Sírsz, hogy embertelen a világ - de te sem segítesz senkin!

Valahogy szeretjük a könnyebb utat választani. A kényelmesebbet, ahol a komfortzónánkon belül lépkedhetünk. A változások riasztanak, a szürke hétköznapokba becsapó krach pedig egyenesen megrémiszt. Ilyenkor sokszor a fejünket elfordítva haladunk tovább, mintha nem észleltünk volna az adott problémából semmit. Persze szégyelljük magunkat belül, de gyorsan elhessegetjük a gondolatot, és minden megy tovább a megszokott mederben.

Sosem értettem azokat az embereket, akik nem szeretnek a problémákról beszélni. "Ha beszélünk róla, attól úgysem lesz jobb." Ezen az állásponton vannak. De ha nem beszélünk róla, mitől várunk változást? És miért nem látunk tovább a saját problémáinknál? Ha összeesik egy ember a járda közepén, sokan azt gondolják, hogy "Majd a másik segít, én simán továbbsétálhatok." De ha mi lennénk bajban, ezek után mégis milyen jogon várnánk segítséget? Miért esik nehezünkre bepötyögni a segélyhívó számát? Ennyit ér a másik élete?

Legyen szó bárkiről, akár a boltban fizetni készülő öreg néniről, akinek néhány forintocska hiányzik ahhoz, hogy minden árucikket haza tudjon vinni. Ilyenkor is többen néznek szánakozva a másikra segítségnyújtás helyett. Pedig az ilyen apró kis csodák tartják egyben a világot, és ettől érezhetjük embernek magunkat. Sőt, valahol ez tesz azzá minket.

Fura dolog jónak lenni. Adsz, és egyúttal kapsz ezáltal. Akár ezerszer jobbá teheted a másik ember életét sok kis dologgal, és valódi boldogság a másik örömét látni. Teljesen mindegy, mivel, hogyan, mikor, kinek okozunk örömet, ez minket is épít. Van ennél nagyobb csoda? Persze túl tökéletes lenne a világ, ha mindenki békében, egymást segítve élne. De ha csak egy ember is elgondolkodik a fentieken, már érdemes volt ezeket a gondolatokat papírra vetni...

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock