erőszak kibeszélő szenvedés magazin áldozat áldozathibáztatás megerőszakolás Farkas Nóra
Sosem volt csinos vagy magabiztos. Gyerekkorában sem mondták neki, hogy "De szép kislány!" Mondták viszont, hogy kövér, csúnya és biztosan örökbe fogadták, mert nem illik bele a családi képbe.

Ez egyébként tényleg így volt. Az orvosok azt mondták a szülőknek, hogy sosem lehet saját gyerekük, így az adoptálás mellett döntöttek. Aztán 3 évre rá, hogy örökbe fogadták, mégis teherbe esett az édesanyja és egy kisfiúnak adott életet.

Ezek után még kevesebb figyelmet kapott, és még csúnyább szavakat. Amennyire lehetett, nem figyelt ezekre a megjegyzésekre, de azért elraktározta magában az emlékeket. Mire 14 éves lett, elfogadta, hogy ő ilyen. Persze ábrándozott róla, hogy majd egyszer rá is azt mondja valaki, hogy szép, de nem gondolta volna, hogy az a nap lesz élete legrosszabb napja.

A nagybátyja vidéken élt, ő pedig sokat utazott a családhoz. Részben azért, mert a szülei küldték, hogy ne üljön mindig otthon, részben pedig kedvelte azt a környezetet. Nem szerette viszont a sok puszit és ölelést, amit a nagybátyjától kapott. Nem érezte őszintének, és a gyomra is furán görcsbe rándult, ha hozzáért. Nem szerette a fenék csipkedést sem, végül pedig egyenesen utálta a nagybátyja nyáltól ragacsos száját, ami éppen a melleit nyalogatta. Megpróbált elhúzódni és ellenkezni, de a férfi annál erősebben szorította, rajta pedig úrrá lett a pánik.

Bár még szűz volt, elég okos volt ahhoz, hogy tudja, mi fog következni. A nagybátyja meg fogja erőszakolni. Nagyon sok történetet hallott és olvasott már erről, főleg, hogy az utóbbi időben a média is rengeteget írt szexuális erőszakról.

Minden erejét összeszedte, megfeszítette az izmait, és torkaszakadtából üvölteni kezdett. Visított, hogy mindenki hallja. A nagybátyja felesége rohant be először a szobába, kócosan és pizsamában, mivel már hajnal 2 is elmúlt. Aztán utána sorban a két gyerek. Meghökkenve álltak az ajtóban, és minél inkább bámulták az ágyon fekvő párost, annál kerekebbek lettek a szemeik. Nem volt mit mondani, a szituáció egyértelmű volt. Aznap éjszaka már senki nem feküdt vissza aludni, reggel pedig az 5:30-as vonatra váltott neki jegyet a család, és ment is vissza Pestre.

Forrás: Shutterstock

7:53-kor az anyja várta a Keletiben, és egy hatalmas pofonnal üdvözölte. Közölte, hogy az egész család tudja, mit tett, innentől semmi jóra ne számítson tőlük. Nem is számított. A kedves mama elmondta neki, hogy ő itt már csak megtűrt gyerek, és ha tudták volna, hogy kígyót melengetnek a keblükön, már kirakták volna az utcára. "Különben sem vagy a vérszerinti gyerekünk, ne gondold, hogy mindent eltűrünk neked!"

Otthon az apja is pofonnal várta, az öccse pedig nem szólt hozzá. Nem értette. Senki nem kérdezte meg tőle, hogy pontosan mi történt, és azt sem közölték vele, hogy a nagybátyja mit mondott nekik. Az iskolában is híre ment a dolognak. A diákok kurvának nevezték. A barátai mind eltávolodtak tőle, mivel a szülők is hallották a történetet, és megtiltották a gyerekeknek, hogy barátkozzanak vele.

Az idősebb fiúk odáig merészkedtek, hogy fogdosták, olykor a falhoz is nyomták és nyelves csókot kényszerítettek rá. Egy fiú lefogta, a többi pedig taperolta. Próbálta jelezni a tanároknak, de senki nem hitt neki, a szüleire pedig nem számíthatott.

Egyik nap, amikor már azt érezte, nem bírja tovább a megaláztatást, irodalomórán jelentkezett. Kelletlenül szólította fel a tanár, ő pedig felállt, kezébe vette a füzetét, és olvasni kezdett. Elmesélt egy rövid történetet az osztálynak egy lányról, akit mindig csak bántottak, és a végén odáig fajult a helyzete, hogy egy közeli rokona majdnem megerőszakolta. Mindenki döbbenten hallgatta a lányt, majd amikor befejezte, síri csend volt.

Egyetlen fiú merte csak feltenni a kezét, hogy reagáljon a hallottakra. "Attól, hogy ezt elmondtad, még ugyanúgy kurva vagy a szemünkben. Ha már többször is simogatott a nagybátyád, minek mentél oda? Biztosan te is akartad."

A lány szégyenkezve csúszott vissza a székébe, az osztály hangos hahotája közepette. Zavarában nem tudta, mit tehetne, és csak egy halk "bocsánat" hagyta el a száját...

Farkas Nóra novellája

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.