Férfiak, akik szó nélkül tűntek el az életemből...

Biztosan te is érezted már úgy, hogy körülötted mindenki idióta. És biztosan neked is megfordult már a fejedben, hogy ha mindenki idióta körülötted, akkor talán nem is a világgal van a baj, hanem veled...

Na, én a pasikkal vagyok így. Az utóbbi években szinte egyetlen olyan pasival sem találkoztam, aki végül ne tűnt volna el szó nélkül. Valaki hosszabb, valaki rövidebb idő után lépett le - de ami közös volt bennük, hogy szinte egytől egyig telefonon, sms-ben szakítottak, vagy csak mindenféle előjel nélkül felszívódtak.

Bár mostanra már a sokadik ilyenen vagyok túl, még mindig nem tudom megemészteni. Mert egyszerűen nem fér a fejembe, hogy egyesek szerint ez a viselkedés teljesen normális.

Pedig hogy lenne az?

Hogy lehet normálisnak nevezni azt, hogy tegnap még "minden rendben volt", mára pedig szó nélkül felszívódsz? Legutóbb még a közös jövőnkről beszélgettünk, most pedig annyira sem méltatsz, hogy a szemembe nézve szakíts? Ezek után hogyan lehet eldönteni, melyik viselkedésed a valódi: az, amelyik a közös jövőt tervezgette, vagy az, amelyik faképnél hagyott? Sehogy!

Ha megnézem a környezetemben lévő nőket, mindig megállapítom, hogy egyiküknél sem vagyok rosszabb, butább vagy csúnyább. Mondjuk, lehet, hogy könnyebb lenne, ha az lennék, mert akkor legalább érteném, miért történik velem ugyanaz újra és újra. De így...?

Régen azt hittem, tudom, mi az érték egy párkapcsolatban, és azt is, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy ezt megteremtsem magamnak. Most pedig úgy érzem, mintha egy láthatatlan ketrecbe lennék zárva, ahonnan a legkomolyabb erőfeszítésekkel sem tudok kiszabadulni.

Tök mindegy, mennyire vagyok odaadó, megértő, vidám, ahogy az is lényegtelen, hogy mennyire szeretem a másikat, mert így is, úgy is azt kapom ezért "cserébe", hogy szó nélkül lelépnek mellőlem. Szóval, már egyáltalán nem hiszek abban, hogy létezik boldog párkapcsolat - illetve lehet, hogy létezik, csak nem az én életemben.

Forrás: Shutterstock

A sorozatos elhagyás pszichológus szemmel

Kata esete nem egyedi, rengeteg férfi és nő küzd hasonló problémákkal - de csak nagyon keveseknek jut eszébe, hogy a forrást a gyermekkorukban keressék. Hiszen szinte senki nem gondol arra, hogy egyes párkapcsolati problémák okai akár kisbaba korunkig is visszanyúlhatnak. Pedig a sorozatos elhagyás pont egy olyan probléma, ami mögött többségében születés körüli traumák állnak.

Régen például nem volt "divat", hogy szülés után azonnal odaadják a mamának a kisbabát - sok esetben azonnal fürdetni, vizsgálni, öltöztetni vitték őket, és az anya csak ezt követően ölelhette magához a kicsit. Később aztán az orvostudomány rájött, hogy ezzel maradandó sérüléseket okozhat a babának, aki sokként éli meg, ha elválasztják az anyjától.

Ez logikus is, hiszen 9 hónapig a mama szervezetének hangjai, melege biztosította a stabil hátteret. Majd nem csak, hogy kikerül innen, és egy hideg, világos, zajos életbe csöppen, de még attól a személytől is elszakítják, aki az egyetlen biztos pont lehetne a számára.

A kisbaba ezt úgy éliheti meg, hogy az édesanyja váratlanul - és ok nélkül - elhagyta. Ez a program pedig mélyen beleivódhat a tudattalanjába, melynek következményeképpen felnőttkorban nagy eséllyel olyan párt fog választani magának, aki szintén váratlanul és ok nélkül fogja elhagyni. Persze emögött semmi szándékosság nincs, csupán az az alapvető szabály lép érvénybe, hogy az ember inkább az ismerős rosszat választja magának, mint az ismeretlent - még akkor is, ha az utóbbi esetleg jobb lehetőségekkel kecsegtet.

Szakmai szemmel tehát azt tanácsolom, hogy ha régóta üldöz ugyanaz a probléma, ha régóta történik veled ugyanaz újra és újra - és nem tudod, mit csinálsz rosszul -, akkor keress fel egy szakembert , akivel vissza tudtok utazni abba a korba, ahol a kiváltó trauma ért téged!

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?