verés férfiak bántalmazott kigúnyolás Barok Eszter bántalmazás
"Eljött az a pont, amikor már szólni is alig mertem, mert rettegtem, hogy rossz hangulatban találom, és egyszerűen nekem esik. A legrosszabb mégis az volt, hogy senkivel sem tudtam beszélni a problémámról."

Zoli hat évig élt bántalmazó kapcsolatban. Igen, jól olvastátok: férfi is lehet áldozat. Az Ökumenikus Segélyszervezet online programjában, amely a bántalmazó kapcsolatból menekülőket segíti, a jelentkezők mintegy 8-10 százaléka férfi. Miskolci tagszervezetüknél az abúzertől rettegők nagyjából 20 százaléka nő elől menekül,Zoli tehát nincs egyedül a problémájával.

A problémával, amiről ritkán és keveset beszélünk, és amit az érintett férfiak sokszor jobban szégyellnek, mint női sorstársaik... Holott egyik nemnek sem volna szabad magát okolnia, ha bántalmazó kapcsolatban találja magát.

"Ingrid akkor esett szét teljesen, amikor a szülei elváltak, és az imádott munkahelye is megszűnt. Mindez sok volt már neki: azelőtt is gyengék voltak az idegei, de ezen a ponton vége volt mindennek. Naphosszat ivott és káromkodott, szidta a világot, különösen a férfiakat... Aztán, ha nagyon berúgott, engem kezdett ütni. Eleinte csak ittasan járt el a keze, de később mindennapossá vált az ütlegelés" - beszél a kezdetekről Zoli. "Teljesen eszköztelen voltam. Hiába nem vagyok szumó harcos, Ingridnél nehezebb vagyok. Ha visszaütök, komolyan megsérülhetett volna..."

Zoli hosszú ideig segíteni próbált a párjának, könyörgött, hogy keresse fel az anonim alkoholistákat, menjen terápiára. Ingrid a bántalmazás közismert körtáncát járta: a kitöréseket mézeshetek követték, majd a feszültség felgyülemlését újabb pofozkodással, taszigálással tarkított kitörések. Amikor Zoli egy szomszéd kérdésére bevallotta, hogy zúzódása Ingrid számlájára írható, a helyzet tovább romlott: a lakóközösség nem az áldozat mellé állt, hanem épp ellenkezőleg, gúnyolni kezdte a férjet.

Forrás: Shutterstock

"Töketlennek, béna lúzernek, papucsnak neveztek a hátam mögött, de volt, aki szemtől szemben is röhögött, és biztatott, hogy csapjam csak meg az asszonyt, mutassam meg, ki viseli a nadrágot" - emlékszik vissza erre az időszakra.

A bántalmazott férfiak ugyanazokkal a nehézségekkel kényszerülnek szembenézni, mint a nők: érzelmileg - nem ritkán anyagilag - kötődnek a bántalmazóhoz. Az utolsó pillanatig hisznek a pozitív változásban, miközben teljesen elidegenednek a környezetüktől, és többnyire magukat okolják a történtek miatt. Az abúzer gyakran zsarol (pl. a közös gyerekkel), esetleg fenyegetőzik (az öngyilkosság a nők körében is gyakori fenyegetés).

A férfiak helyzete abban különbözik a nőkétől, hogy míg a nő az aprócska gyerek és (emiatt) szerény bevétel miatt "nem mer ugrálni", a férfiak számára a környezet reakciója okoz extra nehézséget. Az olyan férfit ugyanis, aki "nem képes kiállni magáért és megvédeni magát", a közösség igen gyakran kiveti magából: férfiatlannak, anyámasszony katonájának tartják, aki "meg is érdemli, hogy verjék".

Nem csoda, hogy az ilyen esetek látenciája is magasabb: sok férfi soha nem számol be még a hozzá legközelebb állóknak sem arról, hogy a párja bántotta, verte, megalázta. Egyszerűen fél a környezete ítéletétől.

Zolinak szerencséje volt: egy visszautasíthatatlan állásajánlatot kapott, ami jó időre Németországba szólította. Titokban pakolt össze, és csak egy üzenetet hagyott maga után, amiben a legjobbakat kívánta Ingridnek. A nő hosszú ideig zaklatta, hogy térjen vissza hozzá, de több ezer kilométerről Zoli könnyebben mondott nemet, mint sok olyan társa, akinek nincs hová mennie egy ilyen kapcsolat után.

Ahogy a szemébe nézek, látom: fizikailag már rég túl van ezen az egészen. Ám a lelki feldolgozás még várat magára...

Lelkisegély Szolgálat elérhetőségei:
Ingyenesen elérhető zöld szám mobilról és a legtöbb szolgáltatótól: 137-37
Normál díjas vonal: +36 1 329 33 80
SKYPE mindennap 18-23 óráig: "segelyvonal"
Chat: http://chat.hatter.hu, hétfőn és szerdán 18-23 óráig
Email: lelkisegely@hatter.hu
Ver a feleségem, de nem merek beszélni róla...http://www.she.hu/nofilter/20190102-ver-a-felesegem-de-nem-merek-beszelni-rola-gyorfi-andras.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.