Én ápolom a beteg apósomat, aki még a halálos ágyán is gyűlöl...

Szilvi és az apósa soha nem jöttek ki jól. Az apósának soha nem tetszett a menye, más nőt szánt a fiának. Világ életükben háborúztak és veszekedtek. Ám az utóbbi egy évben a 79 éves Géza bácsi állapota annyira leromlott, hogy ápolásra szorul.

Szilvire hárult a feladat, aki kizárólag férje iránti szeretetből és tiszteletből, de megteszi. Semmi másért. Lélekgyilkos arról gondoskodni, akit a világon a legjobban gyűlölsz.

"Sosem kaptam tőle szeretetet, elismerést, még egy kedves szót sem. Húsz éve vagyok a család tagja, és ez alatt az idő alatt egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy ne kössön belém, ne alázzon meg: mert félvér vagyok, mert nincs egyetemi végzettségem, és amiért még nincs gyerekünk.

Erre tessék, néhány éve kiderült, hogy tüdőrákja van, és rohamosan romlani kezdett az állapota. Magas vérnyomás, csontritkulás, inkontinencia, demencia. Szinte biztos vagyok benne, hogy a gonoszság tartja őt életben. Egész életében szemét volt a feleségével - aki meghalt öt évvel ezelőtt -, velem pedig azóta, hogy ismer. Igazság szerint a fiaihoz sem volt soha túl sok kedves szava. Mindig is egy szigorú ember volt, tele elvárásokkal másokkal szemben.

De már azon is eltöprengtem, hogy talán én voltam gonosz - és azzal büntet az ég, hogy azt kell ápolnom, akit a legszívesebben magára hagynék egy sivatagban, hogy a keselyűk martaléka legyen. Csakhogy nem tehetem. Mert szeretem a fiát, akit tisztelek annyira, hogy nem hagyom cserben. Nincs pénzünk ápolónőre, sem arra, hogy otthonba adjuk. Nekem kell hát ápolnom. Ezért felmondtam, és részmunkaidőt vállaltam. Amikor én dolgozom, a két fia közül az egyik, vagy az unokája figyel rá.

Ámde mivel Jocó és én lakom vele, javarészt nekünk kell gondoskodni róla. És bármily hihetetlen, de Géza bácsinak bizony még mindig van ereje néha pörölni velem. Nem bír már egyedül enni, én cserélem a pelenkáját, gyakran én fürdetem, és még ekkor is képes megjegyzéseket tenni. Még így is képes belém döfni a nagykést és megforgatni, hogy rám van utalva.

Talán, mert ő is érzi az iróniát, hogy pont az ápolja, akit maga is gyűlöl. Viszont már nem hagyom annyiban. Megvédem magam. Néhány hete lebüdösk*rvázott. Én pedig azt ordítottam: te szemét disznó, hogy beszélsz velem? Majd megfenyegettem, hogy magára hagyom és így nem fogja megkapni a gyógyszereit. Elhallgatott. Láttam a szemében: fél a haláltól. Tudja, hogy nem viccelek vele. Soha nem kérne bocsánatot, arra szerintem képtelen. Csak elhallgat.

Forrás: Shutterstock

Már megszámolni sem tudom, hogy ez az egy év alatt hányszor, de hányszor vesztünk már össze Jocóval. Ordítottam vele, hogy válasszon: én vagy az apja. A kettő együtt nem megy. Fenyegettem, könyörögtem, hogy találjon ki valamit, de én ezt nem bírom. Dolgozom, mellette ápolom az apját, aki nem ismeri a köszönöm szót, szemernyi hála sincs benne, és közben még bánt is? Nincs nekem erre szükségem, hogy én kapjak idegösszeroppanást miatta.

Ahogy kimérgelődöm magam, elszáll a düh. Másnap ugyanúgy én ápolom. Nem azért, mert megesett rajta a szívem, hanem mert Jocón esik meg. Tudom, mennyit jelent neki az, hogy én gondoskodom az apjáról, hogy vállaltam ezt a terhet, amíg ő dolgozik. Nem telik el úgy nap, hogy ne köszönné meg, ne hálálkodna nekem. Szereti az apját, de képtelen lenne arra, amire én. Hiába szereti valaki a szülőjét, nem biztos, hogy képes lenne végignézni, ahogy leépül. Másrészt tudja, hogy bármennyire is gyűlölöm, de biztonságban van a kezeim között. Maximálisan ellátom őt.

Mostanság már egyre kevésbé idegesít. Már nem kapok annyiszor dührohamot tőle, mint azelőtt szinte mindennap. Lehet, hogy amiatt, mert már beszélni is alig tud. Egyre zavartabb az elméje. A légzése is megváltozott, az egész ember olyan más lett. Tudom, hogy bűnös gondolat, de néha abban reménykedem, hogy talán már nem kell sokáig ápolnom.

Igen, főleg magam miatt, a saját testi és lelki egészségem érdekében - és mert nem szeretném, ha rámenne az apósom ápolása a házasságunkra. Ugyanakkor bármennyire is gyűlölöm, azt gondolom: jobb lenne neki is. Legalább nem szenvedne. De főleg: mi nem szenvednénk tovább tőle. Viszont ameddig kell, ápolom. Ezt diktálja a lelkiismeretem."

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?