Te életben tartanád virtuálisan egy elhunyt szerettedet?

Annyira intimnek éreztem a felvételt, hogy szégyelltem magam, ahogy azt lesem, hogy egy összetört anya a levegőt markolászva sír.

Volt egy közeli barátom, aki elképesztően fiatalon halt meg, tragikus hirtelenséggel. Búcsúra esély sem volt. Sokszor mit nem adnék azért, hogy még egyszer elmondhassam neki, mennyire sokat jelent! Hogy néha kikérhessem a véleményét, vagy hogy megint együtt nevessünk.

De nem, én mégsem szeretnék a digitális másolatával találkozni. Egyrészt, mert szerintem ez egy veszélyes lejtő teteje. Pont amiatt a boldogság miatt, amit egy ilyen találkozás adhat, félő, hogy az ember a valós gyász elől ebbe a valótlan világba menekül. Már így is sokan élnek köztünk, akik valójában nem is élnek köztünk - mert egy virtuális térben jobban érzik magukat, mint a való életükben. Ez pedig még több ilyen helyzetet okozhat.

Eszembe jut az Eredet című filmnek az a jelenete, ahol egy teremnyi ember élte az életét folyamatosan álmodva, függőként, mint a drogosok. A készítők elmondják, hogy próbálják úgy alakítani a világot, hogy az ember érezze: nem valóságos. De én azt gondolom, hogy még ha tudatosítjuk is, hogy a másik nem él, akkor is könnyen függők lehetünk - hiába limitálja esetleg a program az ott töltött időt. Én nem akarnék egy illúzióhoz ragaszkodni.

Másrészt, nekem bűntudatom lenne. Önzésnek érezném, hogy miközben én úgy érzem, a barátommal beszélgetek, és elmondhatok neki bármit, amivel az ürességet vagy a megbánást enyhíthetem, ő ebből semmit nem érez. Rajta már nem segítenek az "együtt" töltött percek, ő már nincs jelen, és nem tudja bepótolni, amit életében kihagytunk. Az ő tragédiája nem enyhül, csak az enyém. Persze ez csak az én érzésem, de én úgy érezném, kihasználom az emlékét.

Régen a halál és a gyász az élet természetes része volt. Ma viszont hiába látunk sok brutalitást a tévében vagy a neten, a halál valóságát nem értjük és nem fogadjuk el. A gyászt a tudomány sokszor három lépésre osztja: sokk, tudatosulás és elfogadás vagy megnyugvás. Szerintem aki virtuálisan tartja életben egy szerettét, sosem járja végig ezeket a lépéseket.

Azt azonban el tudom képzelni, hogy létezzenek olyan programok, amik nem próbálnak valóságosnak tűnni, pusztán az emlékezést segítik - akárcsak egy családi videó. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben egyre több ilyen próbálkozás lesz, hiszen ez óriási piaci lehetőség a haláltól távolodó világunkban. És abban is biztos vagyok, hogy pszichológus szakértőket is bevonnak a feljesztésekbe, így talán a veszélyeket is kiküszöbölik. Lehet, hogy az én halálom után már természetes lesz, hogy karácsonykor mégis ott ül majd a másom az unokáim asztalánál.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock