bal kezemet, megfogtam a tarkómat és jobb kézzel a helyet kerestem, ahol az előbb a csomót véltem kitapintani. Ekkor zúdult rám az a bizonyos lavina, s temetette maga alá halhatatlanságom illúzióját.

Forrás: Shutterstock

Ítélethirdetés

Két nap múlva egy magánrendelő ultrahangvizsgálójában feküdtem kiterítve. A félhomályban nem nagyon tudtam kivenni az orvos arcát, aki a monitorra meredve nézte a gép által alkotott képet, pedig szerettem volna a vonásaiból olvasni. Örökkévalóságnak tűnt mire végzett a vizsgálattal, felöltöztem és végre egymás szemébe néztünk. Rám mosolygott, én pedig fellélegeztem és már vártam, hogy azt mondja, semmi gond, csak egy zsírcsomó vagy egy szimpla mirigy, ám mielőtt a mosolytól megnyugodhattam volna, kedvesen, de határozottan közölte, hogy

valóban csomó van a mellemben, amelyről ultrahanggal nem tudja megállapítani, hogy miféle, így mihamarabb kérjek időpontot mammográfiára és szövettani mintavételre.Mammográfia? Szövettan? De hiszen ez velem nem történhet meg! – zakatolt a fejemben, míg hazafelé tartottam. Szerettem volna sírni, hogy megkönnyebbüljek, de a pánik úgy szorította jeges markával a torkomat, hogy egy könnycseppet sem voltam képes ejteni. Tudtam, ha utat engedek a rettegésnek, akkor nem csak a körülöttem élőket ijesztem meg, de én magam is egy olyan lejtőn indulok el, ahol menet közben már nagyon nehéz megállni.

Így másnap bementem dolgozni, ebédszünetben pedig sikerült előjegyeztetni magamat az ország legismertebb onkológiájára. Huszonegy szorongással teli napot követően, időpontra érkeztem a kórházba. 6 órát vártam, mire bejutottam az orvoshoz, aki megnézett, majd beutalót adott ultrahangra, szövettani mintavételre és mammográfiára. Újabb hetek teltek el a vizsgálatokig, majd még egy hét az eredményekig...

Esténként néztem magamat a tükörben és a biopszia nyomán kialakult hatalmas fekete véraláfutást a bal mellemen, amely minden öltözésnél az arcomba üvöltötte: Így jár az, aki azt hiszi, sebezhetetlen, halhatatlan titán... Egy telefonhívás vetett véget a hosszú heteken át tartó bizonytalanságnak, a jeges rémületnek, a képzelgéseknek, hogy mi lesz, ha...

Egy egyszerű telefonhívás és egy rövid mondat: A szövettan eredménye negatív.Miután leraktam a telefont, úgy éreztem magam, mint egy római gladiátor, aki megküzdött az oroszlánnal, ám hiába győzött, a végső ítéletet az aréna tribünjén ülő ura hirdeti ki, felfelé vagy lefelé tartott hüvelykujjával.

A sors most az én ügyemben is ítéletet hirdetett és felfelé fordított ujjával megszavazta számomra a folytatást. Ám minden évben, amikor az onkológiára megyek, hogy a szokásos kontrollt elvégezzék rajtam, szorongva lépek a vizsgálóba és egy újabb nyertes csatáért fohászkodom.

 

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!


 Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?