Ments meg egy kutyát, legyél te is ideiglenes örökbefogadó!

A Micsoda nőben (micsoda film!) hangzik el a következő mondat, a szállodaigazgató szájából: "Nehéz lehet megválni ennyi szépségtől." Ezt a kölcsön fukszra és - mivel szimpatizált Julia Roberts-szel - a kölcsön nőre is értette.

Hogy hogyan lehet megválni ennyi szépségtől, jóságtól, bűbájtól, arra én akkor kaptam meg a választ, amikor le kellett mondanom egy kölcsön kutyusról. Hát úgy, hogy ez egy olyan kivételes élethelyzet, amikor nem mi vagyunk a legfontosabbak.

Főleg Budapesten honosult meg az elmúlt években az ideiglenes örökbefogadás intézménye, mint köztes lehetőség a gazdivá válás és egy négylábú nélkül tengetett sivár élet között. Ha nem tudsz, vagy nem szeretnél egy életen át gondoskodni egy kutyáról/macskáról, de a körülmények megengedik, hogy átmenetileg babusgasd őket, akkor gondolkodj el ezen a lehetősége!

És persze, ha érzel magadban elég lelki erőt ahhoz, hogy egyszer majd elengedd a kis védencedet. Ezzel a gesztussal megtapasztalhatod, amit Anatole France költő mondott: "felébred a lelked egy olyan része, ami eddig mélyen aludt".

Az én kutyám menhelytől kapott nevére már nem is emlékszem, az igazira pedig sajnos senki - ha volt neki egyáltalán. Így hát, a kedvenc gyümölcsömről neveztem el Epernek (a Dinnyét mégsem adhattam ennek a törékeny kis virágszálnak). Eper Kisasszony legfőbb hobbija - miután feloldódott, és felszedett néhány kilót - az engem való bámulás lett.

Csak kuporogtunk a kanapén (tagadhatnám, hogy esténként ott trónolt velem, de minek?), ő engem nézett, én pedig a TV-t. Közhelyes, mégis azt kell mondanom, hogy ilyen hálát a puszta létezésemért sem előtte, sem azóta nem éreztem.

Forrás: Shutterstock

A vidéken élő édesanyám, akihez hétvégente hazalátogattunk, egy ideig ellenállást tanúsított, hiszen "neki nem lesz több kutyája". De Epernek percekbe sem telt kihozni belőle a szunnyadó kutyabolondot. Mire kettőt pislogtam, azt suttogta neki a szőnyegen való hempergés közben (ha még csak a kutya hempergett volna...), hogy "Amint a gazdi elmegy aludni, felugorhatsz hozzám az ágyba." Amikor egy újabb sugdolózásból kihallottam a "joghurt" szót, közbe kellett avatkoznom - nehogy halálba kényeztesse szegény párát.

Hogy miért nem lett belőlem ideiglenes helyett örökre örökbefogadó? Erre is az a válasz, mint az első kérdésre: az ő érdeke diktált. Akkoriban az én lakásom és a mindennapjaim alkalmatlanok voltak arra, hogy életem végéig felelősséget vállaljak egy másik lényért. De annyit megtehettem, hogy felszabadítok egy menhelyi férőhelyet addig, amíg el nem jön érte az igazi családja - és amíg az ivartalanítás magától értetődő gyakorlat nem lesz.

Bő 3 hónap után egy csupaszív pár személyében megérkezett ez a bizonyos család. Én pedig bevégeztem a dolgomat: tápláltam egy hányatott sorsú kutyában az emberek iránti bizalmat, hogy újra hinni tudjon bennük, amikor itt az idő.

Mikor döntenem kellett - mert a menhely kikérte véleményemet -, mintha Eper is a beleegyezésemet kérte volna. Felnézett rám, én pedig bólintottam. Az új mamája ekkor kattintott egyet a fényképezőgépével - ez lett az első fotója az ő szeme fényéről. Azóta is őrzöm azt a pillanatot és Eper emlékét. Tegnap pedig írtam egy e-mailt egy másik menhelynek. Két éves, koromfekete, és Prézlinek hívják...

Forrás: Shutterstock
Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?