A sulirádió hosszan sorolta azoknak a diákoknak a nevét, akiknek meg kell jelenniük a gimi aulájában tanítás után. Azt is hozzátették, hogy fotózás lesz. Olyan izgatottak lettünk, hogy az utolsó óra jelzőcsengőjénél majdnem kirohantunk a teremből.
Hamarosan kiderült, hogy miért hívnak minket: megörökítik a suli büszkeségeit, a különféle versenyek nyerteseit - de az is kiderült, hogy mindennek egy drámai apropója van. Pár héttel korábban az egyik végzős diák harmadik helyezést ért el matematikából egy országos versenyen. Eredményével bebiztosította a következő öt évét: egy nagyváros kiváló egyetemén tanulhatott... volna. A szülei keserű, gúnyos megjegyzése után ("Miért nem első lettél, fiam?") az iskolától várta volna az elismerést, de meg sem említették kimagasló teljesítményét.
Valószínűleg ekkor pattanhatott el valami a lelkében: bekapkodta a nagymama gyógyszereit. Napokig lebegett élet és halál között, aztán egy fájdalmas hajnalon egyértelművé vált: ez a zseniális kamaszfiú már soha nem szerez diplomát, nem ír publikációkat és nem kutat majd külföldön...
Kitették a fekete zászlót a gimnázium homlokzatára, megemlékeztek a fiúról a suliújságban, az osztályterem előtt pedig hetekig hervadoztak a virágok - aztán ment tovább az élet. Egy évvel később egy elsős lány kísérelt meg öngyilkosságot, őt szerencsére megmentették. A történtek után otthagyta a középiskolát - melyet egyébként a megye legjobbjaként tartottak számon -, arra hivatkozva, hogy az egyik pedagógus folyamatosan verbálisan bántalmazta őt.
Elárulom: a fenti esetek nem most történtek, hanem vagy húsz éve, az aktualitásukat azonban nem vesztették el. Sajnos. 2016-ban a gimnazista korú fiatalok közül tizennyolc fiú és hat lány vetett véget az életének hazánkban. Tettük oka legtöbbször családi probléma, a kortársakkal folytatott vita vagy bántalmazás volt.
Ki a felelős?
A szülők, a tanárok, a média? (Izgalmas kutatást olvastam arról, hogy hazánkban éppen a média fellendülésének első éveiben csökkent a gyermekkorban elkövetett öngyilkosságok száma.) Szükséges egyáltalán kutatni a felelősök után és ujjal mutogatni egymásra, vagy inkább lépjünk a tettek mezejére?
Egy biztos: az öngyilkos hajlam genetikailag öröklődik, ezt már kimutatták. Mégis mindent meg kell tennünk azért, hogy a környezetünkben élő fiatalok ne ehhez a visszafordíthatatlan eszközhöz forduljanak problémájuk megoldásaként.
A szülőknek és a pedagógusoknak egymással összefogva, folyamatosan kellene figyelni a gyerekekre. Párbeszédet, kommunikációt kezdeményezni a diákokkal - még ha ez időnként nehéz is -, hiszen csak így ismerhetik meg az érzéseiket. Talán így elérhető, hogy a tragédiák száma csökkenjen - hiszen egyetlen eset is sok. Feldolgozhatatlanul sok.
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
