Tények és tévhitek a feminizmusról
Miért akarnak a nők férfiak lenni? Miért nem elég nekik a háztartás és a család, miért vágynak azonos munkáért egyenlő bérekre, igazságos(abb) otthoni munkamegosztásra? Tán' csak nem a világhatalmat tervezik átvenni, rabszolgasorba döntve szegény férfiakat?
Hiába írunk 2019-et, a fenti kérdések - ilyen vagy olyan formában - folyamatosan felmerülnek a közbeszédben. Épp ez az, ami indokolja, hogy szót ejtsünk a témáról. Ha a nők - az általános választójog kiterjesztésével - elérték volna a feminizmus alapcéljait, ezek a kérdések természetükből fakadóan fel sem merülnének: egyszerűen nem volna szükség rájuk.
Hiszen mi is a feminizmus? A szótári definíció szerint olyan politikai ideológiák és emberi jogi mozgalmak gyűjtőfogalma, melyeknek közös célja a nemek közti egyenlőség meghatározása, biztosítása és védelme.
Hogy mi a gond?
Rengetegen vannak, akik - nyíltan vagy épp burkolt formában - ellenzik, hogy a férfiakat és a nőket azonos jogok és lehetőségek illessék. Ennek lehet vallási vagy világnézeti oka, fakadhat a neveltetésből, a hagyományos családmodell iránti tiszteletből, esetleg a változástól való félelemből.
Szintén népes azok tábora, akik úgy gondolják, hogy az egyenlőséget már elértük: mind jogok, mind pedig - ez nagyon fontos! - lehetőségek tekintetében, ezért fölösleges erről beszélni a továbbiakban.
Sokan egyetértenek ugyan az egyenlőség eszméjével, de maga a "feminizmus" - mint kifejezés és mozgalom - taszítja őket, hiszen rengeteg negatív asszociáció kapcsolódik a szóhoz. Ők azok, akik azzal kezdik a mondandójukat, hogy "nem vagyok feminista, de...", és utána egy sor olyan gondolat következik, ami a feminizmus alapkoncepciójával megegyezik.
Végezetül pedig egyértelmű, hogy minden ember a saját "barlangjából" bámul kifelé: ha a nemek közötti egyenlőségről van szó, akkor tanulmányok és adatok elemzése helyett a saját tapasztalataink tükrében foglalunk állást. Vagyis ha engem már ért hátrány nőként, elhiszem, hogy a diszkrimináció valós probléma. Ha viszont nem, akkor kételkedni fogok. Ha férfiként kiveszem a részem a házimunkából, nem fogom érteni, hogy az otthoni munkamegosztás egyenlőtlenségei nők millióit hozzák komoly hátrányba a munkaerőpiacon.
Tévhitek
- Az egyenlőség nem egyformaságot jelent. Vagyis a nők nem férfiak akarnak lenni, hanem a férfiakkal egyenlőek. Ettől még a nemek közötti különbségek megmaradnak, a biológiai sajátosságok elismerésre kerülnek.
- A feminizmus a fejekben erős, határozott, dühös nőkhöz kapcsolódik, és a társadalom ezt a nőtípust mindig is inkább büntette, mint jutalmazta. Pedig a düh nyilván csak a helyzetnek szól, és a nők státuszának rendezésével elpárolog. Az erő és a határozottság pedig nem szégyen: az egészséges érdekérvényesítés és az önmegvalósítás nem "férfi princípium", hanem minden ember kiegyensúlyozottságának alapköve.
- Sokan attól tartanak, hogy a nők előtérbe kerülése a férfiak automatikus háttérbe szorítását - sőt, szisztematikus elnyomását - jelenti. Holott nem az történik, hogy elvesszük a vendégek elől a tálat, hanem az, hogy az asztalhoz teszünk még néhány széket, hogy mindenki falatozhasson. Azok is, akik eddig csak távolról, kopogó szemmel figyelték a lakomát. A szélsőséges nézet szerint a feminizmus célja, hogy a férfiakat egyenesen rabszolgasorba taszítsa, leigázza és a politikai és gazdasági hatalmat kizárólag a nők kezében összpontosítsa. Ez természetesen úgy baromság, ahogy van. A cél a két nem harmonikus együttműködése.
- Sokakban komoly félelem él azzal kapcsolatban is, hogy a feminizmus sárba tiporja a hagyományos családmodellt és a régi értékeket, így mint ilyen, Isten, haza és a család ellen való. Pedig szó sincs arról, hogy egy nő ne lehetne kizárólag feleség és anya - csak legyen lehetősége választani! A joga különben már megvan ehhez: de vajon hol van az egyéb döntést segítő otthoni munkamegosztás és munkahelyi rugalmasság?
A nők tehát nem akarnak férfiak lenni: csak méltó, emberi életre vágynak, a férfiakkal azonos jogokkal és lehetőségekkel - az élet minden területén.
Nyitókép: Shutterstock