A mi felelősségünk is, hogy egy apa megölte a gyerekeit?

Abszurd. Mert ez (talán) megelőzhető lett volna. Ha lenne kapacitás a rendszeben arra, hogy egy pszichésen instabil, agresszív apa csak felügyelet mellett láthassa a gyerekeit. Akkor, is ha csak "gyanús" a dolog. Még akkor is, ha kitöltött egy csomó pszichológia tesztet, ami szerint már kábé normális. Ilyenkor, amikor gyerek életekről van szó, nem ártana inkább túlbiztosítani a dolgot, mint alul. És legalább az első évben "szemmel tartva" engedni a gyerekeihez. (Ahogy amúgy bármilyen más területen kötelező maximalizálni a biztonságot, ha gyerekeket érintő termékről, élelmiszerről, ruháról van szó. De ha szülőről, akkor bízni kell a jó szerencsében?)

Akkor ez miért nem történt így?

Jogász a végzettségem. És erre a kérdésre nem szeretnék válaszolni. Pláne a konkrét üggyel kapcsolatban. Mert nem ismerem olyan mélyen a részleteket. És mert hát olykor vannak "fatális véletlenek", akkor is, ha mindenki szakszerűen járt el. (Bár maga a szakszerűség van néha rosszul jogszabályba öntve.)

Ám ezen az ügyön különben sem akarok lovalgolni, hiszen a hírek szerint tényleg mindenki szabályszerűen cselekedett. Az apa mentális egészségét mélyrehatóan megvizsgálták, sőt, állítólag még maga az édesanya is amellett állt ki, hogy a férfi megtarthassa a felügyeleti jogát. Csak hát mint írtam, nem volt kapacitás túlbiztosítani a gyerekek életét.

De még erről, az általános probléma jelenségről sem akarok írni. Mert ha bármit is leírnék, fél óra múlva 30 szakmai és civil meg mit tudom én, milyen szervezet e-mailje csücsülne a fiókomban, hogy márpedig ez nincs is úgy. És amúgy is most azonnal, de rögtön támasszam alá hivatalos statisztikákkal és kutatási eredményekkel az állításaimat. És alig 10 nap múlva karácsony. Nincs kedvem sem üzenetekre válaszolgatni, sem hivatalos statisztikákat kikutatni.

Nem megyek bele, hogy mennyire kevés mozgásteret hagy néha a "szakszerűséget" meghatározó szabályozás. És cserébe mennyi felesleges cécóra ad lehetőséget, ami tovább terheli a rendszerben dolgozókat. És abba se szeretnék belemenni, hogy milyen sok - de persze nem az összes - "szakértőnek" vannak "elvei". De most nem véletlen, hogy idézőjelbe tettem az "elv" szót. Mert ha épp neki az az "elve", hogy családtagokat nem szabad szétválasztani, akkor neki ez lesz a szakértői véleménye, ha törik, ha szakad. És most egy 10 és egy 13 éves élete mutatta meg, hogy ez nagyon is tud törni és szakadni is.

Persze ott van a másik szekértábor, akik meg elvennék a nagymamától a láthatási jogot, mert a gyerekeket rosszul érinti, hogy "a nagyi mindig ránk szól, hogy mossunk este fogat". Saját szememmel láttam ezt a "szakértői" véleményt.

Szóval, most erről mind nem fogok írni. Mert nem látom át, hogy a tyúkok vagy a tojások voltak-e előbb, és melyik szereplő van melyik szereplő miatt kényszerpályán. És mert nincs rá megoldásom. De van a problémának egy részhalmaza, amire lenne megoldásom. Hangsúlyozom, ez az utolsó 5-10%-a a nagy egész kakakupacnak. De talán erről még pont nem esett nagyon szó, és nekem meg még maradt kb. 2000 leütésnyi helyem ebben a cikkben.

Sok az ügy, kevés az ember...

Hát ember nem nagyon lesz több. De van egy csomó ügy, ami feleslegesen terheli - és nem utolsósorban torzítja - a rendszert. Nem marad idő a fontos ügyekre, mert a szülők minden apróságért el akarják tiltatni az exüket a közös gyerektől. És ez pont olyan hatással van a rendszerre, mint a mesében a fiú, aki farkast kiált.

Nem, akkor sem rohanhatsz a bíróságra, ha a "gyerek nem érzi jól magát" az exeddel. Ha házasok lennétek, akkor is lenne olyan, hogy a gyerek épp nem jön ki az apjával/anyjával, de akkor is összefutnának a konyhában meg a nappaliban. Majd megoldják. És nem, nem lenne jobb neki, ha inkább eltűnne az életéből a másik szülő, hanem adott esetben köztes megoldást (!) kell találni. A gyermekotthonokban is sír az a gyerek, akinek nem jött el a szülője a nyolcadikos ballagására - akkor is, ha addig váltig állította, hogy utálja az anyját.

Persze vannak szélsőséges esetek, amikor nincs fizikai bántalmazás, de tényleg pszichésen kicsinálja a gyereket a szülő a láthatáson. De közel sem annyi, ahányszor válóperek során "farkast" kiált egy-egy dühös anya vagy apa. Aztán ezzel foglalkozik hosszú munkaórákat legalább egy, de inkább kettő gyermekvédelmis, szintén egy-két szakértő és minimum egy bíró. Ahelyett, hogy azzal foglalkoznának behatóbban, hogy szülői felügyeleti joggal valóban visszaélő apák és anyák ne vihessék el csak úgy ripsz-ropsz, minden további nélkül a gyerekeiket a hétvégére. Sajnos néha az utolsó hétvégéjükre.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock