járvány összefogás koronavírus boldog Pechál Péter mosoly
A mi generációnk nem élt át háborúkat, szabadságharcokat, felkeléseket. Nem találkoztunk még olyan komoly helyzettel, ami veszélyeztetheti az egészségünket, az életünket, az egész gazdaságot.

Nem kellett óvóhelyekre mennünk, sorban állni az ételért, nem kellett kilátástalan helyzetben élnünk. Ezért most fogalmunk sincs, hogy mit kellene tennünk a koronavírus miatt kialakult szituációban. Mindenki próbálja feleleveníteni, mit mondtak a nagyszüleik, milyen termékekből lehet hiány. Cukor, liszt, só, olaj legyen otthon! Igen, az tuti, ezek kellenek!

Alapélelmiszerekből be kell tárazni. Úgyhogy most az is ott csücsül 20 kiló liszt meg 20 kiló cukor tetején, aki eddig még egy rántottát sem sütött soha életében és tíz éve édesítővel issza a kávét, mert meggyőződése, hogy a cukor méreg.

De nem akarok gúnyolódni, megértem, hogy ebben a bizonytalan állapotban mindenki próbál valamilyen kis mulandó biztonságérzetet teremteni magának. Azt érezni, hogy felkészült, megtette a tőle telhetőt, komolyan vette a dolgokat. Ha ehhez a liszten át vezet az út, ám legyen. Egy ismeretlen veszély tört be a kényelmes kis életünkbe, és mindenki próbál helyesen cselekedni.

Nekem viszont eszembe jut más is, amit az öregek meséltek. Hogy egyébként a háború alatt is jártak dolgozni, játszottak a gyerekek, születtek babák, szövődtek szerelmek, nevettek, ugratták egymást. Mert az élet nem áll meg. A kezdeti riadalom után alkalmazkodni kell, és meg kell találni azt, amiért érdemes felkelni és menni tovább.

Ilyenkor sokszor többet jelenthet egy kedves szó, egy mosoly, egy jó poén, egy ölelés (persze csak az egy háztartáson belül élőkkel!), mint máskor egy egész estét bulizni a haverokkal.

A közeljövőben valószínűleg nem fogunk nagy társasággal menő bárokban, drága ruhákban villogni, koktélokat iszogatni, vállalhatatlanul lerészegedni és hajnali 2-kor hányni egy kuka mellett - de tényleg ez számít? Most lehetőségünk van az igazán fontos dolgokra, fontos emberekre fókuszálni. Az lendíthet át minket a nehézségeken, ha meglátjuk az apró kis pozitívumokat. Ha észrevesszük, hogy a sok szar mellett még mindig történhetnek velünk jó dolgok is. Ha néha megengedjük, hogy jól érezzük magunkat. Ezek kis mentőövek lehetnek, amik elegendők arra, hogy mindig túllegyünk egy-egy napon.

Forrás: Shutterstock

Ha többel nem is tudjuk támogatni a másikat, annyit megtehetünk, hogy egy boldog pillanatot adunk neki. Egy morzsányi jókedvet, ami miatt azt érezheti, nem is annyira kilátástalanul szörnyű minden.

A pánikolás, a szorongás, a depresszió, a kétségbeesés legalább olyan veszélyes lehet, mint maga a vírus. Persze nem szabad elbagatellizálni a problémát, nem szabad felelőtlennek lenni, de ne feledkezzünk meg arról, hogy az igazán fontos dolgok itt vannak nekünk!

Ne amiatt bosszankodj, hogy elmaradt a hétvégi koncert, hanem próbáld értékelni azt, hogy helyette együtt filmezhetsz a pároddal, vagy társasozhattok egyet a családdal! Egyébként ha többet vagy összezárva a kedveseddel, akkor valószínűleg a szexuális és az érzelmi életetek is fel fog lendülni. Ami azért azt hiszem, nem mondható hátránynak. Ha te még ennek sem tudsz örülni, akkor zárd is be ezt a cikket, mert tök fölöslegesen prédikálok itt neked!

Egy kicsit el kell engedni a felszínes csillogást és le kell ásni oda, ahol az időtlen értékek vannak... Tudom, hogy bagatell hülyeségnek tűnhet, de tényleg rengeteget segíthet, ha jobb hangulatú, békés, a lehetőségekhez mérten vidám emberekkel vagyunk körülvéve. Ha amikor összefutsz valakivel, akkor nem mogorván, hanem előzékenyen tartod a távolságot. Ha most is képes vagy udvarias és kedves maradni. Mindenképpen át kell vészelnünk ezt az időszakot, de nem mindegy, hogy mennyire szenvedünk tőle.

És igen, azért írtam ezt a cikket lazább hangnemben erről az egyébként komoly témáról, hogy hátha ezzel is tudom kicsit oldani a feszültséget. Ha sikerült, akkor dobj egy maszk mögött mosolygós szelfit kommentben! :D

Még több cikk Petitől!
Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Peti stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy ne olvass tőle még többet. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.Forrás: Szabó Gábor

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.