Nem élsz igazán, ha csak posztokból állnak az emlékeid!

De minek találkoznál velük, ha egyszer eléred őket a neten? Nem kényelmesebb egy papucsban, meleg zokniban és kinyúlt otthoni pulcsiban a gép előtt trécselni, mint felöltözni, menetrendet csekkolni és várni a buszra, majd a hidegben elbandukolni a kedvenc beülős helyetekre? Itthon már a tv is azt játssza, amit csak szeretnél. Nem maradsz le semmiről, gondolod, hiszen a kedvenc sorozataidat is visszanézheted, a technikának köszönhetően szinte minden eljut hozzád. Csak egyvalami nem. A világ.

A technika összeköt velük - de ugyanakkor el is távolít. Hiszen az az intimitás tűnik el, amit csak a fizikai érintkezés nyújthat. Egy ölelés, egy vicces baráti hátbavágás mind-mind a való világ részei. Ezt nem lehet képernyőn vagy telefonon keresztül megélni. Ahogy a közös utazásokat vagy az érzésekről történő kommunikációt sem, amelyhez sokat ad hozzá a másik puszta jelenléte, bátorítása. Mikor egy összekacsintás vagy egy szemvillanás, egy érintés tesz egymás cinkosaivá benneteket.

Te ehelyett azonban ropit ropogtatsz egyedül, nézed az épp letöltött filmet, és inkább abban merülsz el, mint a téged körülvevő világban. Eltereled a gondolataid, hiszen végre otthon vagy, a főnököd itt már nem parancsol neked - vagy ha a magad ura vagy, akkor pedig kicsit magadtól akarsz megszabadulni.

Így aztán azonnal elkezded a távkapcsolót nyomogatni, hogy magadon kívül lehess... Még a gyereket is finoman kizárod a köreidből, hiszen ennyi neked is jár, nem akarsz mélyebb érzelmi megnyilvánulásokat. Elküldesz egy-egy semmitmondó üzenetet, belájkolsz néhány mémet, mert közösségi ember vagy. Vagy mégsem? Valójában nem vagy jelen, hiszen mire fogsz ezekből a netes "találkozásokból" emlékezni?

Valószínűleg a közösségi oldal évenként vagy néhány évenként emlékeztet majd: "Hét éve ez volt a legkedveltebb feltöltött képed." Vagy hogy Gizi és közted már öt éve tart a neten az ismeretség. Jobb esetben még tudod is, hogy ki az a Gizi, és talán még a feltöltött képedre is emlékszel, de valós érzelmek nem fognak kötni ezekhez. Hiszen mindez csak virtuálisan történt meg.

Mindig tartalékolj belőle, hogy maradjon a barátokkal eltöltött időre, a környezetedre! Tapasztalj és tanulj az élményeidből! Azokból, amelyek nem a számítógép vagy a tévé előtt történnek meg veled.
Lépj ki a virtuális térből, és te menj a világhoz, mert az sosem fog teljes valójában bekopogtatni hozzád, akármilyen fejlett is a technika.

Valaha azt hittem, a könyvekből ismerem az érzéseket, aztán rájöttem: a könyvek hazudnak, mások által elképzelt vagy idealizált világot ábrázolnak. Nincs ez másként a virtuális térrel sem. A valódi érzések csak másokkal közvetlen kontaktusban tapasztalhatók meg, ezekből a találkozásokból tudod megtanulni, hogyan is kezeld őket. Ezért húzd fel a bélelt bakancsod, csekkold a menetrendet, és találkozz a barátaiddal! Sírj, nevess, bosszankodj, vacogj, utazz, ujjongj! Hogy később legyen majd mire emlékezned.

Nyitókép: Shutterstock