Egy nárcisztikus nő férje lettem - és majdnem belehaltam...

Történetesen magam is egy vagyok a sok közül. Az a gyökér, aki éveken át tűrte, hogy egy önző nárcisztikus némber uralkodjon rajta. És sajnos a közös gyereken is.

Ám ezt azon a 15 évvel ezelőtti péntek estén még nem sejtettem. Csak azt láttam, hogy itt ez a nő, akinek a nyűgjét már közel egy órája hallgatja a társaság, és egyáltalán nem tudtam, hogy ez utalhat bármire is. Csupán megállapítottam, hogy baromira unom hallgatni, mert semmi másról nem szól az este, csak róla - és azokról a csúnya külső körülményekről, amelyeknek az áldozata. Vagyis ment a "szegény én" játszma, ami tipikus nárcisztikus jellemvonás, de nekem akkor fogalmam sem volt róla.

Hamar horogra akadtam volna, de nem adta magát olyan könnyen. Játszotta a macska-egér játékot, és naponta órákon át kellett beszélgetni. Olykor untam, de idővel egyre inkább élvezni kezdtem a helyzetet - mert azt mondta, amit hallani vágytam. Dicsért, és az egekig magasztalt.

Igen, ez is intő jel lehetett volna, de ez sem volt elég ahhoz, hogy egy kicsit is észbe kapjak. Helyette felrúgtam a 10 éves kapcsolatomat - elhagytam a nőt, akivel igazi lelkitársak voltunk - és három hónappal később már össze is házasodtunk.

A nászéjszakán már nyoma sem volt az addig csillapíthatatlan szexuális éhségnek örvendő vadmacskának. Egyszerűen egy "bocs, de nem kívánlak" mondattal túllépett rajtam, és elaludt.
Természetesen ez még csak a kezdet volt, mert a lejtmenet csak a gyerek megszületésével vette igazán kezdetét. Volt, hogy azzal hívogatott: ha nem megyek haza azonnal, kidobja a gyereket az ablakon, mert nem bírja elviselni az üvöltését.

Mondanom sem kell, nem a haverokkal hédereltem, hanem munkában voltam. Már csak azért is, mert a munkahelyemen kívül sehova sem mertem menni. Hamar megtanultam, hogy az akarata mindenek felett áll. (Anyám is ilyen volt, és tulajdonképpen ebben nőttem fel, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget.)

Nekem kellett bevásárolni, munkába vinni, elmenni érte, gyereket összeszedni, vacsorát főzni, és ha jó napja volt, akkor talán elmosogatott. De ez a nagyon ritka alkalmak egyike volt. Közben meghízott, és elvárta, hogy magam se töltsem olyan haszontalan dolgokkal az időt, mint az edzés - vagy netalán az olvasás. Holott bölcsészként szenvedélyes olvasó voltam.

Az, hogy a családom és a barátaim elmaradoztak, csak évekkel később tűnt fel. Egyszerűen addig nem volt alkalmam kilátni a mindennapok malmából. Ha pedig valami félrement, akkor éktelen cirkusz volt, és azt gyűlöltem. Ezért aztán tiszta erőből toltam a szekeret - mígnem egyszer csak a testem feladta. Kórházba kerültem, munkaképtelen lettem, és a szerető feleségemnek jobb dolga akadt, mint hogy látogatni járjon.

Ekkor döbbentem rá arra is, hogy ha az életem további részét nem így szeretném tölteni, akkor a kezembe kell vennem az irányítást. Éppen ezért a kórházból már nem a közös otthonunkba mentem haza - hanem egy új lakásba. Onnan pedig a bíróságra.

Férfi létemre bevallom, összeomlottam, mint egy ócska ruhaszárító. Olykor úgy zokogtam otthon, mint egy kisgyerek. De azt hiszem, attól nem leszek kevésbé férfi, mert ezeket bevallom ország-világ előtt is...

Szabi történetét Baranyai Kata jegyezte le.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock