Igenis bele fogok pofázni abba, hogy hogyan neveled a gyereked!

Egyszer olvastam egy idézetet, ami arról szólt, hogy ha nem tanulunk meg a politikáról és a vallásról konstruktívan beszélni, annak az lesz az eredménye, hogy az emberek nem értik meg, mi a politika és a vallás lényege. Na, szerintem az anyaság is ilyen.

Szerintem én jobb anya lettem attól, hogy sokat beszélgettem különböző állásponton lévő anyatársaimmal. És nem utolsósorban megértőbb is lettem más gyereknevelési elveket képviselő szülőkkel szemben. De hol a határ konstruktív és nem konstruktív beszélgetés között? A kulcsszó az "általános" és a "konkrét".

Például sose ítéljünk meg egy KONKRÉT döntést! Mert csak az ismerhet minden körülményt, aki benne van az adott helyzetben, és ez alapján cselekszik. Szóval, én sosem néznék ferdén egyetlen anyára sem, aki a plázában artikulálatlanul üvölt a gyerekével. Sem azzal, aki tétlenül nézi, ahogy az élénk fiacskája lebontja az orvosi rendelő berendezését. Vagy épp telefont és csokit nyom a kezébe 20 percnyi csönd reményében. Sőt, az önállóságról sem fogom kioktatni az anyukát, aki a játszótéren 16 centinél jobban nem távolodik el a békésen játszó kislányától.

Szóval azt, hogy valaki hozott egy látszólag megkérdőjelezhető döntést a gyerekével kapcsolatban, önmagában nem baj. Ahol pedig nincs baj, abba ne okoskodjunk bele! De hol kezdődik a "baj"? Ott, amikor nemcsak egyszer-egyszer szegjük meg a gyereknevelés alapelveit, hanem már ÁLTALÁBAN sem törekszünk rá.

Szerintem ezek az alapelvek a következők - nem fontossági sorrendben:

• A gyerek váljon olyan emberré, aki tud másokra tekintettel lenni. Empatikus, és tud alkalmazkodni a közösséghez. Érti és felismeri annak működését - legyen ez a közösség a család, az óvoda vagy a többi ember, akivel együtt utazik a buszon.
• Merje és tudja kibontakoztatni a személyiségét. Higgyen magában, ismerje és szeresse magát.
• Tanuljon meg szorosan és bizalommal kötődni. Először persze a szüleihez - ez határozza majd meg a későbbi szeretetkapcsolatait.
• Ne kelljen függőségben élnie. Képes legyen önállóan megbirkózni a külső és a belső nehézségekkel, rá háruló feladatokkal - ha úgy hozza az élet.

Valószínűleg már minden szülő rájött, hogy ezek részben ellentmondanak egymásnak. És ezért szükségszerű, hogy néha hol az egyiket rendeljük alá a másiknak, hol fordítva. Az egyensúly akkor billen meg, ha az egyikre már szinte nem is törekszünk. Vagy csak nyomokban. Ilyenkor lehet átbeszélni valakivel, hogy ÁLTALÁBAN milyen szempontokat nem szabadna szem elől téveszteni. (A megvalósítást pedig bízzuk rá!)

Mindkét helyzetnek az a tünete, hogy frusztráltak a benne lévők - a szűk és a tágabb környezet egyaránt. Egyik szélsőséget képviselő szülő sem rossz vagy buta. Csak - valószínűleg - jó szándékból belecsúszott egy megbillent egyensúlyba. És csak akkor fogja tudni felismerni és újra megteremteni a harmóniát, ha látja, hogy máshogy is lehet "jól csinálni". És ne féljen attól, hogy "rossz lesz", ha kicsit változtat a családi dinamikán!

Egy nagyon egyszerű példával tudom szemléltetni, hol a határ: Ha fáj a torkunk, ne vegyük sértésnek, ha egy barátunk hársfateát javasol - miközben mi a vitaminok hatásában bízunk. De azt se tűrjük el, hogy valaki lehülyézzen minket, mert nem iszunk hársfateát! Sőt, szóba se álljunk azzal, aki szerint meg is érdemeljük a náthát, mert biztos azért kaptuk el, mert nem vigyáztunk magunkra!

Az anyasággal is ez a helyzet: hallgassunk meg minden jó szándékú, tapintatos véleményt, tapasztalatot! Aztán mondjuk el a mi álláspontunkat is! Végül mindenki azt alkalmazza a tapasztalatcseréből, amit jónak lát!

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock