Nem haragszom anya, magadat sem tudtad megvédeni apánktól...

Nézd, mi lett a vége! Könyörögtem, hogy meneküljünk, itt az idő, ez az egy esélyünk van. Megtört arccal néztél rám, sírva. De az ördög keze a bal válladon volt. Mindennek vége.

Harc volt az életünk. Folytonos rettegés az iszákos apánktól. És te, mint anya, sosem védtél meg. Hogyan is tehetted volna, amikor te sem úsztad meg a pofonokat? Sírva feküdt mellettem az öcsém esténként, míg téged apa úgy használt, mint egy szakadt rongyot.

Háború volt bennünk, és kint a valóságban is. Puskaropogás és katonák ütemes lépteinek zaja. Minden olyan sötét volt, és hiába vágytam messzire, hiába akartam megmenteni magunkat, nem engedtetek el.

Az egyetlen kiút a szerelem volt, ami akkor is életben tartott, amikor fel akartam adni, vagy csak egyszerűen meghalni. Volt két erős kéz, ahova elmenekülhettem. Végig az a két kéz tartott életben. Látod, anya? Igaz szerelem volt. A legtisztább, ami ebben az abszurd helyzetben született. Amikor az egyik pillanatban még önfeledten, minden gondot elűzve táncoltunk, aztán jött a riadó.

Menekülnünk kellett, mert bombáztak minket. Féltettél akkor? Ha engem nem is, az öcsémet magadhoz húztad, hogy csak egy kicsit is biztonságban érezze magát? Futottunk, mint az űzött vadak. De haza nem siettem, otthon sem éreztem magam biztonságban. A whiskey, a drága szivar és a szégyentelen prostituáltak szaga járta körbe a lakást.

Forrás: Shutterstock

Az életet ajándéknak kapjuk, de az ajándék értelme az öröm, a meglepetés, amikor kibontod a várva várt csodát. De ez nem volt csoda. A csoda az volt, hogy ilyen sokáig túléltük. Hogy nem diliztünk be. Hogy nem tartottál fegyvert a saját fejedhez, mert nem bírod tovább. Inkább belerokkantál. Nem gondolva ránk.

Tudod, mit? Rám ne is gondolj! Gondolj csak arra az apró kis emberre, aki remegve állt mögém, mikor egy átmulatott éjszakából hazaérve apám heget vágott az arcomra az övével. Míg te csak a csempén sírva könyörögtél, hogy ne tegye. Mondd, milyen férfi, milyen apa az ilyen?

Nekem szerencsém volt, mert a szerelem megmentett. Sikerült kiszakadnom, elszöknöm, új életet kezdenem. Igazából akkor kezdődött el az, amit életnek nevezhetek. Nem haragszom már rád, tudom, hogy te is csak áldozat voltál.

Ezt kaptad, és ezzel kell majd elszámolnod a végén. De én sajnálom, annyira nagyon sajnálom, hogy nem hatottak rád a szavaim, hogy nem tudtalak kirángatni a sötétségből. Hogy neked nem volt esélyed a szabadulásra...

Tudom, hogy neked nem volt egyszerű ezután sem. Tudom, hogy beleszakadt a lelked a teherbe, és ezt hordozod majd magaddal, míg meg nem bocsátasz önmagadnak. Tudom, mert láttalak tegnap az utca másik oldalán, de nem ismertél meg...

Seiler Andrea novellája

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?