Anyám vert, mert szörnyeteggé tette az erőszak!

Még akkor sem, ha lányának azt tanítja, hogy soha egyetlen férfinak sem hagyhatja, hogy kezet emeljen rá. Mert nincs olyan indok, ami miatt ezt megtehetnék vele. Ezt mondjuk, a gyakorlatban a leginkább úgy demonstrálta, hogy kijelentette az apámnak: "Beléd fordul a nagy kés, ha egy ujjal is hozzám mersz érni." Apám meg elsomfordált, mert azon a kijelentésen érezni lehetett, hogy ez bizony nem vicc.

Most, hogy az anyám már 2 éve halott, azt kiabálja minden sejtem, hogy bárcsak újra magamhoz ölelhetném. Mert volt olyan oldala, amikor az édes, semmihez sem hasonlítható anyai gyengédség, védelem és szeretet a legmagasabb fokon tudott izzani. Úgy tudott szeretni, ahogyan senki nem tudott, és nem is fog már ezen a világon. Meg volt egy másik énje, aki úgy tudott ütni és kegyetlenkedni, ahogy csak nagyon kevesen.

"Miért üt a puszta kezével, miért ver fakanállal, miért marja le a húst a bőrömről? Azért, mert verték? Az nem lehet!" - kiáltottam sokszor a vaksötét éjszakába. Kiálthattam, mert tanyán éltünk, a semmi közepén. Megtehettem, hogy rekedtre üvöltöm magam, mert úgysem hallotta senki. És ezt anyám is tudta. Még ma is hallom, ahogy mondja: "Kiabáljál csak, addig jó neked, amíg azon ríssz, hogy anyád elvert, és nem azon, hogy az élet bánt el veled."

Bármivel és bármikor ki lehetett hozni a sodrából, akár tévénézésről, akár egy nem jól elmosogatott tányérról volt szó. Nálunk nem kérdés volt, hogy a gyereknek mi a dolga, hanem elvárás, hogy ha nincs, akkor találjon magának. Anyám nem nagyon hitt másban, mint a kétkezi verejtékes munkában. A libatömést elvégzendő feladatnak tekintette, utána pedig csak a fáskamrában - egyedül félrevonulva - hullajtott könnyeket.

Ma - számtalan pszichológus után, és egy felszámolt bántalmazó kapcsolat fényében - már nemcsak tudom, de a szívemben is érzem: nem volt rossz ember. Az erőszak tette szörnyeteggé. Az a bántalmazás, amit gyerekként, majd fiatalasszonyként elszenvedett. Mert bár megtanulta megvédeni magát, és kialakított egy olyan kapcsolatot, amelyben ő dominált, és ha volt is hangos szó, tettlegesség soha - azt egy fikarcnyit sem tudta feldolgozni, hogy gyerekként jó szó helyett bántást, apró csínytevésért pofont, el nem végzett munkáért szíjjal verést kapott.

Ezt vitte magával a sírba is. Ő még az a generáció volt, aki számára a verés az életre nevelés része volt. Nem akart rosszat, jót akart. Embert akart faragni belőlem. A maga módszereivel, azzal a tudással felvértezve, amit otthonról hozott: az erőszakkal. Mert az erőszak erőszakot szül, ha nem gyógyítjuk be a verések okozta belső sebeket.

Tünde történetét Baranyai Kata jegyezte le.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock