Depresszió miatt zárt osztály és lobotómia járt a fiatal nőnek

Genevieve Olga „Gennie" Pilarski, lengyel bevándorlók gyermekeként született 1919-ben Chicagóban. Miután elvégezte a főiskolát, a szüleivel vitába keveredett, mivel ő el akart költözni, hogy önálló életet élhessen. Édesanyja és édesapja azonban azt akarták, hogy továbbra is náluk lakjon, mivel úgy vélték, mániás depresszióját – amit korábban diagnosztizáltak nála – egyedül képtelen lesz kezelni. Mivel Gennie ebbe nem akart belemenni és mindenképp egyedül szeretett volna élni, szülei más módszerhez folyamodtak, és a lány 1944-ben az Illinois Állami Pszichiátrián találta magát. Felvételekor egy orvos megjegyezte, hogy Gennie tudata tiszta, rendezett. Rendkívül csendes, de barátságos és kedves.

Nem sokkal a felvétele után egy terapeuta beszélgetett vele. A lány elmondta, hogy normálisnak érzi magát, de nehezen viseli az őrült bélyeget, amit kapott. A terapeuta azt is leírta, hogy Gennie a vizsgálat során többször említette, nem egészséges, ha egy 25 éves ember a családi házban él, a szüleivel szoros kapcsolatban. A beszélgetések során az is kiderült, hogy félt a bátyjától, mert gyakran azzal fenyegette, hogy bántani fogja, valamint apjától, aki rendszeresen verte őt. Édesanyjával semleges kapcsolata volt.

Hat évvel később átszállították a Manteno Állami Kórházba, ahol saját akaratán kívül végeztek rajta kísérleti terápiát. 1953 májusáig Gennie Pilarski 187 alkalommal tették ki elektrosokk kezelésnek. 1955-ben lobotomizálták, minek hatására megnémult, és gyakorlatilag semmire sem reagált.

Gennie Pilarski életének hátralévő részében kórteremből kórterembe és idősotthonból idősotthonba került. Az egyik ilyen otthonban, 78 éves korában halt meg. Élete utolsó 43 évében emberi interakcióra teljes képtelen volt. Utolsó napjait az ágyában fekve vagy a folyósón céltalanul barangolva töltötte barátok és szerettek nélkül.

Gennie mániás-depresszióban, más néven bipoláris zavarban szenvedhetett. Ő szeretett volna szabadulni a családi fegyelemtől és szigortól, de szülei féltették az önálló élettől vagy épp kontroll alatt akarták tartani. Az akkori társadalmi berendezkedés pedig lehetővé tette, hogy egy 25 éves fiatal nő bekerüljön a pszichiátria zárt osztályára.

Gennie betegségnek fő tünete az érzelmi hullámvasút volt: az indokolatlan boldogságérzetet hirtelen mély szomorúság, kilátástalanság, motiválatlanság váltja fel. Ma ez gyógyszerekkel szabályozható, így sok beteg dolgozhat, lehet saját családja és viszonylag normális életet élhet. Ám akkoriban az ilyen jellegű gyógyszerek használata még gyerekcipőben járt, így mondhatjuk, hogy a támogató családi háttér hiányában, Gennie sorsa meg volt pecsételve.

Ám nem mehetünk el amellett a lehetőség mellett sem, hogy Gennie-t félre diagnosztizálták. Lehetséges, hogy a hangulatingadozásait csupán a serdülőkori hormonváltozás, és a családon belüli bántalmazás, megfélemlítés váltotta ki nála. Ebben az esetben pedig teljességgel indokolatlan volt a gyógykezelése, a sokkterápiákról és a lobotómiáról nem is beszélve. Lehetséges, hogy ez a fiatal lány a szülői zsarnokság és a rendszer áldozata lett, miközben ő csupán menekülni próbált egy békésebb, jobb életbe? Ezt már sosem fogjuk megtudni.

Nyitókép: Shutterstock