Bántalmazó sztárok: A gonoszságot felülírja a tehetség?

A napokban felmerült egy beszélgetés kapcsán: vajon van közünk ahhoz, hogy a tehetséges emberek - akik valamilyen szempontból akár példaképeink is lehetnének - mit csinálnak magánemberként? Az elért kiemelkedő eredmények felülírják a rossz tetteket?

Az ismerősöm és én nem értettünk egyet a témában. Tudtam, hogy nagy bálványa Picasso, ezért az ő példáját hoztam fel. A festőnek ugyanis volt egy mondása: "Számomra csak kétféle nő létezik, istennő és lábtörlő." A szadomazochista géniusz múzsáiból kettő megőrült, kettő pedig öngyilkos lett. Egyszer olvastam egy félelmetes visszaemlékezést vele kapcsolatban arról, hogyan okozott másoknak rettenetes fájdalmat, aminek köszönhetően aztán elmondása szerint a legfontosabb munkái születtek.

Ezért azt kérdeztem a beszélgető partneremtől: vajon ez legitimmé teszi a bántalmazást? A megszületett mű zsenialitása miatt semmissé válik a másik megalázása és kihasználása?

"Mi lett volna a kubizmussal például, ha nem születik meg az Avignoni kisasszonyok?" - kérdezte erre. "Ez elfogadhatóvá teszi számodra a bántalmazást?" - néztem rá. Tényleg nagyon érdekelt, hogy mit gondol erről. Azért is, mert mostanában nagyon sok kreált "istenünkről" derült ki a világban, hogy nemcsak, hogy hús-vér emberek, de szexuális bűnözők, esetleg pedofilok, akik a hatalmukkal visszaélve bántalmaznak, nyomorítanak, használnak másokat.

Szemünk elé kerülnek a fájdalmak, a félelmek, amik kapcsán találkozhatunk a saját fájdalmainkkal és félelmeinkkel, esetleg a saját, jó mélyen elrejtett történeteinkkel. És valami furcsa csavar eredményeként még az is megtörténhet, hogy az áldozatokat kezdjük hibáztatni. Mert az "isteneinket" nem lehet. Hogyan is imádhattunk volna valakit, akiről kiderül, hogy egy bűnöző, egy bántalmazó?

Az elmúlt évtizedekben elég ügyesen "megkreáltak" embereket. Rajongásig szerethetünk sztárokat, jó esetben az imponáló tehetségük, elbűvölő alkotásaik miatt, rosszabb esetben az idealizált látszat miatt, amit rendkívül ügyes szakemberek építettek fel köréjük. Termékeket csináltak belőlük, akikhez hasonlókká szeretnénk válni. Mivel nincsenek már hőseink, mintáink, példaképeink, hihetetlenül szomjazzuk őket. Így nincs is olyan nehéz dolga a bálványcsinálóknak.

Ezért is foglalkoztat annyira, hogy hogyan reagálunk, amikor ledől egy bálvány. És hol vannak a határok? Mi számít valóban "bűnnek"? Beillesztjük a listánkba a "csak" szócskát? Ha "csak" megijesztett valakit, ha "csak" odanyomott valakit a falhoz, ha "csak" kicsit megzsarolta, "csak" megfélemlítette, "csak" elvette valaki álmát, ha csak...

Forrás: Shutterstock

Az én hitvallásom szerint, ha azt mondjuk, hogy ez belefér, a saját életünket csonkítjuk meg. Nekem emberként nem fér bele. És örülök, ha ledőlnek olyan bálványok, melyek valójában soha nem voltak azok. Ha rájövünk, hogy rajonghatunk valakiért, valamiért, de nem kell istenekként kezelnünk embereket, mert nem a kreált világokat kell mintaként beemelni az életünkbe. Hatalmas lehetőség van abban, ami most a szemünk előtt zajlik.

A saját emberi minőségünk felfedezése a tét. És ebben segít, ha a lelkünk mélyén őszinték leszünk magunkhoz és végiggondoljuk, hibáztattuk-e az áldozatokat egyetlen kósza gondolattal is. Mert ha igen, akkor még sok a dolgunk.

Akkor nyakon kell csípnünk magunkban az elkülönülést, az ítélkezést, a másik életének semmibe vételét, a másik fölött állás érzésének hatalmas csapdáját. Épp ezt használják a bántalmazók is, és esetleg épp ezért tűrjük el mi is, ha valaki rajtunk tapos. Mert sokszor bántjuk egymást, és ezzel bántjuk magunkat.

"Bárcsak ilyen egyszerű lenne! Bárcsak lennének a rossz emberek, akik valahol ármánykodva űzik gonoszságaikat, nekünk pedig csak annyi lenne a dolgunk, hogy elkülönítsük őket a többiektől, és elpusztítsuk őket. De a Jó és a Rossz közötti választóvonal ott húzódik minden ember szívében. És ki lenne hajlandó elpusztítani a saját szíve egy darabját?" - mondja Szolzsenyicin.

Szívet próbáló időket élünk. Talán ebben az új században még azt is megtapasztaljuk, hogy meg kell adnunk a választ Szolzsenyicin kérdésére.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?