A gyerek tükör - ha rossznak látod, magadat hibáztasd!

Ezért gyakorta rácsodálkozom az elvált szülők gyerekeinek szerepjátékára. Olykor bevonják az enyéimet is, akik lelkesen asszisztálnak a számukra teljesen ismeretlen helyzetekben. Nem is igazán megy nekik. De valójában nem megy a többieknek sem...

- Csóró vagy! - ordítja az egyik.

- Csak hogy tudd, azóta többet keresek! Jobban boldogulok nélküled - vágja rá a másik.

- Az volt a baj, hogy sose figyeltél rám. Velem kellett volna foglalkoznod inkább!

Idegen szavakkal dobálóznak, az elhangzó mondatok nem többek különböző helyzetek esetlenül felfűzött, foghíjas gyöngysoránál. Veszekedések feldolgozatlan lecsapódásai - olyanoké, amiket jó esetben hallaniuk sem lett volna szabad. Játékukban felismerhetőek a szülők egyedi gesztusai és szavai. Olyan szavak is, amiket talán nem gyerekfül jelenlétében kellett volna kiejteni annak idején. És olyanok is, amikkel a szeretetüket fejezik ki. Mert amikor mozdulnak, azok a mi mozdulataink. Ha szólnak, azok a mi szavaink. Ahogy ülnek, ahogyan a fejüket tartják... Ugye milyen ismerős helyzetek?

A minap a lányom és az egyik barátnője egy könyvet dobáltak. "Ez direkt ilyen, ilyeneket kell vele csinálni" - magyarázza nekem a másik kislány, amikor rájuk szólok. Belelapozok. És tényleg. Firkáld, szaggasd, szamárfülezd... Íróként a hajam is égnek áll. Ismét tudatosul bennem, hogy a jó példa mennyire fontos. Elvégre kitől tanuljon a gyerek, ha nem a szüleitől? Mert ha nem vigyázunk, megteszik helyettünk a külső behatások.

Manapság, amikor tucatnyi mesecsatorna ontja magából a miénktől különböző gyökerekkel rendelkező kultúrák termékeit, kénytelenek vagyunk felismerni, hogy már a mese sem ugyanaz, mint régen. Mert bármilyen jól szórakozik a mai rajzfilmeken az egész család, szinte mindig van egy felnőtt, akiből kibukik, hogy a mi időnkben a mesék is jobbak voltak.

Azt mondod, ez csak nosztalgia? Emlékezzünk csak! Volt nekünk egy Mazsolánk és Tádénk, akik bármilyen rossz fát tettek a tűzre, a jószándékú Manócska mindig ott állt mögöttük, hogy atyai tanácsaival a helyes útra terelje őket. A gyerekek pedig magukra ismertek ezekben a helyzetekben, és könnyen azonosultak a szereplőkkel. A végén pedig szinte minden mese szolgált valamilyen tanulsággal.

És ott vannak a magyar népmesék. Csupa olyan mögöttes mondanivalóval bíró történet, amik minden körülmények között megállják a helyüket a mai napig, és lényegében az egyetemes kultúrából, a kollektív emberi emlékezetből táplálkoznak. Ezzel szemben az importált mesékből hiányzik minden, amit szülőként fontosnak vélünk.

Nevetünk a vicces jeleneteken, az obszcén humoron és az öncélú poénokon. Jó esetben persze megkapjuk a barátság, olykor a család fontosságának tanulságát. Ám az odavezető út olyan kacifántos, hogy épp a fontos dolgok nem maradnak meg a fejünkben (a szülőkében sem nagyon, nemhogy a gyerekében!), de a sok böfögős pillanat bezzeg igen.

"Ne csináld, mert..." - mondjuk sokszor, különböző körülmények között a gyerekeinknek. Anyáink ugyanazokkal a szavakkal csitítottak, mint amikkel mi is próbálkozunk. Észre sem vesszük a sémákat. Gépiesen alkalmazzuk a régit, még azt is, ami már nálunk sem használt. Pedig mennyire fontos lenne változtatni! Csak itt, csak most vagyunk rá képesek. Az idő elmúlik, a lehetőség tovaszáll. Ha nem teszünk semmit, ha nem törjük meg a kört, úgy csak áthárítjuk a terhet a következő generációra. Pedig ez a mi felelősségünk, nem az övék.

Tükrök vagyunk mindannyian. Leginkább görbék, csorbák és töröttek. Csak annyit tehetünk, hogy számtalan csillogó szilánk között megpróbálunk utat mutatni az utánunk következőknek. Rávezetni őket arra, hogy maguktól is meglássák az irányt, amelyet követni érdemes.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock