Gyereknevelés: Azon kaptam magam, hogy a táblagép családtag!

A terv szerint ezt követően letettem volna a kiságyba, majd elvittem volna a fiamat is aludni, aki mesélés és éneklés után szenderült volna álomba, majd élveztem volna a kétórányi csendet és a békés szuszogást.

Mivel azonban túl izgalmas sztorit választottam a táblagépen, a fiam bepörgött, és artikulálatlan indiánüvöltéssel verte fel a kajakómás bébit. Ekkor kezdődött az újratervezés: a baba elringatása, a kisfiam rendre utasítása, miközben szitkok és fogadkozások tódultak az agyamba: másnaptól még kevesebbet engedem őt a gép elé...

Nézni vagy nem nézni?

Nos, ami az online világ és a gyermek kapcsolatát illeti, voltam már a ló mindkét oldalán, mostanában pedig tudatosan keresem az arany középutat, ha van egyáltalán olyan.

Utazáskor kaja, mesekönyv, játék, folyamatos jelenlét, magyarázás, kérdezés helyettesítette a virtuális élményeket. Melós volt, de kitartottam. Többen meg is jegyezték elismerően a buszon, vonaton, hogy mennyire elvetemülten nyomom az offline valóságot - és tartsak ki, csak így tovább. Nos, jelentem, rövid időn belül elbuktam.

A ló másik oldalára akkor kerültem, amikor a gyerek a dackorszakba ért, és közben megérkezett a tesó. Olyan lendülettel hallgattattam el a hisztis gyereket a táblagéppel, hogy olykor el is szégyelltem magam. Akkor is jólesett a "mesterséges csend", amikor épp nagyon beteg voltam. És, mi tagadás, a baba ellátása is könnyebb volt, ha nem sikított ultrahangon mellettem egy féltékeny hároméves.

A tablet családtaggá vált.

Csak a négy fal között csináltuk, de akkor is jelen volt. Éreztem, hogy a gyerekre rossz hatással van, előhív valami feszültséget, dühöt, vagy egyszerűen csak zombivá teszi, ami mindennél rettenetesebb... Egy mozdulatlanul bambuló kisgyerek, az valami ijesztő látvány.

Körbejártam a kérdést, cikkeket olvastam - na, nem a hatásvadász féléből, amely azzal riogat, hogy a kiskorú hamarosan agyhalott lesz, de ha nem, akkor minden bizonnyal szemüveges. Viszont a mélyebbre ásó szakmai írások sem kecsegtettek semmi jóval...

A gyorsan pörgő képkockákat a gyerekek nem tudják felfogni. Míg a videókat nézik, az agyuk kvázi kikapcsol, nem használják a fantáziájukat, csak passzívan bámulnak, és nő bennük a feszültség. Amit előbb-utóbb ki kell adniuk magukból.

Ha ezeknek a véleményeknek csak a fele igaz, már az is sok - gondoltam magamban, és döntöttem. Utazás, vásárlás, ügyintézés során továbbra sincs mesenézés (helyette aktív részvétel van, feladatok, kommunikáció a világgal stb.). Otthon határozott limitet vezettem be: x perc vagy y számú mese, az is csak akkor, ha... és itt jön valami szankció (fürdés, pizsama, macska megetetése, előtte egy kis gyurmázás stb.).

Hamarosan fel is állt egy elfogadható szabályrendszer, beállt valami jó kis balansz, én meg már éppen meg akartam veregetni a saját vállamat, amikor pár napja, egy este - miközben Franklin történetét olvastam lelkesen - a fiam felkiáltott: "Várj, anya, elszaladok a plüssömért, addig állítsd meg a mesét!"

Nos, úgy érzem, ezen még dolgoznom kell...

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock